Múzsák - Múzeumi Magazin 1987 (Budapest, 1987)
1987 / 2. szám
E cuador az Egyenlítőről kapta nevét, mely az ország közepén húzódik. Itt a legnagyobb a Föld átmérője, s ebben az országban állandó a napéjegyenlőség. A Nap minden reggel hatkor kel, s este hatkor nyugszik. Már a tizenegy századdal ezelőtt itt élt indiánok is megfigyelték, hogy a Nap évente kétszer költözik „az egyik oldalról a másikra”, s ilyenkor sem az embereknek, sem a tárgyaknak nincs árnyéka. Az ecuadori indián nép neve: quitu, jelentése: két fél. Quito városa közelében épült fel a Mitad de Mundo nevet viselő turistaközpont, ahol 1979—82 között harminc méter magas emlékművet emeltek. Ennek tetején négy és fél méter átmérőjű földgömb ábrázolja a kontinenseket, óceánokat, ám ezen függőleges az Egyenlítő, s a két félteke így egymás mellé került. Az emlékmű azon expedíció tagjai tiszteletére épült, mely megtette az első lépéseket az egységes mértékrendszer kialakításához. Ugyanis Ecuador volt a helyszíne azoknak a méréseknek, melyek lehetővé tették a méter meghatározását. 1735 májusában XV. Lajos francia király rendeletére indult útnak La Rochelle kikötőjéből egy Dél-Amerika felé tartó hajó, fedélzetén Luis Godin, Pedro Bouger és Carlos Maria de la Condamine földmérő. Az expedíció tagja volt még C, M. de la Condamine Mouge és Condorcet teremtették meg a mérték- rendszer alapjait. Az általuk készített tervezet a Föld délköre legalább tíz fokának geodéziai és csillagászati mérésekkel meghatározott negyvenmilliomod részét javasolta az új mértékrendszer egységéül. 1790. május 8-án a francia Nemzet- gyűlés a mértékek nemzetköziségét hangsúlyozva, az angolokkal együttműködve kívánt fellépni, de az angolok nem mutattak erre hajlandóságot. 1791. március 26-án a Francia Nemzetgyűlés elrendelte a Francia Akadémia által javasolt mérések végrehajtását. A méréseket a párizsi csillagvizsgálón áthaladó hosszúsági körön I B. De- lambre, P. F. Mechain és munkatársai végezték. 1795. április 7-én ideiglenesen egy sárgaréz rúdból készült mértéket fogadtak el a hosszúság törvényes mértékegységéül. 1799 első felében fejeződtek be a mérések, és december 10-én véglegesen meghatározták a méter hosszát. A mértékrendszer nemzetköziségét hangsúlyozandó a holland Van Swieten terjesztette elő az egységesítési javaslatot az Akadémián. Törvénybe foglalták a mértékrendszert, valamint a hossz-, űr- és súlymérték egységei közötti kapcsolatot. A mérések eredményei alapján elkészítették a méA VILÁG FELÉNÉL Juan Siniergues orvos. Jósé Jessieu botanikus. Verguin mérnök, Morainville rajzoló és Hugót műszerész. 1736. január elsején érkeztek meg Ecuadorba, hogy meghatározzák az Egyenlítő hosszát, hogy majd annak negyvenmilliomod része alkossa az első természetből vett egyetemes metrikus mértékrendszer alapját. A méter a metrón görög szóból ered, jelentése mérték, távolság. Az emberiség már fejlődésének kezdeti fokán kialakította alapvető mértékeit, melyek egységeit az emberi test, az ember teljesítőképessége és az alkalmazott eszközök nagysága alkotta. A hosszmértékek alapját az emberi test adta: a testmagasság, a láb. a kéz, a tenyér és az ujj méretei. A rómaiak a birodalom egész területén egységes mértékrendszert vezettek be. Az alapegységek etalonjait a Capitoliumban őrizték. Megalkották az első mesterséges hosszmértékegységet, a rudat. A birodalom bukását követően Európa népei részben saját mértékeiket, részben a rómaiaktól átvett mértékeket használták. A mértékek egységesítésének gondolata a VII. század végétől ismét előtérbe került. Elsőként Nagy Károly alkotta meg az úgynevezett királyi lábat a saját lábmérete alapján. Magyarországon István király alkotott etalont a hosszméréshez, ezt a királyi kincstárban őrizték Székesfehérvárott. Zsigmond király 1405. évi első dekrétuma a budai rőföt tette meg egységnek. Hosszúságmérték Werbőczi Hármaskönyvében is található, ez az 1517-ből való 19,54 centiméteres királyi arasz. A XVII. század társadalmi-gazdasági fejlődése sürgette az egységes alapmértékek és egységes mérésrendszerek kialakítását. 1664-ben C. Huygens elsőként szakadt el az emberi test méreteiből kiinduló mértékektől, és a másodpercinga hosszát javasolta a hosszmérés egységéül. 1670-ben G. Mouton francia csillagász a délkör fokpercét tekintette egységnek, s az ezen alapuló tizedes mértékrendszer bevezetését javasolta. A francia expedíció tagjai az őket kísérő spanyol és ecuadori tudósokkal együtt 1736 októberében kezdték el a méréseket az ecuadori Yaruqui síkságon. Caraburónál és Oyanbarónál mérési segédpontokat építettek. A méréseket nyolc éven át végezték. Erről szól az expedíció vezetője, Condamine 1751-ben Párizsban megjelent munkája, a Beszámoló a király parancsára az Egyenlítőre tett utazásról és a délkör három első fokának történelmi jelentőségű felméréséről. 1789-ben a Francia Tudományos Akadémia Mértékbizottságának tagjai: Borda, Lagrange, Laplace, tért platinából, és a párizsi levéltárban helyezték el. Ez az ősméter körülbelül 0,2 milliméterrel rö- videbb a földkerület negyvenmilliomod részénél. 1812-ben rendeletben állapították meg a különféle egységek többszörösét és törtrészeit. A következő években országok sora fogadta el a mérték- rendszert, például Olaszország 1813-ban, Belgium 1816-ban, Hollandia 1821-ben, Görögország 1836- ban, Svájc 1840-ben, Németország 1872-ben. A kötelező használatot minden országban néhány évvel később rendelték el. Magyarországon 1876. július 15-én Gorove István miniszter felszólította a Magyar Tudományos Akadémiát, a tudomány és kereskedelem minden jeles képviselőjét a „francia" mértékrendszer elfogadására. Ugyanezen év október 7-én a szakértőcsoport: Kruspér István, Nendtvich Károly, Szily Kálmán és Schenzl Guidó az Akadémia összülése elé terjesztette javaslatát. Bár a vasútépítésben például már 1867-től kizárólag a métert alkalmazták, a nemzetközi mértékrendszer csak 1874-ben vált törvény erejűvé: „Alapmértékül az országos levéltárban őrzött platinapálcán két vonással jelzett távolság szolgál, mely 1870. évben a magyar kormány és a francia kormány részéről 36
