Múzsák - Múzeumi Magazin 1986 (Budapest, 1986)
1986 / 1. szám
A Duna és a Morva egybeömlése a dévényi vár alatt TITKAI A Duna-delta is jártak európai hajósok az Új Világ partjainál, például Vörös Erik vikingjei, török hajósok amerikai útjáról azonban semminémű följegyzés nem szól. A visegrádi pulykacsontok mindenesetre világosan jelzik: legalább egy eddig ismeretlen nagy hajóutat kellett tenni az Új Világ és Eurázsia közt, mégpedig valamikor a XIV. század vége és a XV. század eleje tájékán. Titkot, sőt titkokat a Dunának nemcsak felső és középső szakasza, hanem az alsó is rejt. Ilyen az aranygyapjúért indult mitológiai laszón útja is. Számos tudós úgy véli: az Argonauták nemcsak a képzelet szülöttei voltak, hanem hús-vér emberek, s hogy történetüknek, a mesés aranygyapjút leszámítva, van némi valóságmagva. Van olyan elmélet is, melynek hívei úgy tartják, hogy laszón és társai nemcsak Jolkosz és Kolkhisz közt hajóztak, hanem visszaútjukon, az üldöző kolkhisziak elől menekülve távolibb vizeken is. laszón e föltételezés szerint az Isztroszon (vagyis a Duna alsó szakaszán) hajózott ár ellenében, végül csak elérkezett a Száva torkolatáig, mely pontosan szemben volt vele, míg az Isztrosz egy éles kanyarban folytatódott jobbkézt. Az Argonauták — így az elmélet — okkal hihették, hogy az Isztrosz az, mely szemben van velük, s hogy jobbról egy másik folyó veti magát beléje. Útjukat az Isztrosznak vélt Száván, egészen ennek forrásáig folytatták, ahonnét aztán nem volt út tovább. E kissé merész, ám lehetetlennek sem nevezhető elmélet szerint ekkor vállukra kapták az Argót és elgyalogoltak vele az Adriai-tengerig, ahol ismét vízre tették, s belátva, hogy elkeveredtek nyugat felé, szépen kihajóztak rajta a Földközi-tengerre, majd onnan keletnek, haza. Ez az útjuk magyarázza meg az elmélet vallói szerint a félsziget nevét, ahol az Argó újra vízre került: Isztria. Ez a név, melyet sokáig semmi egyéb módon nem sikerült összefüggésbe hozni a tőle légvonalban mintegy ötszáz kilométernyire levő Dunával, sem pedig a Fekete-tengernél elterülő romániai Istriával, ha nem is az egyetlen, de fontos tartópillére e fantasztikusnak ható elképzelésnek. Az elmélet ellenzői jóval prózaibb módon érvelnek: az Isztrosz trák eredetű név, eredeti jelentése „erős", „hatalmas”, „heves”. És a véletlen egybeesésen kívül az égvilágon semmi köze Isztriához. Az Isztria név forrása ugyanis minden bizonnyal a preindoeurópai „is" szó, melynek jelentése: „magaslat". Mindamellett fölöttébb valószínű, hogy laszónék csakugyan éltek, s hogy menekülniük kellett, mégpedig a Duna legalsó szakaszán. Az időszámításunk előtti Ili. században élt Apolloniosz Rhodiosz is foglalkozik történetükkel Argonautika című eposzában, mely egyébként újabb váratlan rejtélyt tár elénk. A szerző ugyanis így írja le öt hexameterében a Duna- deltát: „Mert Peuké, a sziget, melyet itt fog közre az Isztrosz, / Három végüj a tengeri part vonalán van a szélte, / Ám a soványabb csúcs a folyamnak fordul, ahonnan / Kétfelé szabva a torkolat: itt ennek neve Narex, / S még jó messzire onnét lelsz a Kálón nevű ágra”. Narex a mai Szent György-ágnak volt egykor a neve, Kalónnak pedig a Kiliai-ágat hívták. Apolloniosz leírása szerint laszónék a Narexen hajóztak föl, s állítólag azért sikerült lerázniuk az őket üldöző kolkhisziakat, mert az utóbbiad a Kalónon üldözték őket. Következésképpen az eposz alátámasztani látszik a nyelvészek megkérdőjelezte „Száva-forrás — Adriai-tenger” elméletet. S itt az újabb rejtély. A költő felsorolásából föltűnően hiányzik valami. Ez pedig a harmadik, a középső deltaág, a mai főág, a Szulinai-ág. Minden jel arra vall, hogy emezt 23 évszázaddal ezelőtt még nem ismerték. Nem tudjuk, miért. Lehetséges, hogy egy azóta megszűnt természeti képződmény fedte el abban az időben a középső torkolatot, de valószínűbb, hogy akkor még nem is létezett. Vajon mikor és hogyan jött létre? Az ember tudatos természetátalakító tevékenysége révén aligha; két évezrede még nem voltak erre alkalmas technikai eszközök, eljárások, s különben is lehetetlen, hogy ilyesminek ne lett volna írásos nyoma. Igaz, olyan természeti kataklizmáról sem szól följegyzés, mely a harmadik deltaág létrejöttét előidézhette. Vajon a tektonikus változásokban kell-e hát keresnünk a legvalószínűbb okot? Vagy tán a torkolatok vándorlásában? Nemcsak arról van ugyanis szó, hogy a partok egyre mélyebben hatolnak a tengerbe, ahogy az üledék folyamatosan lerakódik, hanem arról is, hogy a torkolatok oldalvást úgyszintén szakadatlanul változtatják helyüket. Sadoveanu, a híres román író egy helyütt beszámol arról, hogy az ő életében, mindössze ötven év alatt két kilométernyit vándorolt kelet felé egy valaha általa látott partszakasz. Talán az állandó gyors átalakulás is közrejátszott a Szulinai-ág létrejöttében. TIMÄR GYÖRGY
