Múzsák - Múzeumi Magazin 1984 (Budapest, 1984)
1984 / 1. szám
harcban alezredesként harcolt, majd emigránsként Londonban telepedett le. Ott litográfusi működését is folytatta, ám főképp feltalálóként vívott ki elismerést. Ma is az ő nevét viseli az éppen 125 éves, hatalmas londoni cég, mely az általa feltalált kőkonzerválási eljárással restaurálja a műemlékeket. A Bach-korszak évtizede, az 1850-es évek nem volt a karikatúrák termékeny időszaka. Igaz, kevés is volt a lehetőség karikatúrák publikálására, hiszen Jókainak több éves kísérletezés után sikerült 1858-ban megalapítani az Üstököst, 48 utáni első élő- lapunkat, amelyet két évvel később követtek először tömegesen az újabb élclapalapítási kísérletek. A magyar élclapok grafikái az 1860-as évek közepéig gyengék, kezdetlegesek, egysíkúak voltak; utána megszínesedve sem haladták meg a közepes német és osztrák karikatúrák színvonalát. Ennek nem a nyomda- technika volt a fő oka, hanem elsősorban a lapok igénye, a szerkesztői munkamódszer. Élclapjaink karikaturistái nem saját gondolataik, ötleteik alapján és nem saját egyéniségüknek megfelelő témákon dolgoztak, ezért működésüket sem lehet témaválasztásaik és karikatúraformáik alapján vizsgálni. A szerkesztők szóbeli utasításait és az olvasók beküldött „képeszméit” valósították meg. Ez sokszor inkább a gondolatolvasás és a bűvészmutatvány vegyüléke, mintsem grafikusi alkotómunka volt. Lehetetlen, zavaros és képszerűtlen „képötleteket” kellett megrajzolni. A rajzok jelentős része valamilyen elvont programot kívánt minél hatásosabban megfogalmazni. Nem feledkezhetünk el a képeslapoknak arról a funkciójáról, hogy még a XIX. század második felében is a hazai, különösen a vidéki közönség jelentős részének írástudatlansága következtében csak a képi ábrázolás volt érthető. A karikatúrák és más képek a politikai propaganda és bizonyos fokú ismeretterjesztés fontos eszközei voltak. A szerkesztők döntő szerepe a karikatúrák létrejöttében azt eredményezte, hogy laponként változott a grafika szerepe és jellege, mégha ugyanaz a karikaturista készítette is őket. Az Üstökösben végig' nagy számban jelentek meg egyszerű vers- vagy elbeszélés-illusztrációk, a Bolond Miskában (1860—1875) még a többi laphoz viszonyítva is túltengtek a mesterkélt rajzok. A Bolond Istókban (1878-tól) a többi politikai élclapnál sokkal kevesebb karikatúra jelent meg és sok volt köztük a drasztikus jelenet, az állattestű vagy állatfejű ember, a gusztustalanul torzított lény. Stílusukat s témájukat tekintve is a leginkább sokrétű grafikai anyag a Borsszem Jankóban (1868-tól), később a Magyar Figaróban (1885-tól) jelent meg. A technikai adottságok immár nem hatottak gátlóan. Litográfiákkal csak első élclapunk jelent meg; a szöveggel együtt nyomható fametszet kivitelezésére viszont számos művész, mester és intézet működött Pesten. Közülük Huszka Lajos és Pollák Zsigmond neve fedezhető fel leggyakrabban a karikatúrákon. Tény azonban, hogy az igazán könnyed vonalú rajzhoz a finomabb árnyalást lehetővé tevő, félszázados technika, a tónusos fametszet sem volt megfelelő, ám más módszer nem állt rendelkezésre itthon. Az 1860-as évek végén már ismert volt a cin- kográfia, a klisékészítés egyik eljárása, mely a vonalas rajzokat megfelelően reprodukálhatta és a hagyományos módszerekhez képest rendkívül gyorsan. Csakhogy klisét ekkor még legközelebb Bécsben készítettek, tehát a karikaturisták hétfőtől csütörtökig gépekként rajzoltak, amikoris az elkészült anyagot Bécs- be szállították, ahonnan a klisék három nap múlva érkeztek vissza, hogy vasárnap megjelenhessék a lap. Ez az állapot csak 1884-ben szűnt meg, amikor Klösz György műterme (az Ofszet Nyomda elődje) elkezdte a klisékészítést. Jankó János már közel egy évtizede rajzolta lapjaink illusztrációit, amikor 1868 elején megjelent a Borsszem Jankóban Karel Klic (1841 — 1926) első műve. A Prágában született Klic brünni fényképész volt, s éppen a Borsszem Jankó indulásával egyidőben alapított étlapjáért fogták azonnal császári sajtóperbe. A Borsszem Jankó szerkesztője, Agai Adolf hívására örömmel jött, hiszen Magyarországon nem á birodalmi sajtótörvény volt érvényben. Klic 1868. március 15-től több mint két éven át volt Agai lapjának rajzolója. Elmondás alapján is remekül tudott néhány vonással jellemezni, bár nem volt tanult művész. Éppen a portré karikatúrában, Jankó gyenge oldalában volt kitűnő, (gy vált lehetségessé, hogy a Borsszem Jankó állandó címlap helyett portrékat hozzon címlapján, olykor tónus alányomással színezetteket. Ezek a karikatúrák meghonosították az Jankó János modor-karikatúrái (Borsszem Jankó, 1882, fametszet) Természetrajzi problema. .Helyik hát a három közül az okotootáiai külügyminiszter ? Jankó János Andrássy Gyulát bíráló gúnyrajza (Üstökös, 1877, fametszet) SZÓNOKI GESZTI SOK — Képviselőit«*! vakar** * ttt«h hétről. — Ot A-í A—brt. t Argumentum iu vol* utaau*} (4ovmliiA» a «.>« Jovfc.i Si gyi D—í. (Jupiter **trn Ohtapuin j
