Múzsák - Múzeumi Magazin 1980 (Budapest, 1980)

1980 / 4. szám

Az elmúlt évben Tanzániában jártunk azzal a megbízással, hogy kiegészítsük a Természet- tudományi Múzeum afrikai emiősanyagát. A kiállítási anyag egy része ugyanis 1956-ban elégett, Az egykor világhírű Afrika állatvilága című kiállítás pótlására az utána következő években több expedíció járt már Tanzániában, illetve Kenyában.

Az apró termetű emlősök gyűjtését kisméretű csapdákkal végeztük, emellett madarakat is gyűjtöttünk egy finom szövésű madárhálóval. A nagyobb1 termetű antilop és gazellafélék gyűjtése már nehezebb feladat volt. Ezeket az állatokat „kölcsön-puskával” ejtettük el. Gyűjtőterületünk a 4566 méter mggas Meru hegy vadregényes vidéke és a mászai sztyepp volt. Szálláshelyünktől a. Meru nem volt messze, fél óra múlva érkeztünk meg a helyszínre az öreg Landroveren. A nagy magasság következtében a levegő napközben sem melegedett fel 35—

40 C° fölé. A páratartalom is viszonylag alacsony volt az állandó széljárás miatt. Meru őserdővel borított hatalmas lankáin és völgyeiben gyűjtöttük azokat a fajokat, melyek készülő kiállításunkból még hiányoztak. Legérdekesebb talán a vörös duiker antilop, mely mindössze tíz - tizenkét kilogrammot nyom. Gyakoribb a suni törpeantilop, mely mindössze három-négy kilogramm súlyúra nő meg. Ez a mezei nyúl nagyságú állatka, ceruzavékony lábain hihetetlen fürgeséggel oson a kétméteres páfrányok alatt. Érdekes látvány a csúnyaságától már „szép” va- racskosdisznó. Élőhelye a füves puszta, de szereti az őserdő magasan fekvő részein elterülő dúsfüvű réteket is.

Az őserdő mohával és szakállzuzmóval benőtt mesebeli fái csodálatos látványt nyújtanak. A fákon orchideák tömege él, de virágaik aprók, lentről csak sejteni lehet őket. A sokféle madáron kívül kék cerkófmajmok nyaktörő mutatványai képesztik el a szemlélőt. A colobus majom

fekete-fehér színe csodálatosan érvényesül a méregzöld lombok között. Szinte naponta találkoztunk elefántcsapatokkal és bivalycsordákkal is, de óvatosan kikerültük őket.

Másik gyűjtőhelyünk a Manyara-tó partján, az afrikai Nagy-Szakadék alatt elterülő sztyepp volt. E táj ellentéte az őserdőnek. Itt nincs árnyék, csak tűző napsugár, rekkenő hőség és töméntelen légy. Óriási távolságra lehet ellátni. Ami húsz-harminc méternek látszik, esetleg valójában száz. Olyan felhőszakadások keletkeznek öt percen belül, hogy azt sem lehet tudni, merről, honnan szakadt a nyakunkba. Ezen a vidéken kevesebbet és nehezebben gyűjtöttünk, de az itt élő emlősfajok gyakoribbak, s zömmel több példányunk is van korábbi expedíciók anyagából. Ennek ellenére hoztunk néhány grant és thomson-gazellát. A gyér növényzet kevés árnyékot adott, s így sokat kellett gyalogolnunk, hogy egy-egy vadat észrevétlenül megközelíthessünk. A sztyepp madárvilága is gazdag. A csenevész