Múzsák - Múzeumi Magazin 1985 (Budapest, 1985)
1985 / 3. szám
szövegrészek díszkeretbe illesztése az írásbeliséghez kapcsolódó szokás, néha igencsak kezdetleges formában, de többszáz éven át fennmaradt. fgy tehát többféle előzménye van azoknak a rajzzal, festéssel ékesített emléklapoknak, amelyek az emberi élet nagy eseményeinek, nevezetes alkalmainak megörökítői és ugyanakkor kellékei is voltak. A nevezetes alkalmakkor szokás és elvárás volt, hogy az emberek szerencsét kívánjanak egymásnak, ezzel is megerősítve együvé tartozásukat. A XV. századból ismerjük az első olyan fametszeteket, amelyeken az adakozó gyermek-jézust ábrázolták újévi jókívánságok közepette. Ez a fajta aprónyomtatvány a mai levelezőlap őse. Később gyermekek iskolai feladatai közé tartozott az, hogy külön, mintákkal is ellátott lapon, szépírással köszöntőt írjanak szüleiknek az új esztendő kezdetén. A szerencse-kívánás, köszöntés nemcsak az év egyetlen napján volt aktuális, hanem gyermek születésekor, házasságkötéskor, születés- és névnapon is. Az alkalomhoz kötött jókívánságot a XVIII—XIX. században Európában több helyen, kiváltképp német nyelvterületen illett formába önteni, azaz egy levélnyi terjedelemben közölni. Ez a levél nemcsak verses vagy prózai szövegében volt emelkedett, hanem ornamentális díszítménye révén alkalmassá vált arra is, hogy önálló műtárgyként a lakás dísze legyen a szentképek, a tükör és az óra mellett. Egy-egy faluban, kisebb tájegységeken évtizedekig nyomon követhetjük, melyik iskolamester vagy pap hívta életre azt a szokást, hogy a keresztszülők a keresztelői adományok mellé díszes emléklapot is készíttessenek, vagy hogy a házaspárok a házasságkötés jogi okmányát dísz és emléklap formájában őrizzék meg. Megszokás és elvárás szabályozta azt, mikor milyen jellegű emléklapot illett adni vagy egymás közt váltani. Észak-Franciaországban, Belgiumban, Angliában és újabban Észak-Ameriká- ban például február 14-én, Bálint napján a szerelmesek az újévi jókívánsághoz hasonló, ám annál díszesebb és nagyobb, sokszor hajtogatással különféle formára alakítható, áttört papírcsipke-sze- géllyel is körberagasztott lapot küldenek egymásnak, de Svájcban is készültek szép XVIII, századi szerelmes levelek, amelyek dekorativitásuk miatt lakodalmi ajándékként is szerepelhettek. Másutt névnapra, születésnapra is készültek effajta küldemények. A készítő csak ritkán specialista. A tanítók és egyházi emberek mellett a levélírással hivatásszerűen foglalkozó írnokok, a Fekete-erdó környékén óraszámlap-festők vállalkoztak az emléklapok írására, rajzolására. Azokon a vidékeken, mint például Nyugat-Cseh- országban, ahol a figurális díszítés divat volt, a Kálváriák stációitól kezdve a bútorokig sokhelyütt alkalmazták. Volt igény és megfelelő szakmai felkészültség ahhoz, hogy a festett emléklapok különféle fajtái is mintegy önálló stílust kialakítva akár évtizedekig becsült tárgyként szerepeljenek a háztartásokban. A tárgytípus kialakulására és elterjedésére hatott a biedermeier kor emléktárgy-kultusza, s e hatás a szövegek és az ornamentika megformálásában is megmutatkozik. m A XIX. század végéig csak a természet adta ásványi, állati és növényi eredetű festékeket használták a szövetek színezésére. A növényi eredetű indigó felfedezésével, melyet a festékek királyának neveztek, jött létre a kékfestő mesterség, mely Európában a XV. századtól kezdett tért hódítani. Az 1783-ban Szászországból Pápára települt Kluge kékfestő mester kis műhellyel kezdte, majd gyárrá fejlesztette üzemét. Gőzzel üzemeltetett nyomó és kikészítő gépeivel, nagy térfogatú zárt szárító épületével, több ezer darabos mintafa állományával Európában is a legnagyobbak egyikévé vált. Speciális eljárással előállított termékei igen keresettek voltak. A kékfestőipar fénykora idején kék alapon ötféle színű nyomott árut hozott forgalomba. A kékfestők csak növényi rostból előállított szövetet festenek és mintáznak