Múzsák - Múzeumi Magazin 1985 (Budapest, 1985)
1985 / 2. szám
Ez a két agyvérzéstől bénult, lángeszű karmester úgyszólván csakis akkor nyúl a kormánykerékhez, amikor hajója irányt változtat. Mihelyt ezt elrendezte, ismét hagyja, hogy magától szelje a hullámokat. Ö nem csimpaszkodik akaratával foj- togatóan a zenekar nyakába, csak eligazítja, s aztán atyai bölcsességgel őrködik felette. De ennek a bölcs akaratnak — nem nevezhetjük másként — fluiduma van, amelynek ereje megigézi és elragadtatásában önmaga fölé emeli a zenekart." Hasonló emléket hagyott Klemperer a többi kritikusban, a zenész pályatársakban és persze a publikumban is. Ha a benyomásokból valamiféle mozaikképet rakunk össze, látjuk Klemperert, amint elmaradhatatlan gumicsizmájában becaplat a próbaterembe, hányavetin beüti az első taktusokat, majd székére ereszkedve egy hosszú kötőtűvel pipája tisztogatásába kezd, vagy egykedvűen pergeti a kotta lapjait. És a muzsikusok — énekesek vagy zenekari tagok egyaránt — mégsem érzik hosszú pórázon magukat. A szórakozottság éber figyelmet takar. Elég egyetlen szemvillanás vagy balkeze hüvelykujjának jellegzetes felpeckelése, és mindnyájan azonnal alávetik magukat parancsoló akaratának. Ha pedig Klemperer mégis felállt, és kiterjesztett szárnyú madárként magasodott a dobogó fölé, az felért egy ellentmondást nem tűrő drámai kinyilatkoztatással. Ez a szavak nélküli, mégis félreérthetetlen kommunikáció is Klemperer sajátossága. Szinte sohasem magyarázta el elképzeléseit, nem elemzett, nem igyekezett a muzsikusokat „rávezetni" a megoldásra. Távol állt tőle a pedagógia. Mindenkitől elvárta a maximális készenlétet a tökéletességre. És ő maga olyan intenzíven élte a művet, hogy nem hagyott kibúvót a rutinnak, a félszívű kapcsolódásnak. Klemperer budapesti működésének fő területe az opera. Elődje, Sergio Failoni a repertoár olasz anyagát, Verdit és Puccinit gondozta, Klempererre a német opera vár. Mindenekelőtt Mozart. 1947- ben három operája szerepel a műsorrenden, ezt Klemperer további kettővel egészíti ki. így jön létre az az öt előadásból álló ciklus, amely párját ritkítja Európa operaházaiban, és szinte maradéktalan képet ad Mozart színpadi életművéről. Klemperer a Pesti Műsorban szűkszavúan nyilatkozik célkitűzéseiről. A közvélemény Mozartot graciőz-rokokó komponistának könyveli el. „Nem látják, vagy nem akarják látni a valódi Mozartot, a derűlátót a Szöktetésben, az idealista borúlátót a Figaróban, a hátborzongató Don Jüant, az ünnepélyes Varázsfuvolát, és a mély filozófiával telített Cosi fan tuttét.” Klemperer Mozart-interpretálásának varázslatosságát lehetetlen szavakba foglalni. Semmitmondónak tűnik megállapítani, hogy mindenekelőtt megszabadította az operákat a rájuk ragadt, többnyire lompos előadói maníroktól, sallangoktól, mintegy visszaadta a kotta eredeti hitelét. A hagyományok megengedték például, hogy egy-egy ária vagy együttes tempója a szereplők képességeitől, lanyha kényelmétől függjön. Klemperer démoni furiósókat hajszolt végig, például a Don Juan pezsgőáriájában vagy a Varázsfuvola koloGrotfer Musikvereins-Saal Mittwoch, <1 c n 7. Juni 1933 8 L'hr abends BUDAPESTEK [ KONZERT ORCHESTER Dirigent OTTO KLEMPERER Solist: Béla Bartók * £ P rogramm: 'i l 1. Bach — Weiner Orgeltoccata uml Füge C-ilur i j (für großes Orchester) 1 2. Béla Bartók Klavierkonzert Nr. 2 s f Allegro ■ f Adagio — Prestissimo Adagio* r s' Allegro J Zmm ersten Mal In Wien * Am Klavier : Der Ifwpisht i Î. Richard Strauß Till Eulcnspiegels lustige Streiche s t 7 _ Pause — ■ $ 4 4 $ 4. Beethoven Sinfonie Nr. 5 C-moll f Allegro coa brio i # Andante con moto F: Scherzo 4 ? Allegro 4 % Klavier: Bősendorfer Ba .