Múzsák - Múzeumi Magazin 1987 (Budapest, 1987)
1987 / 3. szám
formájú, túldíszített darabok inkább a fegyvermesterek készítményei, akiknek rendelkezésre álltak a szükséges szerszámok. A srapnelhüvelyekből nemcsak virágvázákat, serlegeket, de söröskorsókat és tintatartókat is gyártottak. Segédanyagokként főleg gránátkupakokat, vezetőgyűrű szalagokat, töltényhegyeket, fémlemezeket, csapat- és sapkajelvényeket használtak fel. Készültek egyszerűbb darabok is, ahol a gránáthüvelyen már semmiféle más segédanyagot nem használtak fel. Ezek főleg domborítással, véséssel, pontozással és karcolással díszültek. A skála az álnépies virág- és madármotívumoktól kezdve a meglepően naiv és primitív epikus ábrázolásokig terjed. Általában találunk rajtuk évszámot, esetleg a tárgy születésének helyét, néha feliratot: „Nagy idők emléke", de a készítő teljes nevét csak ritkán, leginkább monogramként. Játékokat is készítettek hadianyag hulladékokból. Műnk Artúr, a Ludwigbaka egykori főszerkesztője, így szólaltatta meg egyik tárcájában a szabadságra készülődő magyar bakát: „A három nagyobbik fiamnak egy csomó gránát- és srapnelhüvelyt, egy kis miniatűr ágyút és gépfegyvert, a két legkisebb gyermekemnek srapnelből csinált csörgőt és egy cuclit csináltam." Markovits Rodion pedig a Szibériai garnizon című könyvében töltényből készült sípról beszél. De a „Nagy Háború” majd minden frontján készítettek játék- modelleket a katonák: repülőgépet, zeppelint, Tinta- és tolltartó Képkeret vezetőgyúrűből csatahajót, tankot és tengeralattjárót egyaránt. Emléktárgyakat, ereklyéket talán mindenki igyekezett gyűjteni, gyakran maga a gyűjtés vált szenvedéllyé. így kerülhetett haza a sok győzelmi jelkép: lelőtt ellenséges repülő- és zeppelin-darabok, az ellenség kezéből kimentett templomi rózsafüzér. A megmaradást, a ragaszkodást, a halál érintését elmesélő, s esetleg legyőző amulettszerű, kabalisztikus tárgyak: sebesülést okozó golyó, repeszdarabok, átlőtt zsebóra és cigaretta- tárca. A harcterek, a szenvedések színhelyének emlékei: doberdói kődarabok, bajkáli kavicsok, alpesi préselt virágok és falevelek kéregre ragasztva, esetleg utólag átlátszó műanyaggal örökre konzerválva. Voltaképpen minden első világháborús emléktárgy jellemzője ez a hitelesítő szándék. Az illető személyazonosságát egy-egy féltve őrzött családi fénykép, s a háborúban, a halálközelségben való megmártózását pedig egy-egy emléktárgy őrizte és hitelesítette. Egyazon szándék vezérelt minden résztvevő bakát: emléktárgyat hozni, szerezni, készíteni; vagyis életben maradni. „S az ilyennek csak úgy van igazán értéke, ha az ember maga találja", s maga készít belőle valamit, ahogy Markovits Rodion hőse gondolta, amikor örömmel fedezte fel a derengő fronton csillogó, még forrón-melegen szanaszét heverő gránátkupakokat, amelyeknek felszedegetésében annyira elmerült, hogy fogságba esésének is ez lett az oka. NOVOTNY TIHAMÉR Mosonmagyaróvár belvárosában a barokk hangulatú házak sorában fehér homlokzatú, vasráccsal fedett faerkélyes épület hívja fel magára a figyelmet: a Cselley-ház. Az egykori reneszánsz palota 1983 októbere óta a mosonmagyaróvári Hansági Múzeum része. A névadó család a múlt századtól birtokolta a lakóházat. A Cselleyek a város közismert, megyeszerte megbecsült polgárai voltak. Dr. Cselley Kálmán életútja közvetlenül kapcsolódik Mosonmagyaróvár múzeumának történetéhez. Jogi pályára lépett, s eleinte titkára, majd alelnöke, 1910- tól elnöke volt a Moson megyei Történelmi és Régészeti Egyletnek. Működése alatt épült fel a város múzeuma és nyílt meg az első önálló kiállítás 1913 októberében. A Cselley-ház lakóházként való felújítását 1975-ben kezdték meg. A munkák során azonban olyan építészeti és településtörténeti értékekre bukkantak, amelyek indokolttá tették, hogy az épület múzeum legyen. Az 1978-tól 1982-ig tartó, Tomka Péter régész és Dávid Ferenc művészettörténész által vezetett feltárás során kiderült, hogy a ház Magyaróvár eddig ismert legrégibb épülete. A kő alapon fából készült ház építését a XIII. század végén kezdték meg, a XIV. században toronyszerű, négyzetes alaprajzú kőépületté alakították, az 1400- as évek elején meghosszabbították az udvarba nyíló emeletes szárnynyal, amelyet gótikus ablakokkal, szemöldökgyámos ajtókkal, függő- folyosóval díszítettek, s alatta terjedelmes, boltozattal fedett pincét alakítottak ki. Az utcai szárny emeleti részét feltehetően Mátyás uralkodása idején, 1470—80 között építették gazdagon tagolt kőkeretes ablakokkal, tágas nagyteremmel, amelynek zárterkélye a kutatáskor került elő. A feltételezések szerint gazdag, előkelő városi polgár lehetett az építtető. A házat tovább bővítették a XVI. században, és 1730 körül barokk stílusban építették át. A homlokzatot átalakították, megszüntették a zárterkélyeket, kiképezték az utcai emeleti rész két szobájának és előterének stukkós boltozatát, művészi kovácsoltvas feljárati ajtót és rácsokat építettek be. A ház utolsó nagyobb