meg. Festés előtt a nyersárut fel keli tárni ammóniák szódában történő kifőzéssel, hogy egyenletes festést nyerjen az anyag, így kerül sor a mintázásra. A mintázott szövet úgy jön létre, hogy több vegyszerből titkos recept alapján masz- sza készül, mélyet mintafákkal a fehér anyagra kell nyomni, lefedve a fehéren maradó helyeket. A kékfestés előzménye a batikolás volt, melynek során oldott viasszal mintákat rajzoltak a vászonra, s ezt váltotta fel a mintafával való tarkázás, a kékfestés. A gépi tarkázás a csuklós szerkezetű Perrotine géppel történik, mely automatikusan adagol, nyom és továbbít. Ezek a gépek több szín nyomására is alkalmasak. A festést a küpaszobának nevezett műhelyben végzik. Az egyszínű kékre festendő vagy a mintázott anyagot ráfokba akasztva csigasor segítségével juttatják az indigócsávás küpába. Világosabbra vagy sötétebb- re való festését a festési idő határozza meg. Festés után enyhe kénsavas közegben leválasztják a nyomott masszát, ekkor jön elő a kék 8 A gazdag és változatos történeti előzmények, a korstílus, az ajándékozás alkalma, a megrendelő ízlése, valamint a kivitelező tehetsége mind befolyásolta az elkészült munkát. Az ajándékozott és az ajándékozó nevén, az ajándékozás alkalmának dátumán kívül az emléklapokon mindig szerepel szöveg, ami lehet áldás, vers, szólás, közmondás, egyszerű dedikáció vagy valamilyen életbölcsesség. A sztereotip szövegszerkezetekbe a mindenkori illetékesekre vonatkozó utalásokat kellett ügyesen behelyettesíteni. A lapot vagy a szöveget szegélyező díszítmények lehettek geometrikus jellegűek, a XIX. században azonban inkább babér- és virágkoszorút formáztak. Csehországban a virágkoszorúba miniatűr szentképeket és szalagcsokrokat is festettek, míg Elzászban olyan termékenység- és szerencse-jelképeket használtak például a keresztleveleken, amelyek másutt a szerelmesleveleken fordultak elő. Ügyes kezű könyvkötők és nyomdászok a múlt században olyan lapokat hoztak forgalomba, amelyekre az alkalomhoz illő verseket és díszítéseket már előre nyomtatták. Ilyenkor a művészi hajlam már csak az adott séma rajzzal—festéssel való kiigazításban, színes papírok, selymek, csipkék applikációjában mutatkozott meg. Az alakítgatás során az eredetileg meghatározott jelentéskörrel felruházott emblémák, szimbólumok értelmüket vesztették, illetve újabb és újabb cselekvések, gesztusok tárgyi kellékeiként maguk is egyre újabb jelentést nyertek. Így a szív, ami egykor a vallási áhitat magas hőfokát is jelképezte, majd a szerelmi vonzódás kifejezője lett, egyszerű keretdísz funkcióját is betölthette. Hasonlóképpen a barátság templomának oszlopai, mint az ünnepélyesség jelképei a keresztelői emléklapon az újszülött adatait is közrefoghatták. A játékos találékonysággal összeillesztett, ki- és behajtható, egymást átfedő, kiegészítő és mozgatható lapok megannyi változatban okoztak meglepetést a címzettnek. Magyarországon a naiv múvészkedésnek ez az ága valójában soha nem virágzott. Maradt ugyan néhány papírra írott, sőt selyemre festett emléklap német és magyar szöveggel is, ezek azonban inkább ritkaságnak számítanak, és nem egy hajdan eleven szokáshagyomány bizonyítékai. Magyarországi német telepesek házberendezéséből ugyancsak előkerültek keresztelőre készült ró- zsabimbós motívumokkal telefestett keresztelőlevelek, de azt már nem sikerült megtudnunk, vajon a készítőt is meghívták-e az ünnepi lakomára Cservenkán vagy Bikfalván, mint ahogy ezt az óhazában szokták. A szalkszentmártoni Borbély Mihály nevét is ismerjük, nemcsak munkáit az 1890-es évek tájáról, mert mindig aláírta gót- betús, de magyar felirattal is ellátott műveire. Működésének feltételeit és körülményeit mégsem vázolhatjuk fel, hiszen adatok hiányában nehéz eldönteni, hogy tollát és ecsetjét egyéni ambíció vagy a falu közösségének elvárásai irányították-e. (A képeken látható emléklapokat a budapesti Néprajzi Múzeum őrzi.) VEREBÉLYI KINCSŐ
