Múzsák - Múzeumi Magazin 1982 (Budapest, 1982)
1982 / 4. szám
MOZI-MUZEUM Camera obscura, XVIII, század Stroboscop, 1832 Thaumatrop, 1825 Az egyszer látott alak, az egyszer volt történés vizuális felidézése, rögzítése, az ábrázolás művészete jelentős helyet tölt be az emberiség kultúrtörténetében. A vele kapcsolatos törekvések, tudatos, részben technikai alkotások, szinte egyetlen ívet írnak le a kultikus gyökerű barlangképektől napjaink mozgókép alkotásáig. Ezt a fejlődést tekinti át a kaposvári Mozi-múzeum. Évezredeken át az elhaltak szellemének megidézése, hősök, mitikus alakok és történetek megjelenítésének hagyományos eszköze az árnyjáték volt. A kivágott és mozgatható figurák árnyának kifeszített vászonra vetítését kell a mai vetített képek, így a mozgófénykép ősének tekintenünk. Az optika törvényeinek, az optikai lencsék, tükrök készítési módjának megismerése és fényforrásokkal való összekapcsolása vezetett el az árnyjáték olajmécsesétől a vetítőkészülékekhez. A kondenzorlencsével ellátott „laternát”, a vetítőlámpát, Leonardo da Vinci vázolta föl először. Ezt a camera obscura már Arisztotelész által leírt (i. e. 384) elvével Athanasius Kirchner kapcsolta össze „lucerna magica", azaz bűvös lámpa néven 1646-ban. Az ő nyomán terjedtek el a XVII—XVIII. században az első állóképvetítő készülékek, a laterna magicák különböző változatai, melyek már valódi vetítőkészülékek voltak, elvileg azonosak a mai diavetítőkkel. A XIX. század második feléig, a fényképezés feltalálásáig üveglapokra festett képeket vetítettek velük, és alkalmilag két kép egymásra vetítésével (ma diaporáma), mozgó képváltással, a vetítővászon mozgatásával keltették a mozgás illúzióját. A hagyomány szerint hazánkban az egyik első laternabemutató 1709. július 29-én volt, amikor II. Rákóczi Ferencet Sárospatakon Simándi István, a fizika tudós professzora mulattatta a kollégium máig megőrzött laterna magicájával. Már Ptolemaiosz (i. e. II. sz.) megfigyelte, hogy „az emberi szem tökéletlen szerkezet. A fényhatásokat csak rövid ideig őrzi meg, úgy, hogy a mozzanatok gyors egymásutánban egy mozdulatba olvadnak össze". A szemnek ezen a tulajdonságán alapuló, a mozgás látványát keltő szerkezetek készítésével az idők folyamán sokan kísérleteztek. Az egyik legismertebb ilyen kísérlet F. W. Herschel és Flitron csodakorongja (1825). Egy papírkorong egyik oldalára kalitkát, a másikra madarat rajzoltak. A korongot zsinórral pörgetve úgy látszik, hogy a madár a kalitkába repül. Stampfer bécsi professzor stroboskopja (1832) egy tengelye körül forgatható henger, melynek köpenyén réseket nyitottak. A henger belső falára, a nyílások közeibe mozgásfázisokat rajzoltak. A hengert forgatva, a nyílásokon át a fázisrajzok egybefolytak, mozogni látszottak. Plateau papírkorongja függőleges síkban forgott. Szélén sugár irányú kivágások között, egy mozdulat 16 fázisának rajzát helyezték el. A korongot forgatva a szemben elhelyezett tükörlapon a rajzok összefolytak, „mozogtak". A XIX. században sokféle, hasonló elven működő szellemes szórakoztató eszközt hoztak forgalomba, nemegyszer pornográf ábrákkal. Franz von Uhatius (1853) a mozgásfázisokat üvegkorongra rajzolta, s azt vetítés közben forgatta. így az általa alkalmazott 12 fázisrajz képei, ugrálva bár, de mozogni látszottak. A fényképezés feltalálása ugrásszerű fejlődést eredményezett. A mozgás fázisait rögzítő sorozatfelvételeket először egymás mellé, sorban elhelyezett fényképezőgépekkel kísérelték meg elkészíteni. Etienne Jules Marey a madarak repülésének fényképezésére „fotográfiai puskát” szerkesztett (1872), a csövében elhelyezett objektív mögé, forgó tárban helyezte el a negatívokat. Ily módon másodpercenként 12 felvételt tudott készíteni. Az igazi mozgófényképezéshez a döntő lépés a szalagfilm feltalálása volt, mely W. Friese- Greene nevéhez fűződik. 1888-ban olyan fényérzékeny papírszalaggal dolgozott, melyet olajjal tett áttetszővé, majd bevezette a perforált celluloid szalag használatát. A perforált, fényérzékenyített celluloid film tömeggyártása és forgalomba hozása George Eastman érdeme (1890). A magyar Demény György, aki Párizsban mozgáselmélettel foglalkozott, 1892-ben phonoscopnak nevezett készülékével, fonográffal összekötötten a beszélő ember hangját is tudta rögzíteni. Készülékét később kalapácsos filmtovábbítással működő kamerává fejlesztette. Az úttörők közé tartozik Thomas Alva Edison is, aki maga perforálta 35 mm széles filmre dolgozott, s elsőként tért át a műtermi munkára. Kinetoscopnak nevezett készüléke elektromosan működött, s pénz bedobása után, a nézőszekrény kukucskálóján át 15 méter hosszú végtelenített filmszalag volt megtekinthető. Ilyen készülékekkel szalonokat szerelt fel, s mindegyikben más-más képsort helyezett el. A kinetoscop Budapestre is eljutott, s 1896-ban, a millenniumi kiállítás egyik érdekessége volt. Az érdeklődést csak a század végén, a „valódi mozi" megjelenése halványította el. A Lumiére-testvérek, Louis és August, a kinetoscopból kiindulva 1895-ben egyesített felvevő- és vetítőgépet készítettek, majd Párizsban száz személyes nézőtérrel megnyitották Európa első moziját. Műsorukban húsz perc alatt tíz kisfilmet vetítettek. A Lumiére-testvérek jól oldották meg a film szakaszos továbbítását, valamint a közönség számára történő vetítést. Ez döntő módon a vetítő fényforrás függvénye volt. A kezdeti gyertyát, petróleumlámpát, majd a különböző gáz világító berendezéseket a század végére az elektromos ívfény váltotta fel. Lumiére-ékkel közel egyidőben többen is szerkesztettek Edison kinetoscopjából kiinduló felvevőgépeket. Berlinben Oscar Messter Linden Casino néven nyitotta meg moziját, melyben 1903-tól gramofonnal szinkronizált „beszélő filmeket” mutatott be. A francia film „varázslójaként" emlegetett Georges Méliés különleges berendezések segítségével számtalan felvételi, laborálási trükköt dolgozott ki. Filmjeinek eleme volt a mese, a varázslat. Első jelentős játékfilmje az 1899-ben bemutatott Dreyfus-ügy volt. Operákat, történelmi drámákat, fantasztikus történeteket forgatott, filmjeiben több száz személyt mozgatott, s ezzel, valamint hatalmas műtermében alkalmazott műfényes felvételeivel, a modern filmművészet