■iii.—liV'.úA,,.aa ah ni as Ikm Drack. . U ratúrszámaiban. Ezzel mintegy kibillentette az énekest biztonságából és rákényszerítette, hogy a legtöbbet hozza ki magából. A szenzáció erejével hatott, hogy Klemperer az egységes drámai folyamat megszakítatlanságára helyezte a hangsúlyt, nem engedte az operát önállósuló zárt számokra széthullani, és a recitatívókban sem tűrte a közönség figyelmének lankadását. Ugyanezért nem szívelte az előadást megszakító tapsokat, újrázásokat. Ez a perlekedés a pesti közönség megrögzött szokásaival különösen a Wagner-cik- lusban éleződött ki. így került sor az emlékezetes Lohengrin-botrányra is. A publikum hatalmas tapssal jutalmazta Némethy Ella egyik áriáját, ám ez csak bosszús ráncokat vont Klemperer homlokára. De amikor Simándi Grál-elbeszélését követően kitört a „hogy volt”-ozás, Klemperer szembefordult az „ezerfejű Cézárral” és többször nyomatékosan csendet követelt. A válasz újabb dobogás, fütyülés, kiabálás. Erre intett a zenekarnak: vége az előadásnak, és indult kifelé. Ölben cipelték vissza pulpitusra, összezördülései a közönséggel — és muzsikus társaival — máskor is adódtak, de ezek egy pillanatig sem fenyegettek „mahleri” következményekkel. Klemperer egyre jobban érzi magát BuÁgas Ervin rajza dapesten. „Én ide hazajöttem!" — mondja egy interjúban. És valóban: kiköltözik az Astoria szállodából, és állandó lakást bérel. Jó közérzete egészségét is talpra állítja, így munkabírása is nő. Rendkívüli aktivitással van jelen zenei életünkben. A Lohengrint követően betanítja Wagner Tannháuserét és a Nürnbergi mesterdalnokokat is. (Éjszakahosszat kígyózik a sor a Hajós utcai járdán a jegyekért.) Maga rendezi a Fide- liót, a Hoffmann meséit. Ambiciózusan vállalja a Nemzeti Színházban, Major Tamás rendezésében Mendelssohn Szentivánéji álom kísérőzenéjének dirigálását. És közben a nagyszerű koncertek sora: Bach Brandenburgi versenyei, Beethoven szimfóniái, köztük legtöbbet a legmonumentáli- sabb, a Kilencedik. A felejthetetlen zongoraversenyek Antal Istvánnal, Ungár Imrével, Fischer Annie-val. Most már kapós lesz újra: egyre többet utazik Berlinbe, Brüsszelbe, Amsterdamba, Londonba, Prágába és Ausztráliába is. 1950 tavaszán végleg úgy dönt, hogy visszatér a világjáró életformához, és elhagyja Budapestet. Elhatározásának rugóit nem ismerjük pontosan, de kétség kívül szerepet játszott a művészeti-politikai légkör fokozatos romlása is. Egyszerre észreveszi, hogy a Csengery utcai lakás ablakai az államvédelmi hatóság főhadiszállására, a hírhedt „Andrássy út 60-ra” nyílnak. Hogy Schönberget, sőt Bartókot is eltanácsolják a színpadról. Hogy hivatalos körökben rosszallják Wagner térhódítását a repertoárban. És zokon vette azt is, hogy az Operaház Üzemi Bizottsága rátukmálja a Mu- szorgszkij-töredékekből összeeszkábált Szoro- csinszi vásár betanítását a sztálini munkaverseny felajánlásaként. 1950. június 18-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon búcsúzik rajongóitól a Kilencedik Szimfóniával. És több mint húsz esztendővel később, 88 éves korában be- követekezett haláláig már nem is látjuk viszont. DÉVÉNYI RÓBERT 35
