Múzsák - Múzeumi Magazin 1987 (Budapest, 1987)

1987 / 2. szám

Tanulmány a Pietához Tanulmány a Madonna és a gyermekhez Andrea del Sartót (1486—1530), az olasz rene­szánsz nagy mestereinek egyikét, Firenzében a kolorizmus legjelentősebb művészeként értékel­ték. Firenzében, a világ képzőművészetének ak­kori fővárosában csodagyermekként tartották szá­mon. Születésének 500. évfordulója Firenzében újra az érdeklődés középpontjába állította. A Pitti Palotában mutatják be életművének eddigi legtel­jesebb gyűjteményét. Firenze őrzi murális főmű­vét is: a Santissima Annunziata előcsarnokában Filippo Benizzi, a szerviták egyik szent alapító­jának tiszteletére festett hat freskóját és a Chi- ostro dello Scalzo („a mezítlábas szerzetesek”) kolostorudvarában Keresztelő Szent János életét bemutató tizennégy falfestményét. Andrea del Sarto életének nagy visszatetszést keltő mozzanata volt házassága. Ahogy Giorgio Vasari megállapította: e nagy művésznek csak egyetlen, de nagy hibája volt — a felesége. 1516-ban ugyanis nőül vette a szép és fiatal özve­gyet, Lucrezia di Baccio del Fedét. Vasari szerint ez a hibás döntés megpecsételte sorsát: „élete hátralévő részében erején felül kellett dolgoznia, és sokkal több baj szakadt a nyakába, mint az­előtt". Ma már nehezen érthető Vasari és fel­tehetően a kortársak Sarto házasságát elítélő vé­leménye. A reneszánsz nagy képzőművészei kö­zül azonban sokan, így Fra Angelico, Fra Barto­lomeo, Botticelli, Brunelleschi, Caravaggio, Cas- tagno, Cellini, Donatello, Masaccio, Michelangelo, Leonardo da Vinci, Raffaello, Rosso és mások agg­legények voltak. A szerzetes festők, így Angelico és Bartolomeo esetében ez a cölibátus természe­tes következménye volt. A festészet, legalábbis Itáliában, elsősorban az egyház mecenatúrájából született. így követőik, különösen az olyan meg­szállott művészek, mint Michelangelo, természe­tesnek tartották a nőtlenséget, a családi életet pedig össze nem egyeztethetőnek hivatásukkal. A nőtlenség tehát Andrea del Sarto korában jel­lemző volt az elhivatott művészekre, s ő ezt a „szokást" rúgta fel. S még azzal „tetézte" hibá­ját, hogy nagyon szerethette feleségét. Erre utal a következő tény: 1518-ban elfogadta a francia király, I. Ferenc igen kedvező meghívását az ud­vari festői állásra. Rövid időn belül azonban ott­hagyta Franciaországot. Az uralkodó meg is sér­tődött, mondván, hogyan lehet egy feleséget jobban szeretni, mint egy fenséges uralkodót.. Meggyőző bizonyítéka hitvesi szeretetének, hogy szinte minden képén — általában Szűz Mária alakjában — felismerhetők felesége vonásai. Ez magyarázza képei nőalakjainak feltűnő hasonlósá­gát. Mindez azzal is járt, hogy barátai és kollégái számára sokkal kevesebb ideje maradt. Vásárit ez különösen bánthatta, hiszen tanítványként, őszinte tisztelettel csüngött mesterén, aki ezt vi- szonzatlanul hagyta. Vasari és mások ezért Luc- reziát okolták. Flázasságuk különben gyermekte­len maradt. Lucreziának korábbi házasságából származó leányát azonban valószínűleg nagyon szerette, hiszen több képén meg is festette. Sarto felesége állítólag gőgös és ravasz, erős akaratú és hirtelen haragú volt. Mindezek ma­gyarázhatják, hogy Vasari és nyomában a mű­vészettörténészek miért tartották Sarto házassá­gát kedvezőtlennek pályája alakulására. Andrea del Sarto születésének 500. évfordulóján, az azóta felgyülemlett életrajzi és művészettörté­neti adatok tükrében sokan újraértékelték e nagy mester életművét, és szükségesnek tartották a feleség kedvezőtlen megítélésének cáfolatát is. Nem igaz, hogy Sarto pályája a házasság után válságba került. Művészete ezt követően is töret­lenül fejlődött, sőt ezután érett a reneszánsz egyik legnagyobb festőjévé. Korábbi barátaival és tanítványaival sem szakította meg a kapcsolatot, élete végéig együtt dolgozott velük. Sarto 1530. szeptember 28-án 44 éves korában himlőben halt meg, de özvegye még csaknem 40 évig élt. S a még szépnek mondott Lucrezia nem házasodott meg újra, hanem férje emlékének élt. CZEIZEL ENDRE __________________________________________________________A 4

Next

/
Thumbnails
Contents