Múzsák - Múzeumi Magazin 1986 (Budapest, 1986)
1986 / 1. szám
C gy „érett” úr tekint ránk a század eleji képről: az 1903-ban érettségizett fiatalember, Tóth Árpád. Letzer József „debreczeni fényképészeti és festészeti műtermének" felvétele önbizalmat, büszkeséget és kama- szos helykeséget sugároz. Az ifjú eleganciája, merev gallérja, tökéletesen megkötött nyakkendője, monoklija felnőttet játszik. Az egy évvel későbbi felvétel egy művészt és egy művészjelöltet ábrázol. Tóth Andrást, a szobrász apát és a 19 esztendős Árpádot bécsi utazásuk során készült fényképes levelezőlapon, olyan pózban, amint épp a császárváros meghódítására készülnek. Tóth Árpád beiratkozik a pesti bölcsészkarra. A Józsefváros hónapos szobáiban él az Iparművészeti Főiskolán tanuló öccsével, Zoltánnal, a vékonyan csörgedező apai támogatásból, tisztes szegénységben. A szűkösebb éveket és a szürke környezetet megszínesíti, hogy a fiatal bölcsész versei már megjelennek a kor rangos irodalmi lapjában, a Hétben, s megismerkedik az induló Nyugat körül csoportosuló ifjú költőkkel. Szorgalmas, törekvő diák, de mégsem lesz tanár, ahogy a család kívánja. Már egyetemi éveiben újságírótanonc, színikritikus, segédszerkesztő a Debreceni Független Újságnál. Pályáját végképp meghatározza, hogy a Nyugat kiadásában 1913- ban megjelenik első verseskötete, a Hajnali szerenád. A tízes évek elejétől már több műtermi fotó is készül róla, melyeken a költőkről kialakított századvégi szemlélet keveredik a modell azon törekvésével, hogy megteremtse a maga számára a költőszerep egyéni megjelenési formáját. Önmagáról készített kis ceruzarajzain és a róla készült fényképeken is gyakran feltűnik a széles karimájú, puha művészkalap, a vékony, ernyedt mozdulatú ujjak között a hosszú szipkába tűzött szivar. E két „kellékkel” ábrázolja Az I. világháború éveiben (Rónai Dénes felv.)
