Múzsák - Múzeumi Magazin 1980 (Budapest, 1980)
1980 / 2. szám
szikus mintákra vezette vissza. Emellett érzékletesen festette meg a mindenkori divatot. A quattrocento festőkre emlékeztető aprólékossággal dolgozta ki a drapériákat, sálakat, a suhogó selyemruhák ráncait, a környezet tárgyait. A háttérbe sokszor festett tükröt, mely némi nyugtalanságot visz az egyébként hűvös nyugalmú kompozíciókba. Kevesebb férfiportrét festett, s bár átható pszichológiai jellemzést nem adott modelljeiről, egy- egy jellemvonásukat szépítés nélkül ábrázolta. Portréiról mindig meg lehet állapítani, hogy az ábrázolt személy iránt milyen érzelmekkel viseltetett. Utolsó remekművei egyikét, A forrást hetvenhat éves korában festette, de a kép egy ötven évvel korábbi rajzából „nőtt ki”. A korsójából vizet öntő fiatal leány alakja függőleges szimmetriatengelyt sugall, pedig ez a szimmetria sehol sem valósul meg teljesen. De az eltérések ritmikusan egészítik ki egymást. A kerek, sima formák nyugalma ide- oda hullámzó részletekből simul egybe. A vízöntés artisztikus mozdulata a valóságban kínosan mesterkélt és nehéz lenne, de a kéA török fürdő pen természetesnek tűnik. Minden apró rész- let, formamozgás a képi harmónia rejtett asz- szimetriákból felépülő egyensúlyát szolgálja. A karcsú, kerekded test jobb oldali kontúrja megközelítően egyenes, a baloldalit azonban apró hullámok tagolják, és így válik érzékletessé a rejtett mozgás. A portrék, aktok, rajzok tanúsítják, hogy Ingres egyike volt a legelső Part pour l’art művészeknek, akik a társadalomtól elfordulva, a művészetet önmagáért művelték. Az az erkölcsi komolyság és felelősségérzet azonban, mellyel Ingres a tökéletes stílust kereste, s amelynek középpontjában a harmóniát megtestesítő ember áll, mégis maradandó értéket teremtett. Már Degas és Renoir is tisztelte rajzainak rendkívüli érzékenységét, áradó, merész vonalvezetését. Az egyetlen vonallal megrajzolt arc és emberalak XX. századi művelői: Picasso, Matisse és Modigliani pedig egyik előfutárukat tisztelték benne. SÁRMÁNY ILONA A Nagy Odaliszk 17