Múzsák - Múzeumi Magazin 1987 (Budapest, 1987)
1987 / 4. szám
Kazinczy Ferenc Érsemlyénben, Biharban született, később is vissza-vissza járt, s ez életre szólóan meghatározta debreceni kötődését. Ide fűzték hivatalos és baráti kapcsolatai, többek között barátsága Szentgyörgyi József orvossal, levélváltásukból 47 levél maradt fenn. Élénk levelezésben állt Csokonaival, majd Kölcsey Ferenccel, Péchy Imrével, a bihari főispánnal, a Református Kollégium főgondnokával. E leveleket olvasva képet alkothatunk arról, hogyan vélekedett Kazinczy a debreceni városképről, épületekről, az itt folyó rajzoktatásról, művészeti életről, és hogyan járult hozzá a debreceni portréfestészet fellendítéséhez. Kazinczy kezdeményezte a debreceni botanikus kert létesítését is. Figyelemmel kísérte a magyarországi díszkertek ügyét, s a debreceni kollégiumtól joggal várta el, hogy méltó botanikus kertje legyen, amely a diákok művelését, a növénykultúra terjesztését szolgálja, de amely helyet ad nagy férfiak emlékműveinek is. Levelében arra intette Diószegi Sámuelt, hogy ne a Paptava helyén, hanem a Nagyerdőn legyen a kert. A botanikus kert azonban csak 1840-ben nyílt meg a Paptava helyén, s csak az 1930-as években valósult meg a Nagyerdőn. Kazinczy 1807 októberében „két irtóztató épületinek nevezte az 1804-es tűzvész után tervezett új Nagytemplomot és a Kollégiumot, melyek 1810-re már végleges formájukat mutatták. Ám 1810-ben már örömmel emlékezett meg „a nagyon megszépült Város”-ról. Kis Imrének írta 1810 októberében: „Méltóztas- sék az Úr tiszteletemet jelenteni Tiszt. Diószegi Úrnál: és megmondani, hogy midőn most a Város háza előtt a nagy Templom felé elindultam, s azt a gyönyörű Janicus oszloprendet s a már emelkedni kezdő frontot megláttam, szinte el- szégyenlettem magamat egykori ítéletem miatt.” Debrecen és Kazinczy konfliktusának egyik forrása Csokonai síremléke volt. A kezdeményező Cserey Farkassal együtt 1805-től évtizedeken át ostorozták a várost, teljes joggal. 1809-ben szomorúan regisztrálta, hogy a kő „faragása azért múlt el, mert Steinmetz kihalt a munkából". 1810 nyarán türelmetlenül és megszégyenülve írta Csereynek: „legalább téglábul rakassunk valamit sírja felé”. A hosszas huzavona után gyógyírt jelentett számára, hogy a „Rómában lakozó” Fe- renczy István 1823-ban a Református Kollégiumnak ajándékozta Csokonai márvány mellszobrát. Vonza Böszörményi Pál főbíró házában tették közszemlére a szobrot, majd 1824-ben került a Kármán János: Szentgyörgyi Zsuzsanna Kármán János (?): Szentgyörgyi Ersébet, 1819 KAZINCZY kollégiumba. Kazinczy elborzadt elhelyezésén, a ráborított üvegbúra láttán. A művét mégis dicsérte Sárvári professzor előtt is: „Nem a Csokonai feje, de gyönyörű, s gyönyörűen van kidolgozva.” Kazinczy gyakorta megfordult a Református Kollégiumban, ahol magas szintű rézmetsző tevékenység folyt a századfordulón. A rézmetszők patrónusa, Sárváry Pál fedezte fel a nagykőrösi Kiss Sámuelt (1781—1819), akit az alapítandó „rajzoskola" tanárának szemelt ki. Fejlődését, ambícióit látva előbb Nagyszebenbe, majd 1806- ban a bécsi akadémiára küldték. Itt ismerkedett meg Kazinczy Ferenccel. Kiss 1810-ben tért haza Bécsből, de csak 1812—13 fordulóján indult be a „rajzoskola". 1809-ben hálából festette meg Sárváry sógornője, Dömsödy Julianna és férje, Ko- váts Gábor szatmári gyógyszerész miniatűr képét. Ezeknél értékesebb Fáy Andrást ábrázoló miniatűr képe 1811-ből. Nagykőrösön készült műveit csak említésből ismerjük, egy pasztell Önarcképe maradt fenn 1814-ből: kezében a „Köznép számára való architektúrát”, a kollégiumi oktatás céljára írt tankönyvét tartja. Több szignálatlan arckép is tulajdonítható még Kiss Sámuelnek, analógiás alapon. így meglepően hasonlít pasztelljeire egy 1810 körül készült, Ismeretlen festő: Domonkos Lajos
