Múzsák - Múzeumi Magazin 1986 (Budapest, 1986)

1986 / 1. szám

★ it ★ k ★ mss uiiitt Kevés hölgy dicsekedhet hasonló tulajdonságok­kal. Sudár, kecses alakja, bronzbarna bőre, csil­logó tekintete több millió embert megigézett már. Legbensőbb értékeihez is viszonylag könnyű közel kerülni. Jó szabású tógája alatt ugyanis vaslépcső vezet a magasba, sőt a diadémjába épített kilátóból fenséges panoráma nyílik New York kikötőjére és felhőkarcolóira. A Szabadság­szobor vagy ahogyan az amerikaiak nevezik, Miss Liberty már közel száz éve áll Bedloe-szigeti őr­helyén. Éppen olyan jelkép lett hazájában, mint Párizsban az Eiffel-torony, Londonban a Big Ben, Rómában a Trevi-kút. Nehéz lenne nélküle elkép­zelni az Újvilág legnagyobb városát, pedig a Miss Liberty még Párizsban szobor nem „hazai gyártmány”, hanem a francia nép ajándékaként került a mai helyére. 1865-ben ugyanis egy egyiptomi pasa világítótoronnyal szerette volna megajándékozni szülőföldjét. Ki is szemelte legmegfelelőbb helyét: a Szuezi-csa- torna bejáratát. A francia—porosz háború azon­ban meghiúsította a tervet. A lelkes francia támogatók, tekintettel a körülményekre úgy döntöttek, hogy 1876-ra, az amerikai köztársaság százéves születésnapjára világítótorony-szobrot építenek. Az elképzelés megvalósítására az ifjú francia szobrászt, Frédéric Auguste Bartholdit kérték fel. Építésznek készült, festőnek tanult, és végül szobrász lett. Egész életét végigkísérte kkkkkk r r a francia—amerikai kapcsolatok ápolása, az amerikai függetlenségi háború hőseinek tiszte­lete. Ő mintázta meg Washington és Lafayette párizsi szobrát is. Bartholdi a megbízást gyorsan akarta teljesíteni, de a szobor előállításának hatalmas költsége: négyszázezer akkori dollár nagynehezen gyűlt össze, így csak 1875-ben látott munkához. Az ünnepségekre csak a nagy mű jobb keze és a fáklya készült el, amit egy phila­delphiai kiállításon be is mutattak, de az amerikai honpolgárok nem lelkesedtek érte. A Kongresz- szus 1877-ben úgy döntött, hogy elfogadja az ajándékot, az újságok ngégis heves támadásokat intéztek a szobor terve ellen. Voltak olyanok is, akik követelték: alakítsák át az egészet Uncle Az 1878-ban Párizsban kiállított szobor

Next

/
Thumbnails
Contents