Múzsák - Múzeumi Magazin 1983 (Budapest, 1983)

1983 / 1. szám

Kapus játékot játszó fiúk Bak községben, 1904-ben (Bátky Zs. felv.)

személyes erőfeszítésük, sok lemondás s a szülők jelentős áldozata árán emelkedhettek ki a paraszti sorból.

Kiss Lajos, aki a múlt század végi, e század eleji hódmezővásárhelyi szegények életét írta le könyveiben, hosszú sorát ismertette azoknak a „foglalkozásoknak", amelyeket csak gyermekek, fiatalok folytattak, főleg a nagygazdák szolgálatában. Tőle idézünk: „A sok családé szögény embör gyerekeiből lett a kiskanász. Odaadta kisebb iparosmester is, mikor már nagyon szaporodtak. Otthon nem tarthatták, mert nem volt miből. A muszájnál is erősebb nincs- telenség hajtotta, vitte rá a szegényt,

hogy gyermekét elállítsa, hogy más keze-lába legyen. így van ez különben ma is. (1934-ben) Márpedig régebben 12—17 gyerek is hancúro- zott a kuckóban, ha nem egy asz- szonytól valók is, úgyhogy alig fértek. Az ilyen helyen aztán nem győzték betévő falattal a sok szájat, rajtavaló ruhával a testüket. Nincs ez se, az se; az ínség, a nyomorúság vicsorítja fogát mindenfelől. Az egymást követő bajok ellenére sem megy a gyermek elállítása olyan könnyen, ahogy a szükség parancsára elgondoljuk. A gyerek szaporodásával a szülők gondja is növekedik. Nap-nap után égetőbbé válik a helyzet, mi lesz, hogy lesz. Nehéz azt

Körjátékot játszó lányok Bélapátfalván, 1900-ban (Pápay Károly felv.)

38

még kimondani is, el kell állítani a legnagyobbikát. Hányszor elmondják, hányszor elbeszélik: „olyan kicsi még ez a gyerök, de muszáj”. Anyja előre siratja, hogy más húzza- vonja, más üti-veri. Igaz, hogy otthon is kikap, megverődik a gyerek, dehát más az, ha maga üti, a gyereknek sem fáj úgy." Kis kanász lehetett már a „zubbonyos", hat-nyolc éves gyerek is, a tíz éves fiú pedig „éves kanász”. Csordásgyereknek, kisbéresnek, mindenesnek 13-14 éves koruk után szegődhettek el a fiúk. önálló, felelősségteljes munkát végeztek, évi bérért, ami egy nagyobbacska fiú számára az 1910-es években a következőkből állott: „45 korona, nyolc mázsa élet, fele búza, fele árpa, egy pár csizma, egy rend téli ruha, egy nyári vászonnadrág, egy kötő, egy pár fehér ruha, egy hold kukorica, egy háromhónapos malac, egy kocsi szalma." A íeányok hasonlóan korán kerülhettek más házába, libapásztornak, pesztonkának, kis szolgálónak.

A parasztgazda gyermeke apja mellett tanulta meg ugyanezeket a munkákat. A gyermekek, serdülők leggyakoribb feladata az állatok őrzése volt. A múlt századi nagycsaládokban a fiatal fiúk hónapszám távol voltak lakóhelyüktől a sokszor mesz- sze fekvő erdőben, hegyvidéki legelőn tartott állatok mellett. Ilyen körülmények közt a kívánatosnál nehezebben sajátították el a társas élet szokásait. Az állatok nagy távolságokra elhajtása századunkra megszűnt, az állatok legeltetését a helység határán belül oldották meg, s a gyermekek, fiatalok munkája így könnyebb körülmények között zajlott. A fiúk a disznókat, marhákat, a lányok a libákat őrizték. Emellett azonban tanúi, s erejükhöz mérten részesei is voltak a gazdaságban folyó más munkáknak, s fokozatosan sajátították el azokat. A jobb körülmények közt élő család megkímélt gyerekét tanítgatták, előfordult, hogy eleinte kisebb, testméretéhez illő szerszámot kapott. Másoknak pedig komoly megpróbáltatást jelentett, amikor felnőtt erőt kívánó munkát bíztak rá már serdülőkorban.

A lányok anyjuktól tanultak meg fonni, szőni, varrni, hímezni. A nagyobbak saját kelengyéjükön dolgoztak. Részt vettek a mosásban, ők hordták a vizet a kútról. A fiúk és a lányok külön-külön élték csoportos életüket. Egymás között játszottak szabad idejükben, vagy épp a nem teljes figyelmüket lekötő munka közben. A serdülőkorú lányok a téli estéken, különösen a kisebb falvakban a fonóházban gyűltek össze. Itt sajátították el mindazt, ami a nagylányok fonójában való részvételhez volt szükséges. Ide jártak a hasonló korú fiúk, s együtt játszottak társasjátékokat, melyek legfőbb tartalma az egymáshoz közeledő kis párok kiéneklése volt. A serdülő korosztály fontos szerepet játszott a régi falusi társadalmi életben. Űk rendezték meg az egyházi ünnepek alkalmával a kisebb-nagyobb szabású színjátékokat. Házról házra jártak bet- lehemezni, regölni karácsony és újév között, új évet köszönteni, Gergely katonáiként iskolába toborozni a gyerekeket. Virágvasárnapon a lányok kiszebábut öltöztettek s ki vitték a faluból. A húsvéti öntözködés- ből, tojásfestésből és ajándékozásból is kivették a részüket. Ezek a szokások tették színesebbé a falvak életét, s hozzájárultak a fiatalok közti kapcsolatok kialakításához, elmélyítéséhez.

A serdülő korból való kilépést, a nagy legénnyé, leánnyá válást a falusi közösségek valamilyen formában elismerték, kifejezték, sokhelyütt meg is ünnepelték. Feltétele a felnőtt munkák hiánytalan ismerete volt. A Csallóközben, s néhány más vidéken legényavatást rendeztek. A csallóközi Somorján a gazdalegényeknek céhe volt, amit a „legénykompánia" névvel illettek. „Törvény- könyvében" így írnak az avatásról: „Ha valamely ifjú a serdültebb ifjúság közé akar állni, úgy két legény elmegy a szüleihez és megkérik, hogy engedjék meg fiuknak a legénység közé való lépését. És ha ezek is beleegyezésüket adják, akkor megtörténhetik a keresztelés, ami rendesen a bál után való napon, vagyis hétfőn szokott megtörténni .. . Előzőleg minden keresztfinak kötelessége a bál alatt, még pedig éjfél előtt, keresztanyát keresni vagy felkérni, úgyszintén keresztapát. A legénység közé való belépés 6 liter borba kerül." Az aratókoszorúval díszített bálteremben egykor a városbíró és a magisztrátus is megjelent. A felavatandó legények keresztapjukkal egy sorban álltak. Először a legényövet csatolták derekukra. Majd a legények a legénybíró irányításával nemzeti színű szalaggal átkötött pohárból ittak. Az avatás utón a legény részt vehetett a bálokon, és eljárhatott a lányos házakhoz.

F. GYÖRGYI ERZSÉBET