Múzsák - Múzeumi Magazin 1986 (Budapest, 1986)
1986 / 3. szám
Paris ítélete, achát kámea Nagy Sándor halála után a hellén kövésés központjává a tudomány- és müvészetkedvelő ptolema- ida város, Alexandria vált. Innen kerültek ki a híres Ptolemaiosz- kámeák, amelyek egyikét Bécs őrzi; a Louvre Ptolemaiosz-vázája és a nápolyi múzeumban őrzött Farnese- csésze a kövésés csúcsa. Egyetlen darab ónixból faragott műremek, külsejét Gorgó-fő, belsejét mitológiai jelenetek díszítik. Rómában már gemmagyűjtemények is keletkeztek. Az elsőt Sulla mostohafia állította össze. Pompeius és Julius Caesar szintén kedvelője a gliptikának, s az utóbbi gyűjteményét Venus templomának ajánlotta fel. Az augustusi időkben általánosan elterjedt a gemmaviselés divatja. A ránk maradt kövek hellenisztikus hatást tükröznek. A kor legjelesebb kőmetszője Dioszkori- dész, ő készítette Augustus pecsétjét is a császár arcmásával. Az arckép-kámeák vésésének művészete is újjászületett a császárság idején. Leghíresebb az ókor két hatalmas kámeája: a Bécsben látható Gemma Augustea, mely 19X 22 és a párizsi Gemma Tiberiana, mely 26X30 centiméter átmérőjű. Mind a két kő sok rétegű ónixból készült, az arcok, a hajzat, a ruha, a háttér mind más és más színű, s e változatosság különösképpen fokozza a művészi hatást. A metszett köveket nemcsak gyűrűkbe s egyéb ékszerekbe foglalták, hanem arany- és ezüstserlegeket, tálakat, fegyvereket, hangszereket, sőt lószerszámokat és kocsikat is díszítettek velük Róma nábobjai. „Mi — olvassuk Pliniusnál — metszett kövek tömegéből iszunk". Claudius csak azt fogadta kihallgatáson, aki az ő képével ékes gyűrűt viselte. Nero hatalmas, tizenöt hüvelyk nagyságú jáspisba vésette páncélos alakját. Az i. sz. I. század végétől kezdve a kőmetszök tömegtermelésre rendezkedtek be, s a gemmametszés művészete mesterséggé degradálódott. A reneszánsz idején következett be a kővésés újraéledése. Lorenzo Medici, a reneszánsz mecénása szenvedélyes gyűjtő volt. Az élénk kereslet életre keltette az elfelejtett művészetet. Vittore Pisano, az olasz éremművészet megalapítója és Donatello az első mesterek. A reneszánsz gliptikának eleinte kizárólag az antik mitológiai alakok voltak a tárgyai, később arcképek és a katolikus egyház szentjei. A kőmetszés központja Róma, Firenze, Milánó volt. Egyformán készültek intagliók és kámeák. Az utóbbiak abban különböznek az ókoriaktól, hogy a reneszánsz mesterek a kép vonalait alávésték, hogy az ábrázolt alak vagy jelenet erősebben emelkedjék ki az alapból. Ezt a technikát soha nem találjuk meg az ókor kámeáin. A kövek fényezésében a reneszánsz mestereinek nem sikerült ókori társaikat utolérniük. Kámeákhoz főként ónixot, ritkábban karneolt, intaglióhoz hegyikristályt, ametisztet, topázt, zafírt használtak. Ambrogio Caradossa a gyémánttal is sikeresen próbálkozott: egy egyházatyát ábrázoló szép intaglióját II. Gyula pápa vásárolta meg. Az Iparművészeti Múzeum egy Cesati- tól származó, III. Pál pápát ábrázoló gyönyörű zafírintigliót őriz. A kövésés művészete a XVIII, század derekán ébred új életre. Feltá- masztója egy Németországból Itáliába szakadt művészcsalád feje: Antonio Pichler. Mellette fiai: Giovanni, Giuseppe, Luigi Pichler, valamint Cerbera, Beltrani, Siries a jelesebb mesterek. Tólük is számos darab található az Iparművészeti Múzeumban. E kor művészei nem hoztak újat a gliptikába. Korabeli arcképek mellett túlnyomórészt az ókor kis- és nagyplasztikai remekeit másolták. A kövésés fellendülése hatott az ékszerdivatra is: karkötőkön, gyűrűkön újra megjelentek a művészi vésett kövek. Hatalmas összegeket fizetnek az új, de még Csatajelenet, hegyikristály intaglio, XVI. sz. eleje Papagáj, jáspis kámea. XVI. sz. vége inkább az antik kámeákkal kirakott nyakékekért. A század 90-es éveitől kezdve hordják a kámeákkal kirakott diadémokat is. Fellendül a gyűjtés szenvedélye, különösen az ókori gemmákra vadásznak. Utoljára a XIX. század elején készülnek művészi vésett kövek. Az empire időkben is felette divatosak voltak a gemmák. A köveket vékony aranykeretbe foglalták, s ezt filigrán díszítéssel borították. Ez a kor a gemmaviselés demokratizálódásának ideje. Ugyanis Napóleon, hogy a gliptikát Franciaországban is meghonosítsa, iskolát állított fel, s 1805-ben ösztöndíjakat alapít kővésők számára. A gemmák anyagául nemcsak drága- és féldrágaköveket, de korallt, gyöngyházat, sót üvegpasztát is használtak. S mivel e divat lényege, hogy az ékszerek centrumában vésett kövek legyenek, így Josephine császárné kámeákért lelkesedvén tízezer frankot fizetett egyetlen római korban vésett kőért. Példáját Lady Granville is követte, aki II. Sándor cár koronázásán olyan ékszerkészletet viselt, melynek dísze a nagyhírű Devon- shire-gyújtemény 88 legértékesebb metszett köve volt. A császárság bukásával a művészi kővésés végképp hanyatlásnak indult. Korunkban sem művész nem akad, aki évek munkáját áldozná egy alig négyzetcentiméteres remekműre, sem megrendelő, aki e műtárgyakat kellőképpen megfizetné. RASZLAI TIBOR
