Múzsák - Múzeumi Magazin 1986 (Budapest, 1986)
1986 / 1. szám
ViiltÖSHÁlJ PRÉSHÁZAK A Balatonhoz nyáron özönlő tömegek elárasztják Csopak, Füred, Tihany vízpartjait, s talán nem is tudják, hogy a közelben a népi építkezés gyöngyszemei sorakoznak. Füzérük különös ékessége a tájnak, mely a Tihanyifélsziget nyakánál húzódik Füred és Aszófő között. Lankás vidék ez, enyhe lejtőkkel ereszkedik a tó felé déli irányban, így a napfény reggeltől napestig éri. Hajdan a lábánál hullámzott a Balaton, amikor Tihany még sziget volt. Most bozótos, fúzbokros, tocsogós rétek nyúlnak el előtte, háborítatlan sűrűjükben gémek kutatnak élelem után, vagy nyújtogatják kecses nyakukat, ha a balatoni országút örökös zajából egy-egy élesebb hang jut el hozzájuk. A vidék, a dűlő neve érzékletes, beszélő. Vöröses a földje, akárcsak Csopak és Balatonfüred táján mindenütt. A mái szó eredetileg a prémes állatok legfinomabb szőrméjét jelenti. Meleg, kellemes időjárású, termékeny talajú, gazdálkodásra, szőlőművelésre és pihenésre egyaránt kiváló hely a vörös- máli szólók tájéka. A száz-százötven éves pincék, présházak az utóbbi évtizedben megfiatalodtak. Gazdáik józan ésszel felmérték és értő szívvel átérezték szerepük jelentőségét: nekik kell megőrizniük a múlt e becses emlékeit. Elfogadták az Országos Műemléki Felügyelőség szaktanácsban és pénzben megmutatkozó segítségét, fölújították az épületeket, megőrizve régi formájukat. Az épületeket egyesek ma is a szőlő feldolgozására és a bor tárolására, mások, a nem gazdálkodó városlakók pihenésre, üdülésre tették alkalmassá. HEITLER LÁSZLÓ (A szerző felvételei)
