Múzsák - Múzeumi Magazin 1982 (Budapest, 1982)
1982 / 2. szám
A magyarországi szerb ikonok iránt egyre nagyobb az érdeklődés. Különösen az elmúlt évtizedben lendült fel a kutatás. A történelmi Magyarország területén a XVIII, század folyamán újból felvirágzó szerb ikonfestészet sok hatást fogadott be szervesen, s így különös, egyedi helyet foglal el az ikonfestészet történetében. A magyarországi szerb ikonfestészet kezdeteit attól az időtől számíthatjuk, amikor sok szerb a török uralomból menekülve települt át Magyarországra. 1690-ben Arzén Csernojevics ipeki pátriárka vezetésével történt az első áttelepülési hullám. A szerbek Magyarországon jobb életkörülmények közé kerültek, egyházi és nemzeti kultúrájuk is továbbfejlődhetett. Sőt a szerb egyház az uniós törekvéseket is elkerülhette, mert unió nélkül is megkapta kiváltságait a bécsi udvartól. A szerb nemzeti egyháznak a nagyobb része került át Magyarországra, s ez az ág viszonylag zavartalanul fejlődhetett, míg a török uralom alatt maradt része (központja Ipek volt) a XVIII, század első harmadában már alig működött. Az igazi rokokó művészethez közeledett. Ilyen körülmények között bontakozott ki a szerb ikonfestészet. Régebben, amikor a magyarországi művek szerteágazó stiluskapcsolatait próbálták kimutatni, elsősorban a Dalmáciából és Itáliából érkező görög hatást emelték ki. Ezt azonban az újabb szerb kutatások számos adattal megcáfolták. A dalmáciai és itáliai görög hatások csak kis mértékben és csak a XVIII, század legelején jelentkeztek. Nagy szerepet játszottak a gazdag ószerbiai hagyományok, melyek a század első felében érvényesültek. Ezt mutatja például a szentendrei Szerb Egyházművészeti Gyűjteményben levő, 1742-ben készült „Szent Mihály arkangyal arkangyalokkal és Krisztus Emánuellal” ikon. A harmadik és igen lényeges hatás az orosz-ukrán, mely 1740 és 1760 között volt a legerősebb. Ezt az újabb szerb kutatások mutatták ki és meggyőzően bizonyították. Mindeddig ismeretlen példa az az értékes ikon, mely a Magyar Orthodox Adminisztratúra tulajdona. Az ikon a Kilenc angyali rendet ábrázolja és nemcsak szépsége, hanem egyúttal történeti kolostorok több szerzetese zarándokutat tett Oroszországba, és e kolostorok később is kereskedelmi kapcsolatot tartottak fenn orosz területekkel. Ugyancsak orosz hatást mutat a budapesti Ipar- művészeti Múzeum ikongyűjteményének két megkapó szépségű ikonja, melyek egy ikonosztázisróf származnak és a Feltámadást, illetve az Angyali üdvözletét ábrázolják. Itt is jól megfigyelhető a többsávos, széles, keretszerű szegélymező, ám több részlet, mint például az Angyali üdvözlet ikonján Gábriel arkangyal ruhájának gazdag díszítése, a gomolygó felhő, a már-már perspektivikusan ábrázolt asztalon a díszes váza, a kissé plasztikus hatást keltő drapériák némiképp a nyugat-európai barokk művészet hatását idézik. Szerencsés, sajátos szépségű stiluskeveredést láthatunk ezeken az ikonokon, melyek korát nagyjából a XVIII, század harmadik negyedére tehetjük, amikor az orosz hatás még erős volt, de már az új tendenciák kibontakozását is érzékelhetjük. Az osztrák barokk hatása csak a század utolsó IKONOK központ a magyarországi Karlóca lett, ahol a szerb metropolita, az érsek székelt. A metropolita alá több vladika (püspök) tartozott, köztük az aradi, a petyi, a temesvári és a budai. A XVIII, század második felében azonban a szerb világi erők egyre nagyobb szerephez jutottak. A határőrvidéken élő, katonai szolgálat fejében kiváltságokat élvező szerbek köréből például kialakult a gazdag ha- tárörtiszti vezető réteg. A városi kereskedők és kézművesek pedig különösen meggazdagodtak, sokan kaptak nemességet is. Ezek a világi erők befolyásolták az egyházat, szerepük a kongresszusokon, a szerb egyháziak és világiak gyűlésein egyre nőtt. A világiak közül sokan tanultak protestáns magyar középiskolákban, s gyakran a szerb egyháztól eltérő álláspontot képviseltek. Jól tájékozódtak a latin nyelvű kultúrában, magas szinten elsajátították a kor világi műveltségét. Az ő igényük is nagy szerepet játszott abban, hogy a szerb festészet ikonográfiái változásokat élt át, stilisztikailag pedig az osztrák-magyar barokk és dokumentum is. Felirata szerint a fruskagorai Be- senovo kolostor számára festették. írott forrásból tudjuk, hogy a besenovói kolostor ikonosztázisát 1753-ban készítették. Ikonunk feliratából pedig megtudhatjuk azt is, hogy nagyjából a szentkép- fallal egyidőben készült, azaz 1757-ben Pável Nenadovics megrendelésére. Az ikon jelentőségét növeli, hogy a besenovói kolostor értékes berendezési tárgyait egyedül képviseli, a kolostort ugyanis 1944-ben lebombázták. Az ikon stilisztikai jegyei határozottan tükrözik az orosz ikonfestésiet jellemző vonásait. Erre utal például a XVIII, századi orosz ikonokon sokszor látható széles és gyakran többsávos szegélymező, a szigorú, arányos elrendezés, az egységes színvilág. Ezért joggal gondolhatunk arra - hiszen a század közepén sok orosz ikonfestő dolgozott a szerbek között -, hogy orosz hatás alatt működött szerb, vagy éppen orosz ikonfestő műve ez a nagyszerű alkotás. Ugyanakkor Írott forrásokból ismeretes, hogy már a XVIII, században a fruskagorai negyedében jelentkezett határozottan, amikor sok szerb ikonfestő tanult a bécsi akadémián. A szerb templomok építkezésein sok magyar építőmester is dolgozott, a templomok stílusa általában az osztrák-magyar barokk építészetet követi, és csak kevéssé őrzik a szerb hagyományokat. A szerb polgárság szorosan összefonódott a magyar kultúrával. 1795-ben Pest-Budán kezdett el működni a később jelentőssé váló szerb nyomda. A Magyar Tudományos Akadémia mintájára 1826-ban megalapították Pesten az első szerb tudományos társaságot, Matica Szrpszka néven. Az ikonfestészetben a szerb-magyar kapcsolatokat csak egy érdekes példával érzékeltetjük. 1761-ben rézkarcot készített egy ismeretlen szerb művész, Istenanya Mennybemenetele címmel, melyen a nyugati ikonográfia magyar hatásra alakult ki. Magyarországon e képtipus ugyanis már korábban elterjedt. RÚZSA GYÖRGY
