Múzsák - Múzeumi Magazin 1986 (Budapest, 1986)
1986 / 3. szám
Lisztespad és sipókák Ha Békéscsabáról a 44-es műúton Gyula felé haladunk, s elhagyjuk a várost körülvevő körgátat, hamarosan feltűnik egy „kurta” vitorlájú szélmalom. A repülőtér közelsége miatt az eredeti hosszúságnál öt méterrel rövidebbek a vitorlaszárak. Csókás község 1456-ban még létező település volt Csanád megyében, de a török hódoltság idején elnéptelenedett. Ma puszta a békéssámsoni határban. A megye- és községhatárok rendezése, 1949 előtt Makó város határához tartozott. A Csókási szélmalom eredetileg a hajdani hadak útja mellett, ahol az úgynevezett „rácút” és „békési út körösztözi egymást”, a Száraz-ér mentén húzódó magaslaton állott, egy tánya udvarán. Békéscsaba Város Tanácsa 1978- ban vásárolta meg és telepítette át a Gabonamúzeum területére. Sokan kétségbe vonták az áttelepítés létjogosultságát, mondván: erre a vidékre nem volt jellemző a szélmalom. Pedig még a századforduló táján is Békéscsabán négy, Sebeskerékpad a kerékkel Mezőberényben, Dobozon, Gyomán, Dévaványán, Szeghalmon, Vésztőn egy-egy, Békéssámsonban és Szarvason két-két szélmalom vitorlája forgott kedvező széljárás idején. A hengermalmok megjelenése és a vizek szabályozása előbb a vízimalmok, majd a szárazmalmok és szélmalmok munkáját szorította ki a gabonafeldolgozásból. A Dél-Alföld, így Békés megye területe is hosszú évszázadok óta gabonatermesztő vidék volt, tehát a gabonafeldolgozás, a malomipar is fejlett volt ezen a tájon. A több évszázados múltnak állít emléket az 1974-ben társadalmi összefogással létesített Gabonamúzeum, s ennek részeként a Csókási szélmalom és Csabai tanya. Magyarországon a szélmalmok a XVIII, században terjedtek el, de Erdélyben már a XVII. század végén is épültek. A Csókási szélmalmot még 1860 előtt egy bizonyos „Dobsa nevű paraszt- embör" építtette és Vajnai Pál hódmezővásárhelyi molnárt megfogadta oda „őrni”. A malom helyben égetett nagyméretű téglákból, a Maroson úsztatott faanyag felhasználásával épült. Két pár malomkövét a híres sárospataki kőbányából szállították Csókás-pusztára. Vajnai Pál hamarosan megvette a malmot, 1890 táján átállította három kőpárra. Ezután Molnár Mihály, majd Bokor Mihály vette meg a malmot. Bokor Mihály 1899- től 1909-ig üzemeltette, majd tőle a makói illetőségű Kis Antal (1855—1937) vette át. 1920 és 1937 között Késmárki István mártélyi ácsmester többször javította a malmot. 1937-től már ifjabb Kis Antal (1884—1964) a malom gazdája. A „szelestengelybe” bevésett 1943-as dátum Hegedűs Sándor ácsmester munkáját dicséri. A malom 1953. november 30-án „derált" utoljára. Száz körüli volt azoknak a tanyáknak a száma, ahonnan az „órni valót” ide hordták, a jó minőségű acélos búzát, majd később az abraknak valót darálni. Minden a széltől függött, különösen fóidényben: szeptembertől márciusig. Az „arányos szél” szeptemberben és októberben érkezett. Nyáron, májustól augusztusig „csak derálásra való szél volt”. Az északnyugati szél meg „rángatott”. A háború idején kenyérnek való lisztet is őröltek. A búzát előbb kirostálták, majd „megszívósítot- ták", azaz megnedvesítették. Ezután jött az úgynevezett „simaőrlés". A szélmalomban nem volt szitarendszer, így a kész barna lisztet az asszonyok otthon szitálták ki. Ebből a „korpás lisztből” ízletes és egészséges kenyeret lehetett sütni. A malom körül kis tanyaépület volt ólakkal, a malmosgazda gazdálkodott is, mert a malomban szedett „tized" sovány kereset volt. A szinte mérnöki pontossággal felépített malom és a mechanikai szerkezet négyszintes. Legfelül a „szelespad” a „nagyszeleskerékkel”, „szelestengellyel", „nagydobkerékkel”. Ez a szint a tetővel együtt, a „fordítókészség” segítségével szélirányba forgatható a földszintről. A következő szint a „sebeskerékpad”, majd a „köves- pad" a három kopárral és a garatokkal. Legalul a „lisztespad", a nagy gabonásládával. A Csabai tanya a gabonatermesztésre berendezkedett kisparaszti gazdaság felszerelését és a család életének színterét hivatott bemutatni. 1824-ben épült, először kétosztatú volt, majd az 1888-as Lisztespad és gabonásláda árvíz idején összeomlott, s az újjáépítés után színnel és istállóval bővült. Az épület vertfalú, mennyezete sárral tapasztott nád. Az erdeifa tetőszerkezetet a század elején lebontották, majd ismét náddal fedték be az épületet, de a régi tetőszerkezetet nem újították fel. Ezt a szerkezeti formát az alsó épület őrzi. A szoba padozata döngölt föld, sárgaföldes mázolással. Boglyakemencéje rózsevázra tapasztottan készült. Szabadkéményes konyhája a beépített tűzhelyekkel a régi füstöskonyhát mutatja, a konyhát a pitvartól cigányfal választja el. A kamra eredeti ablaka megmaradt. A tanya felszerelése, berendezése a XIX. század végi állapotot őrzi. Békéscsaba lakosságának körülbelül egyharmada még 1919-ben is tanyán élt, ennek az életformának állít emléket az eredeti helyén álló, legutóbbi tulajdonosáról Gajdács néven is ismert tanya. CSŐSZ SZABÓ ISTVÁN Kövespad a garatokkal
