Múzsák - Múzeumi Magazin 1980 (Budapest, 1980)
1980 / 4. szám
A penész sebgyógyitó hatásáról már az ókorban is tudtak. Plinius is megemlékezett például a pókhálónak sebeket gyógyító erejéről. A középkorban a templomok falának penészes porát szórták a sebekre, de tudunk a penésznek népi gyógyászati fel- használásáról is. Alexander Fleming volt az, aki újra fölfedezte e régi gyógymódot, tudományos pontossággal körülhatárolta, és az emberiség szolgálatába állította. a penicillint. Fleming 1881. augusztus 6-án született a skóciai Loch- fieldben. Édesapja mezőgazdasági bérlő volt, akinek második házasságából ö hetedik gyermekként született. Iskoláit a Loudon Moor Schoolban, a Darvel Schoolban és a Kilmarnock Akadémián végezte. További tanulmányait a londoni Politechnikumban folytatta, amelynek elvégzése után egy hajózási irodában dolgozott négy éven át. Csak ezután döntött úgy (részben orvos bátyja sikereinek hatására), hogy az orvosi hivatást választja. Orvosi tanulmányait a londoni egyetem keretében működő Saint Mary’s Hospital Medical Schoolban folytatta. 1906-ban, diplomája megszerzése után a tanintézet bakteriológiai laboratóriumának előbb tanársegédje, majd docense lett. A kiváló immunológus, Sir Almroth Wright munkatársa volt, akitől Fleming sokat tanult. Ö maga így emlékezett mesterére: „Ritkán kerül valaki abba a kiváltságos helyzetbe, hogy egy igazi mester mellett dolgozhassék: a sors nekem megadta ezt.” Fleming már ekkor is a fertőzések elleni küzdelem eszközét kereste. Elsők között alkalmazta Angliában Paul Ehrlich német bakteriológus Salvar- san nevű új gyógyszerét. 1914-ben az első világháború idejére katonaorvosi szolgálatra vonult be, s Francia- országban főnökével, Wrighttal együtt kutatóközpontot és bakteriológiai laboratóriumot szervezett. A háborús körülmények között Fleminget még fokozottabb mértékben foglalkoztatta a gennyes és bakteriális fertőzések leküzdésének kérdése. Ekkoriban írta: „Körös-körül fertőzött sebek és emberek, akik szenvedtek és meghaltak, s akiken nem voltunk képesek segíteni. Gyötört a vágy, hogy legyen végre valamink, amivel megölhetnénk a mikrobákat; valami olyan, mint a Salvarsan.” Fleminget 1919 januárjában leszerelték, visszatérhetett bakteriológiai laboratóriumába, és itt folytathatta az antiszeptikus hatás kutatását. Hamarosan kinevezték az intézet aligazgatójává. 1928-ban a londoni egyetem professzora lett. Megbízást kapott egy bakteriológiai kézikönyv számára a Staphylococcus gennyképző baktériumról szóló fejezetének megírására. Eközben folytatott kutatásai során, szinte véletlenszerű, furcsa jelenséget figyelt meg, amelyről kiderült, hogy a XX. század egyik legjelentősebb felfedezése. Fleming igy ir erről: „Különféle gennykeltö baktériumokkal dolgoztam. Néhány tenyésztöle- mezt tettem le a laboratórium asztalára, s időről időre megvizsgáltam őket. Vizsgálat közben természetesen levegő érte a lemezeket, s igy különféle mikroorganizmusokkal — közöttük penészgombákkal — fertőződtek meg. Észrevettem, hogy a penészek egy nagyobb tenyészete körül a baktériumtelepek áttetszöek lettek, nyilván feloldódtak. Másodtenyészeteket készítettem ebből a penészből, és kísérleteket végeztem azzal a céllal, hogy megtudjak valamit annak a baktériumoldó anyagnak a tulajdonságairól, amely nyilván létrejött a penésztelep körül, és kiszivárgott a környező közegbe. Úgy találtam, hogy ha levesben tenyésztem a penészt szobahőmérsékleten egy-két héten át, ez a leves baktériumoldó tulajdonságot vesz föl, és megöl sok közönséges kórokozó baktériumot.” Az említett penészgombát Fleming először penicillium rubrumnak vélte, majd kiderült, hogy penicillium notatum. Az oldatba került hatóanyagot penicillinnek nevezte el. Noha elismerte felfedezésének jelentőségét és az oldat gyógyító erejét, mégis több mint tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a penicillinkutatás előbbre jusson, annak ellenére, hogy a penicillin nemcsak a gennykeltö baktériumok, hanem más mikroorganizmusok ellen is hatásosnak bizonyult. Két oxfordi tudós: Howard Florey és Ernst Chain segítette hozzá a kutatást ahhoz, hogy a penicillin nagy mennyiségben, ipari méretekben termelhető legyen. A vezetésükkel működő kutatócsoportnak ugyanis sikerült a gomba többi termékétől elkülöníteni a penicillint. E kutatások lényegében Flemingtöl függetlenül folytak. Wrightnak a Timesban megjelent helyesbítő közleménye hívta fel a figyelmet ekkor arra a körülményre, hogy Fleming a penicillin tulajdonképpeni felfedezője. Ezután a tudóst országszerte ünnepelték, az angol király lovaggá ütötte. Végül 1945-ben megkapta a legmagasabb tudományos kitüntetést, a Nobel-dijat, Ernst Boris Chain és Howard Walter Florey tudósokkal közösen. Az indoklás a következő volt: „A penicillin felfedezéséért és terápiás hatásának felismeréséért különböző fertőző betegségek gyógyításában.” Bár Fleming már 1929-ben sikerrel alkalmazta oldatát néhány kórházi betegén, de a széles körű tényleges gyógyítás csak a második világháború alatt, a tömeggyártás megindulása után kezdődhetett el. Ez a „csodagyógyszer” sok ezer ember életét mentette meg már a háború idején is. Fleming életének utolsó szakaszában sokat utazott, számos nemzetközi intézményben töltött be fontos tisztséget, és sok további kitüntetésben és ünneplésben volt része világszerte. Életének szívroham vetett véget 1955. március 11-én. Magyarországon az orvosok 1945- ben szereztek tudomást a penicillinről. Hamarosan meg is indult az alkalmazása, bár ebben az időben még nagyon nehezen lehetett hozzájutni. A penicillin hazai előállítása a Chi- noin Gyógyszergyárban indult meg. 1951-ben kezdődött meg az üzemszerű termelés. Hazánkban és világszerte ma is egyike a legtöbbet használt, leghatásosabb gyógyszereknek. BATÁRI GYULA ^ GYÓGYÍTÓ GO/l/IB/l 34
