Múzsák - Múzeumi Magazin 1983 (Budapest, 1983)

1983 / 1. szám

csők, de kisebb vasgyárak is készítették, mint ahogy ez például Miskolcon még a múlt században is gyakorlat volt. Az ostyasütő vasak mintái jól érvényesültek a vékony, kerek vagy négyszögletes süteménylapokon. Még ma is ismert a felsodort ostya városban, falvakban egyaránt. A tehetősebb háztartásokban többféle ostyasütő vas is rendelkezésre állott. De olyan falvakat is ismerünk, ahol csak egy-két darab volt mindössze, amelyek szükség esetén kézről kézre jártak.

Nagyobb ünnepek, karácsony, újév, húsvét alkalmával rendszerint sor került az ostyasütésre. Még nem is olyan régen az ország több vidékén

szokás volt, hogy a kántortanító vagy a lelkész karácsony táján ostyát sütött, és azt tanítványaival szétküldte a falu lakóinak. A megajándékozott családoknak illett jutalmat, pénzt, almát, diót adni az ostyahordó gyermekeknek, az ostyasütőnek pedig viszonzásul kolbászt, hurkát, lisztet, babot s hasonlókat küldeni. Sokféle babona, hiedelem kapcsolódik a karácsonyi ostyához. Fontos része is lehet a karácsonyi vacsorának, van olyan vidék, ahol mézbe mártott ostya elfogyasztásával kezdődik az étkezés. A Heves megyei Terepesen pedig például valamikor az imakönyvbe tett ostyát elvitték karácsonykor mind a három misére, s az

így szentelménnyé vált süteményt egész évben őrizték. Ha valakit kilelt a hideg, letörtek belőle egy darabot a betegnek, hogy meggyógyuljon. A múltban helyenként még a jószág számára is sütöttek ostyát, petrezselyem zöldjét keverték a tésztába, ha azt akarták, hogy a tehén jobban tejeljen. A Somogy megyei Nemesviden még e század első évtizedeiben is fehér, piros és sárga színű ostyákkal jártak a kisfiúk házról házra, énekükkel magyarázták el az ostyák színeinek jelentőségét.

A középkorban sokan hitték, hogy a hazavitt szent ostya gazdaggá teszi tulajdonosát. Hal szájába tették, hogy nagyobb legyen a halfogás,