Múzsák - Múzeumi Magazin 1982 (Budapest, 1982)
1982 / 3. szám
ABECEDARIUM Törülköző szösz hímzéssel, Nagyküküllő, 1842 Az alfabetikus költemény vagy ábécés vers olyan poétikai forma, amelyben a verssorok vagy strófák kezdőbetűi ábécérendben követik egymást. Az akkád és héber költészetben, a görög és latin irodalomban ismert ez a szerkesztésmód. A középkori európai verselés is alkalmazta az említett technikát, főleg a szerelmi költészetben, de az erkölcsnemesítő egyházi szövegekben is. Még Kínában, a VI. század körül keletkezett didaktikai célzatú szövegek között is felbukkannak hasonló felépítésű formák. A magyar irodalomban Szenei Molnár Albert híres zsoltárfordításai közül a 119. sorkezdő szavai követik az ábécét. Révai Miklós Kisded Szótára pedig 1784-ben alfabetikus hexameterbe tömörítve sorolta fel a ritka előfordulású magyar szavakat. Az ábécé sorrendjében rejlő mnemotechnikai lehetőséget ismerte fel az Arany Ábécé is, amelyet bölcs életszabályok verses gyűjteményeként a protestáns iskolákban tanítottak több évszázadon át. Például: „F. Fogadást csak okosan tégy, de aztán szódnak ura légy! — G. Gondot másokról is viselj és ne csak magadra ügyelj!” A betűk ma ismert sorrendje igen régi, közel-keleti eredetű, és még akkor is megmaradt, amikor a betűk formája, például a görög vagy latin betűk esetében, egymástól eltérő módon alakult. Az ábécé megtanulását, az emlékezetbe vésést könnyítik meg az olyan hosszabb-rövidebb ritmikus szövegek, amelyek a betűk egymás mellé sorakoztatását dallammal segítették elő. Ábécédé rajtam kezdé a nagy bölcsességet, a nagy eszességet, ábécédé, rajtam kezdé! enopéku, a nagy torkú, mind megissza a bort, vígan rúgja a port, enopéku, a nagy torkú! ikszipszilon, most ne sírjon, sőt inkább vigadjunk, búnak utat adjunk, ikszipszilon, most ne sírjon. A verseken és dalokon kívül a szülők és tanítók más eszközökkel is igyekeztek fokozni a tanulási kedvet. A múlt századi mézeskalácsnyomóformák között több olyan is akad, amely az ábécés táblát mintázza. Maguk az ábécés táblák is több évezredes múltra tekinthetnek vissza, már az i. e. XIV. században, az ugarit korban is léteztek ilyenek, és azóta is sokfelé Mézeskalács nyomáforma, Ráckeve felbukkantak hasonlók. A megehető táblácskák minden valószínűség szerint a XVII. század óta segíthették a nebulók tanulását Európa-szerte. Az ábécé elfogyasztásának lehet, hogy egykor hiedelemháttere is volt, a múlt században azonban ez már nem valószínű. Minthogy az írni-olvasni tudás a múlt században egyre általánosabbá vált, így a lúdtoll és a palavessző mellett olykor a tű és a cérna is szolgált írószerszámként. A XIX. század elejétől már Magyarországon is követték a nyugat-európai mintát, és szokássá vált, elsősorban polgári leánykák és asszonyok körében az úgynevezett mintalapok készítése. Ezeken elsősorban a latin és a gót betűs ábécét, ennek különféle betűtípusait, valamint divatos díszítményelemeket kellett kivarrni, hogy majd később gyakorlott kézzel tudják mindezeket zsebkendők, ingek, térítők díszeként alkalmazni. A betűk néha az egész hímzésminta részévé váltak, máskor mintegy kalligrafikus ékítményként jelentek meg kötényszélen, fésűtartón vagy törülközőn. VEREBÉLYI KINCSŐ Hímzés mintakendő, Szatmárnémeti, 1896 40
