Múzsák - Múzeumi Magazin 1980 (Budapest, 1980)
1980 / 4. szám
Bartók viszont a karmester érdemeit méltatja önéletrajzában: „Az 1917-es év döntő változást hozott a budapesti közönségnek műveimmel szemben tanúsított magatartásában. Megérhettem végre, hogy egy nagyobb művemet, A fából faragott királyfi című táncjátékot Tango Egisto karmester vezénylete alatt zeneileg kifogástalan előadásban hallhattam." A balett sikere felemelte a sorompót A kékszakállú herceg vára előtt is. Egy évvel a Királyfi bemutatója után Bartók elképzeléseinek megfelelően már egy műsorban játsszák a két egyfelvonásost. Az 1918. május 24-i premieren Juditot Haselbeck Olga, Kékszakállút Kálmán Oszkár alakította. A két mű nemcsak praktikus megfontolásokból került egy színházi est programjára. A mélyebb művészi összetartozás érzetét Kodály fogalmazta meg: A Kékszakállú „konstruktív ereje még jobban érvényesül, ha utána A fából faragott királyfit A kékszakállú herceg vára halljuk. A táncjáték az opera vigasztalan Adagioját egy játékos, mozgalmas Allegro ellentétével ellensúlyozza. A kettő együtt mint egy óriási szimfónia két tétele simul egybe." De köztudomású, hogy a csupán két tételből álló szimfónia csonkának, torzónak számít. A Kékszakállú helyszíne a lélek legbenseje, a Királyfié a szabad Természet. Még egy táblakép hiányzik a huszadik század triptichonjából: melynek a modern nagyváros, rohanó korunk a színtere. A fából faragott királyfi sikerét követően Bartók új librettó után néz. Először Bródy Sándortól kér szövegkönyvet, de hiába. Majd megint a Nyugatban talál ösztönző forrásra. Az 1917-es szilveszteri számban lát napvilágot Lengyel Menyhért „pantomim grotesque”-je, a Csodálatos mandarin. Az a hír járja, hogy Lengyel, a világsikerű Tájfun című dráma szerzője eredetileg Gyagilevék ösztönzésére rânduit ki a kuriozitásnak számító műfaj területére. Bartók egy közös vasárnapi ebéden szerzi meg a zenésítési engedélyt, és hatalmas lelkesedéssel lát munkához. 1917 augusztusában már ezt írja feleségének: „ ... rettenetes zsivaj, csörömpölés, csörtetés, tülkölés: egy világváros utcai forgatagából vezetem be a t. hallgatót az apache tanyára." A két egyfelvonásos közös bemutatója környékén tehát már elkészült a harmadik is, csak a hangszerelés van hátra. A Csodálatos mandarin hiánytalan művészi pontossággal illeszkedik zárótagként a Kékszakállú és a Királyfi mellé. Lendvai Ernő, a kiváló Bartók-kutató zenetudós kimutatja, hogy szerkezetileg tökéletes tükörképe A fából faragott királyfinak. Sajnos a legerősebb művészi kohézió is gyengének bizonyul a történelem erőszakával szemben. A körülmények sokáig lehetetlenné teszik, hogy a Csodálatos mandarin kivívja megillető helyét a színpaBalázs Béla dón. A hazai bemutatót irreálissá tette az ellenforradalom minden művészi progressziótól irtózó légköre. Csak 1926 áprilisában kerülhet sor arra, hogy legalább a balett zenéjét Bartók Kása György közreműködésével zongora-négykezes formájában a rádió hallgatóival megismertesse. Fél évvel később megszületik a színházi ősbemutató is. Kölnben Szenkár Jenő avatott karmesteri tolmácsolásában. Példátlan botrány robban ki, a konzervatív és klerikális színezetű gyalázko- dás egyik hangadóját később Konrad Adenauer kancellár néven ismeri meg a világ. Nem jut el a bemutatóig az 1931-es, majd az 1941-es magyarországi betanulás sem, mindkét esetben a főpróbán tiltják be a darabot. Végre a fel- szabadulás után, 1945. december 19-én, három hónappal Bartók halála után Harangozó Gyula koreográfiájával elevenednek meg — a tibeti Hallgatás Tornyának lakói (az erkölcstelenség vádját kivédendő ugyanis e távol-keleti tájra települt át a cselekmény). Az ötvenes évek elején újra leparancsolják a színpadról, most már a formalizmus, a zenei kakofónia bélyegét sütve rá. A mai operalátogató végre együtt gyönyörködhet Bartók három remekében. Teljessé egészült ki a triptichon. így hordozza a legnagyobb magyar zeneköltő egyetlen, sajnos többé meg nem ismételt színpadi üzenetét. DÉVÉNYI RÓBERT 5
