Múzsák - Múzeumi Magazin 1985 (Budapest, 1985)
1985 / 2. szám
Ébner Sándor: Herendi Krisztusjáték alakja, 1930 k. Aszmann Ferenc: Mária, 1941 Moholy-Nagy László: Fotogram-önarckép, 1926 k. André Kertész: Te meg én, 1931 világában lehet találni a magyar fényképezés igazi témakörét." Hamar követőkre talált Vadas Ernő, Kerny István, Kankowszky Ervin, Ébner Sándor és mások személyében, akik sorra látogatták az ország valamennyi etnikumát, hogy „eredetiben" fényképezzék a nép életét. Közös téma- választásukból és az ábrázolás mikéntjéből alakult ki a külföldi szaksajtó által magyarosnak nevezett stílus. Mivel ezeken a felvételeken kivétel nélkül népviseletben, ünnepnapokon, beállított jeleneteken láthatók a falu lakói, egyoldalú képet rajzoltak a magyar parasztságról. Ennek ellenére a szaksajtó tudósításai szerint ezekkel a képekkel aratták a legtöbb és a legnagyobb sikereket a kor fotográfusai Magyarországon és külföldön egyaránt. A két világháború között született meg a magyaros stílus ellenpólusa is a hazai fotóművészetben. A szociófotósok dokumentumfelvételeiken minden „kozmetikázás" nélkül mutatták be a nyomorban, elnyomásban élő társadalmi rétegek életét. Lengyel Lajos, Bergmann Teréz, Bruck László, Haár Ferenc, Gönci Frühof Sándor, Sugár Kata, Tabák Lajos, Szélpál Árpád és még néhányan leleplező erejű fotókon ábrázolták a harmincas évek társadalmi és politikai ellentmondásait. Sajnos publicitásuk korlátozott volt, de munkájuk így is nyilvánosságra talált. A Népszavában és a Munka című lapban jelent meg néhány felvételük, majd 1932-ben a Mi életünkből című fotóalbumban adták közre szociofotóikat. Alkotásaikból három kiállítást rendeztek különböző munkásotthonokban, Budapesten, Bécsben és Pozsonyban, a szolnoki tárlatot azonban betiltotta a rendőrség. Kálmán Kata szintén a harmincas években talált rá a társadalomábrázolás leghitelesebb módszerére, a szociofotóra. Parasztokról készült portréit 1937-ben Tiborc című albumában gyűjtötte össze, amelyhez Móricz Zsig- mond írt előszót. A portréfényképezésre nem volt jellemző az 1920-as évek avantgarde stílusa, amely egyébként a képzőművészetben termékeny talajra talált. Ám mégis készült jónéhány, minden eddigi portréfotótól eltérő alkotás. Moholy- Nagy László munkái, írásai, a művészetekről vallott szabad eszméi Németországból eljutottak a szülőföldre is. Sajnos nem sok követőre talált, de áttételesen több fotográfusra hatással volt a bauhausi iskola kísérletező, az anyag tulajdonságait maximálisan kihasználó tanítás. Az avantgarde irányzat Pécsi József, André Kertész, Angelo F. Pál, Aszmann Ferenc teljes életművét nem jellemezte, de munkáik között találunk figyelemre méltó példát a formabontásra, az új iránti fogékonyságra. GYŐRI LAJOS 2Í
