Múzsák - Múzeumi Magazin 1985 (Budapest, 1985)
1985 / 2. szám
A kutatás során napvilágra kerültek a később betemetett áztató és meszező gödrök, valamint a malompatak medre is. Az udvarban feltártak egy mély, ma is friss vizű kutat. A falkutatás tisztázta a ház építési szakaszait, a szobák, termek, folyosók falfestéseit, meglelték az egykori szabad- kéményes konyhát is. A több mint százéves elfalazások lebontásával napvilágra kerültek az egykori földszinti munkatermek hatalmas boltozatai. Meglepetésekkel szolgált az építkezés is. Amikor az egykori mulató korhadt padlózatát felszedték, az egyik sarokban összevágott kártyamaradványokra bukkantak, 1851-es pécsi színházi plakátok társaságában. A mulatóban nyilván kártyacsaták zajlottak titokban, s a hatóság valószínűleg felfedezte a kártyabarlangot, a kártyákat elkobozta, s megsemmisítette. A színházi plakát tanúsága szerint ez 1851-ben történt. Az egyik romos boltozat záróköve egy török turbános sírkő volt. A boltozat megerősítésekor zuhant le, nyilván az akkor megszűnt Rókus-dombi török temetőből származik. A „Böhmisches Dörfli” (cseh falucska) egykor egy nagyméretű telken állt, a szélén teljesen beépített volt, s egységes tömböt alkotott, a Felsőmalom utcától csaknem a mai Irányi Dániel térig tartott. E hatalmas, kelet felé szélesedő, téglalap alakú telek két tömbből áll. A nyugati fele a régebbi, ez a Tímárház. A keleti, később épült, ez hosszú keskeny raktárból, s az egyemeletes tornácos lakóházból áll. Ez utóbbiban ma is lakások vannak. A keletre hátranyúló, egykori raktár jelenleg a múzeum restaurátormühe- lyeit, illetve a dolgozószobákat foglalja magába. A tulajdonképpeni múzeum háromszintes. A boltozott földszint fogadótérből és kiállítótérből áll. Ez az egykori műhelycsarnok. Pilléreken nyugvó két boltívsora Pécs barokk építészetének egyik nagyszabású emléke. Az első termen vezet keresztül észak—dél irányban az egykori malomárok. Keskeny lépcső vezet fel az első emeletre, ahol a mindenkori tímárcsalád lakott. A lakással szemben, a följárat bal oldalán található az egykori szabadkéményes konyha, ebből nyílik a XVIII, századi színházi előadások színhelye, a színházterem a színpaddal és a nézőtérrel. A színházteremből nagyméretű szoba nyílik, egykor ez műhely lehetett, később feltehetőleg étterem. A sort dél felé elfordulva a hatalmas, magas álboltozattal lefedett „bálterem" zárja le, amit az udvar déli részéről külön lépcsőházon át is meg lehet közelíteni, de megközelíthető az árkádos folyosón át is. A lépcsőházat és a folyosót a „bálterem" nyugati oldalán épült masszív kökonzolon álló nyitott tornáccal is összekötötték. Különösen szép a tornác klasszicizáló vaskorlátja. A kövezett udvar déli oldalát kis árkádos, földszintes barokk ház zárja le. A nyugati lépcsőházból lehet továbbmenni a szárítópadlásos tetőtérbe. A hatalmas faszerkezetes szárítópadlás a tímárházak egyik jellegzetessége. Pécsett négy ilyen épület áll napjainkban is. A Felsőmalom utca 9-es számú tímárház padlása a legegységesebb valamennyi közül, és szinte jelképe lett az ipari Pécsnek. A bőröket hajdan a földszintről csigákon húzták fel az első emeletre, onnan csapóajtón át a tetőtérbe. Az egykor fontos szerepet betöltő padlástér a múzeum időszakos kiállítótere lesz, de egyúttal a tímármesterség legszebb és legfontosabb munkafolyamatának helyét is bemutatja a látogatóknak. Ebben az utcában, a tímárházakban született