Múzsák - Múzeumi Magazin 1980 (Budapest, 1980)
1980 / 2. szám
LEPKÉK VILÁGA Költők megénekelte „légies tünemény”, avagy a mezőgazdászok réme? Rétek felett csapongó pillangó, avagy gyümölcsben turkáló „féreg"? Ezer dollárt is érő dél-amerikai ritkaság, avagy sokmilliós kárt okozó hernyósereg? Melyikről is van szó? Valamennyiről. Mind a lepkék, más néven a pikkelyes szárnyúak, pödörnyelvűek rendjébe tartozik. Eleink lependéknek, íepének nevezték. Az apróbb termetű éjszakaiak neve moly; a nagy, színes nappaliaké pillangó. A Földön 200 000 fajuk fordul elő, legtöbb a trópusokon, hazánkban több mint háromezer. Változatosságuk szinte végtelen. A hozzá nem értő számára leginkább jellemző rájuk a pödörnyelv és a szárnyak. A sokszor igen hosszú, cső alakú pödörnyelvvel a világok kelyhének mélyéről is kiszívják a nektárt. A szárny pedig pergamentszerű kitinhártya, tetőcserépként elhelyezkedő színes pikkelyekkel. A lepkék a teljes átalakulással fejlődő rovarok közé tartoznak. A rovarokra jellemző, ivarérett alak az imágó, azaz a szárnyakkal rendelkező lepke. A rövid életűek néhány napig, mások néhány hónapig élnek. Csak egy részük táplálkozik. Főleg nektárt, édes nedveket szívogatnak. Párosodás után hamar elpusztulnak. Előzőleg azonban lerakják ezerféle színű és alakú petéjüket. Ezekből rövidebb-hosszabb idő után kel ki a lárva, a hernyó. Fő tevékenysége a táplálkozás. Eszik és növekszik. Mivel a kitinbőr nem nyúlik, többször leveti „kinőtt ruháját", ilyenkor új, tágabb bőr képződik. Sokszor hihetetlen mennyiségű táplálékot fogyaszt el. Ha ez a táplálék épp a kukorica szára, a káposzta levele vagy valamely gyümölcs, a hernyók milliói lepik el a növényt. Vagy mi pusztítjuk el a hernyókat, vagy azok a termést. De csak néhány tucat — világviszonylatban is alig néhány száz — faj sorolható a valóban károsak közé. A többi is főleg növényt eszik, de a szerves anyag körforgásában játszik szerepet, mérhető kárt pedig nem okoz sem az erdő- sem a mezőgazdaságnak. A kifejlett hernyó felkészült a bábozódáshoz. Az állat életében ez nagy megpróbáltatást jelent. Fajtól függően ágakon, az avarban vagy a földben keres magának megfelelő helyet. Sokuk laza vagy szoros gubát sző. A hernyó közben megvastagodik. Végül a bőr felreped, s a száraz hernyóbőr lecsúszik a hengeres bábról. A rugalmas kitinburok fejre, torra és pot- rohgyűrűkre tagolódik. A szemek, a lábak, a csápok és a szárnyhüvelyek is feltűnnek. A lepke megszületése valójában ismét vedlés. Az áttetszővé váló bábburok felreped. A még gyámoltalan, puha lepke elhagyja a burkot. Hosszabb pihenő következik. Kitinváza fokozatosan megszilárdul, szárnyai (amelyek erezete nem más, mint levegővel felfújható csőhálózat) kifeszülnek. S végül felrepül a lepke. Fején egy pár csápja, egy pár tapogatója, két nagy összetett szeme és pödörnyelve. Izmos torából indul ki három pár lába és két pár szárnya. Potroha elsősorban az emésztő- és ivarszerveket foglalja magába; a légzést és a vérkeringést is szolgálja. A lepkék túlnyomó része az esti és éjszakai órákban száll. Ezek általában kevésbé színesek, mint a nappaliak. Rendszerezésük elsősorban azért nehéz, mert az őslénytani leletek között lepke alig fordul elő. A legtávolabbi múltra feltehetőleg az aranysárga ősmolyok utalnak. Pödörnyelvük még nincsen, egyszerű rágójukkal világport esznek. A törpemolyok a legkisebb lepkék. Szárnyuk fesztávolsága mindössze két milliméter. Olyan parányiak, hogy hernyóik a levelek lemezében, az erek közötti térben rágnak kanyargó járatokat. Régi ismerőseink a ruhamolyok. A hozzá hasonló fajok neve egyben elárulja az állat foglalatosságát: Kárpitosmoly, szűcsmoly, gabonaraktár-moly. A sodrómolyok hernyói falánk lombfogyasztók, de a gyümölcsöt sem vetik meg. A szőlőilonca, a kendermoly és az almamoly a kertészek ádáz ellensége. Igen népes az araszotólepkék és a bagolylepkék családja. Ez utóbbiak közé tartozik a legnagyobb szárny-fesztávolságú lepke, a Dél-Amerikában honos góliát-bagolylepke. Szárnyszélessége 30 cm. A