Múzsák - Múzeumi Magazin 1980 (Budapest, 1980)
1980 / 4. szám
FRANCIA VAGYOK, CSAK EZ René király Mestere: A halott király „Nyíltan szólhat, ki halni mé- gyen” — ezt a Villon-sort ajánlja mottóul a Nagy Testamentum fölé Mészöly Dezső, aki csaknem negyven évet töltött a középkori francia költő fordításával, tanulmányozásával és népszerűsítésével. Ötszázötven év távolából nézve — hiszen Franţois Montcor- bier, avagy Des Loges, felvett nevén Villon 1431-ben született — kevés költőnek adatott meg, hogy a huszadik század ugyanúgy önmaga kifejezőjének tekintse, mint a tizenötödik. Pedig Villon elsősorban középkori költő. Nagy művét, a Testamentumot a közelítő halál víziója itatja át: ám a sötét háttér előtt megelevenednek mindazok, akiket valaha ismert, akik boldogságot vagy keserűséget jelentettek számára. Villon társasága, a csirkefogók. gazfickók, kicsapott diákok kart karba öltve lejtenek itt a széplányokkal, gazdag úri hölgyekkel. szegény, kiaszott vénsé- gekkel. Néhány mesterien jellemV. Pisanello: Szent György legendája ző sorban megjelenik d'Assigny püspök úr, aki fogva tartotta és megkínozta őt, de szerepelnek minden rendű és rangú apácák, papok — és nagyurak, Villon pártfogói, köztük is a leghatalmasabb, a jóindulatú és tehetséges arisztokrata költő, Charles d’Or- léans. Ezt a tarka sokaságot egyetlen központi gondolat irányítja: az elmúlásé. Hiszen hol vannak a hajdanvaló hölgyek és urak? Ha pápa, ha király, ha herceg, S fogant királyi nő ölén, Lám. mind a föld alatt pihen meg, a más trónol ő kihűlt helyén. (Mészöly D. fordítása) A halál gondolatát a középkori ember sajátos módon élte meg. Hiszen mindennapos volt körülötte az enyészet: a háborúk, a járványok nap mint nap szembesítették az elmúlás látványával. Mivé válik az emberi test a föld alatt? Erre a kérdésre a középkor embere pontos választ adhatott. Jan van Eyck: Az utolsó ítélet A temető volt ekkor a közösségi lét egyik központja. Majálisokat rendeztek ott, a tolvajok legjobb terepének bizonyult, s az üzletre váró széplányok sem panaszkodhattak. Mindez félelmetes díszletek között zajlott; a régebbi holtak halomba rakott csontjai között. De minden szónál ékesebb tanú például René király Mestere (1440—1465) A halott király című képével. A korona egy naturalisz- tikusan ábrázolt hullát díszít, amelynek koponyáján és törzsén jól láthatók az oszlás félreismerhetetlen jelei. A Rohan imakönyv szintén XV. századi Mesterének képe, A halott ember Isten előtt még a halott testtartását, jellemző arckifejezését is híven festi. Ezek az ábrázolások imakönyvet és királyi sírboltot díszítettek. Bizonyos, hogy az akkori ember nem látott ebben kivetni valót. Hozzászokhatott, hiszen a kor kedvelt műfaja a haláltánc ábrázolása. Ez eredetileg az élőkért visszatérő halottról szól, aki figyelmezteti őket a földi lét múlandó voltára; csak később válik a Halál allegorikus képe azzá, aki egy nagy körtáncban a sír felé ragadja áldozatait. Ez a középkor legdemokratikusabb víziója: az elmúlás nem válogat, rangra és korra való tekintet nélkül mindenki sorra kerül. Villon Testamentuma ennek a látomásnak a jegyében fogant. A testamentum nem eredeti műfaj, ismert már ebben a korban. De a Villon-mű mégis gyökeresen különbözik minden elődjétől: mélyen lírai és személyes. A halál gondolata az egyén számadását hívja elő. nagyon is emberi kételyt és bűnbánatot. E szubjektív költészet mégis általános emberivé nő: Elnézem itt e koponyákat: Egyetlen kúsza csonthalom ... Melyik volt udvari tanácstag? Melyik zsákhordó? Nem tudom. (Mészöly D. fordítása) A felsorolás, a testálás életre kelti Villon társait, s e különös „szellemi haláltánc” a középkori lét enciklopédiájává válik. Különös, hogy épp e mélyen középkori költőt fedezi fel a XX. század. Vajon mi felel ebben a költészetben az ötszáz évvel későbbi gondokra? Ha csak a magyar költészetre gyakorolt hatását nézzük, már az is hosszú tanulmányt érdemelne. Mészöly kiváló tanulmányai a hazai Villon- fordításokról, vagy Süpek Ottó filológiai eredményei visszhang- talanok maradtak. Pedig — a teljesség igénye nélkül — a fordítók puszta felsorolása is sokatmondó. Szász Károly múlt századi fordításai után Tóth Árpád, József Attila, Vikár Béla, Téry Árpád, Kosztolányi Dezső, Illyés Gyula, Kálnoky László, Weöres Sándor foglalkoznak műveivel. Hárman fordítják le a teljes Nagy Testamentumot: Szabó Lőrinc, Vas István, Mészöly Dezső. Az utóbbinak köszönhetjük, hogy a teljes Villon olvasható magyarul: ő fordította le a költő tolvajnyelven írt balladáit is. A harmincas évek fiatalsága feltétlenül azonosulhatott Villonnal. Csavargó. otthontalan lénye, szembenállása a hivatalos renddel, belső válsága, megtagadott és mégis visszakívánt, oly gyorsan elröpült ifjúsága előképe lehetett a két világháború közötti kiábrándult fiataloknak: 3