a város kapitalista ipara, ezzel indult el Pécs a kapitalista fejlődés útján. BEZERÉDY GYŐZŐ 8 ARASZNYI SZOBROK A berni Everett Rassiga magángyűjtő ajándékaként 1978-ban a budapesti Néprajzi Múzeumba került szoboregyüttes hetven, legnagyobbrészt töredék agyagszobrot tartalmaz. A szobrok alapos vizsgálata és a lelőhelyek azonosítása után nyilvánvalóvá vált, hogy Közép-Mexikóból származó preklasszikus korú leletegyüttes jutott a múzeum tulajdonába. A hetvenből 69 darab emberi agyagfigura, egy pedig valószínűleg jaguárfejet ábrázol. Általában 2,5 cm és 9 cm közötti, miniatűr szobrocskák ezek. Legkorábban az úgynevezett Ajalpán fázis idején (i. e. 1500 — i. e. 900) jelenik meg Mexikóban az agyagszobrászat. Ebben az időszakban az állandó földműves falvak létrejöttével lehetővé vált a kézművesség széles körű kibontakozása. Fontosságban az agyagmű- vesség állhatott az első helyen, ahogy ez a régészeti feltárásokból származó leletanyag megoszlásából kiderül. Rendkívül gazdag kerámia- anyag és az egy-egy lelőhelyen százával előkerülő agyagszobrocskák jelentik e kézművesség termékeit. A leletanyagok vizsgálata alapján úgy tűnik, hogy a legmarkánsabb művészeti'ág a kisplasztika volt. E korban a lelőhelyen ismeretlen a monumentális kőszobrászat és a fémművesség, így a kerámiakészítés mellett az agyagszobrászattal fejezhették ki művészi elképzeléseiket a kor kézműves képzőművészei. Az emberi figurák elsősorban sírmellékletként kerültek elő a régészeti feltárások folyamán, így utalnak a temetkezési szertartásokra. Míg ezek funkciója világosan tisztázható volt, a településeken elszórt sok figura és kis agyagfej szerepe mind ez idáig bizonytalan. Feltételezik, hogy termékenységi rítus eszközeként, rituális szertartások keretében szórták szét a megművelt földben, hogy az minél több termést hozzon. A női figuráknál egyébként is megfigyelhető olyan vonás, mely a termékenységi rituáléhoz fontos jellemzőket mutat. Itt is megfigyelhetők (ha nem is annyira, mint a közel-keleti és európai neolitikum agyagszobrászatánál) a kihangsúlyozott testrészek. Feltételezhető továbbá, hogy a fejeket szándékosan törték le a testről, és valószínűnek tartják azt is, hogy a testet és a fejet külön mintázták. A formázás után történhetett a két különálló rész összeillesztése. A rítus alkalmával így könnyen el is törhetett, ami a nagyszámú töredéket magyarázza. A figurális leletanyag nagyobb részét ez a típusú leletanyag teszi ki. A szobrocskák készítői a testet általában csak elnagyoltan, sematikusan formázták meg, ugyanakkor rendkívül aprólékosan dolgozták ki az arcvonásokat, a fejet, a hajviseletet, a fejdíszeket, a fülbevalókat, a ruhát és egyéb ékszereket. A legváltozatosabbnak a fejdíszek megformálása tűnik, két azonos formát nem is találunk. A legtöbb darabot kézzel formázták meg, általában külön a testet és később applikálták rá például a fejdíszeket. A még puha agyagba mintázták a szemet, a szájat, az orrot és a füleket. Ezután következett az égetés, ami rendkívül egyenetlen színvonalú. Vannak olyan darabok, melyeket egészen vörösre égettek, de olyanok is, amelyekről feltehető, hogy csak kitették a napra szárítani. Ekkoriban ugyanis még komoly feladatnak számított az igen vastag falú tárgyak magas színvonalú kiégetése. A szobrocskák között találunk tömör és üreges fejeket, valamint egész szobrokat is. A festés már az égetés után történt, legtöbb esetben azonban csak
