Múzsák - Múzeumi Magazin 1985 (Budapest, 1985)
1985 / 4. szám
Az Óratorony figurái castrum STEIVARUM Segesvár Castrum Stenarum néven már a rómaiak idejében lakott volt; őrhelyként vigyázott az Apulum (Gyulafehérvár) felé vezető út biztonságára. A szláv eredetű földrajzi nevek tanúsága szerint az óbolgárok fennhatósága alá is tartozott. II. Géza, majd II. András király szász telepeseket hívott e vidékre, akik 1191-ben kezdték el Segesvár építését. Okleveles emlékek 1280-ban „Canstrum sex”-nek, 1367-ben „Civitas de Segusvar”-nak említik. Károly Róbert uralkodásától a mohácsi csatáig tart a város megerősítése, későbbi formájának kialakítása. A XIV. században már jelentős és fejlett kézművesiparral rendelkezik. Vártemploma 1506-ban bevonul Erdély történetébe: itt erősítették meg a rendek az erdélyi három nemzet, a magyarok, a székelyek és a szászok únióját. Még ebben a században az egész város áttért az evangélikus hitre. Szenvedésekkel teli évszázadok következtek, 1600-ban Vitéz Mihály havasalföldi vajda uralma alá került, majd három évvel később a hírhedt osztrák császári tábornok, Basta foglalta el. 1646 és 1788 között két járvány és két tűzvész is pusztította a várost és lakosságát. Történelmének dicső napjai voltak, amikor I. Rákóczi Györgyöt és Kemény Jánost falai között választották fejedelemmé. A kiegyezés után élvesztette autonómiáját, és 1876-tól Nagy-Küküllő vármegye székhelye lett. A századforduló még érintetlenül találta az erdélyi szászok egyik legősibb, legszebb települését, Segesvárt, Schässburgot. Erről tanúskodnak a korabeli ábrázolások, metszetek, képeslapok és az utazók leírásai. Amikor a fiatal építész, Kós Károly tanulmányúton járt Segesváron 1907-ben, így írta le útibeszámolójában az akkor látottakat: „Kopog az apró, kerek fejű macskakő a lábam alatt. Széles, alacsony kapuk alatt, szűk utcákon, magas házak között haladok mind felfelé a várba. Előttem az ősi városháza színes mázas cseréppel fedett, kis fióktornyokkal díszített tornácos tornya. Furcsa, ismeretlen, régi. . . Középkori itt a levegő is, mely tele van munkálkodó kézmívesek mesterségének szagával: csiriz-, terpentin-, gyaluforgács-, enyv-, bőr-, cserszag áramlik mindenünnen és vegyül az erdős hegyekről leáradó friss erdei illattal. Középkori itt a beszéd is: középkoriak az arcok, középkoriak az épületek.” A felvezető sikátorok, lépcsők, szűk utcák közül előbukkan a Vár, a régi Felsőváros, mely a XVI. századig a város központja volt. Ámikor az Alsóváros átvette a vezető szerepet, a Felsővárosból iskolaváros, kulturális központ lett. A XV. században épült Várat három erődítési rendszer övezte, s összesen 14 torony vigyázta az ellen mozdulatait. A Vár főkapuja és egyben a város szimbóluma az Óratorony. Ragyogó, színes majolika-tfetőzetét 1891-ben kapta. Minden órában táncoló figurás „csudálatos órájával” és „rakott falában a szűk lövőrésekkel” már évszázadok óta állja az idő és az elemek támadását. (E torony mása épült fel a millennium idején a Városligetben, a Vajdahunyad vára részeként.) Szinte minden céhnek megvolt a saját tornya, melyet háború esetén védeni volt kötelessége. Ezt bizonyítják a XII. századból fennmaradt Mészáros-torony, a XIV. századi Szabó-torony és azok, melyeket a XVII. században emeltek: a Kovács-, a Csizmadia-, a Kötélverő-, az Ónműves- és a Szűcs-torony. 8