legnagyobb szárnyfelületű lepkék pedig a pávaszem-lepkék. Közülük is kiemelkedik a délázsiai atlaszlepke. A medvelepkek hernyói dús szörbundát viselnek, innen ered a nevük. Egy hazai fajuk, a metelka-medvelepke messzeföldön híres, ritka faj. Az alföldi mocsarakban él. Legközelebbi rokonát az Amúr vidékén fogták. Újabb, szigorúan védett lelőhelyét nemrégiben fedezték fel, a Kiskunsági Nemzeti Park területén. A további lepkecsoportok minden faja nappal aktív. A pillangók legtöbbjének hátsó szárnyán kard alakú nyúlvány látható. Hazai faj a kecskefarkú lepke. Legszebb képviselőinek, a délkelet-ázsiai paradicsom-pillangóknak viszont nincs ilyen függelékük. A nemzetközi állatkereskedelemben magas áron adják-veszik ezeket a lepkéket. A tarkalepkék közé szintén sok nagy, színpompás lepke tartozik, mint a nappali pávaszem, az atalanta-lepke és a színjátszó lepkék. Ez utóbbiak szárnya a kék és zöld minden árnyalatában ragyog. A lepkék életmódja a köztudatban élő elképzelés szerint így foglalható össze: a hernyó növényeket rág, míg a lepke vagy virágnektárt szívogat, vagy semmit sem. Ez általánosságban így is van, de seregnyi a kivétel: a Thalpochares communimacula nevű lepke például az ember szempontjából kifejezetten hasznos. Hernyója a gyümölcsfákon és a bokrokon megtelepedett pajzstetveket fogyasztja. A tetvek maradékából, a pajzsokból — némi homok és növényi maradvány hozzáadagolásával - házat készít, amit aztán magával hurcol, akár a csiga. A zsiradékmoly mindenféle zsírtartalmú anyagon, élelmiszeren és állati tetemeken is megél. A kakaómoly pedig ínyenc, kedvence a kakaó és a csokoládé. Egyéb híján ráfanyalodik a szárított gyümölcsre, gombára, tésztára, sőt a dohányra is. De megízlelte a műanyagokat is, átrágja az élelmiszeres nylonzsákokat is. Élnek lepkék a vízben is: például a vízimoly hernyója két méterrel a víz felszíne alatt. A felszínen meg levelekből készít tutajt, s azzal hajózik növénytől növényig. Élnek szarut evő hernyók - a vadászok nagy bosszúsá- ságára - a trófeákban vagy a lajhárok bundájában is. Mások a kabócákkal cipeltetik magukat, és azok nedvét szívják. A legmeglepőbb talán mégis a vámpírlepke életmódja. Rövid, vastag, dárdaszerű nyelvével át tudja döfni az emlősök, még a bivaly bőrét is; Dél- Azsiában súlyos betegségek terjesztője. Ázsiában olyan fajok is élnek, melyek hosszú, vékony pödörnyelvükkel az emlősök szemüregébe hatolnak, s a könnyet szívják. Ezek is számos betegséget terjesztenek. Úgy vélhetnénk, az apró lepke nem képes messzire repülni, pedig egyes fajok a madarakkal vetekszenek. A bogáncslepke, az atalanta-lepke, a szulákszender vagy az oleánder-szender Észak-Afrikából eljut nemcsak Közép-Európába hanem Skandinávia sarkköri tájaira és a brit szigetekre is. A híres monarch-lepke az USA és Kanada több körzete és Közép- Mexikó között repül „ingajáratban". Ezek a lepkék leginkább a vándormadarakhoz hasonlíthatók. Más fajok a szemünk láttára terjeszkednek. A csőröslepke például az Adria mellől indulva néhány év alatt elfoglalta a Kárpát-medencét. A törékeny testalkat nem akadálya a vándorlásnak, jól példázza ezt a muszkamoly. Az orosz pusztákról felkerekedve, felhőszerű rajban halad Közép-Európa felé, még a Magas-Tátra csúcsaira is eljut. Minden évtizedben, évben, hónapban fajok tucatjai halnak ki anélkül, hogy bárki gyűjtötte és vizsgálta volna őket. Pedig az élővilág jelenségeinek megértéséhez minden létező és valaha létezett fajról tudnunk kellene. A modern növényvédelem sem képzelhető el a rovarok s azok életmódjának ismerete nélkül. Ismerni kell a káros rovarok rokonságát, sőt a távoli földrészek állatvilágát is. A legújabb korban rovarok százai kerülhetnek a különböző szállítmányokkal Európából Amerikába vagy fordítva. Kanadai eredetű a gyümölcsfáinkat pusztító amerikai fehér medvelepke is. Viszont európai „ajándék" a gyapjaslepke és a kukoricamoly, az amerikai farmerek átka. Nemrégiben jelent meg a gyümölcsmoly hazánkban, mely az őszibarackot károsítja. VOJNITS ANDRÁS 23
