Múzsák - Múzeumi Magazin 1980 (Budapest, 1980)
1980 / 4. szám
szellemi élet számos vezető egyénisége, így Teophile Gautier költő és kritikus, Victor Hugo és Baudelaire. Az első jelentős sikert az 1859-ben festett, Hunyadi László siratása című képe hozta meg. Madarász ezzel élete főművét és egyben a magyar történelmi festészet legsikeresebb kompozícióját alkotta meg. A kápolnában a törökverő Hunyadi János idősebb fia fekszik holtan, az eskűszegő V. László király áldozataként. Lábánál testileg-lelkileg összetört anyja és menyasszonya, Gara Mária térdel. A két gyertya halvány fénye kísértetiesen világítja meg a halottat, s a gyászolók komoly és töprengő embernek mutatja, s a romantikus portré követelményeinek megfelelően az arcra és a jellem ábrázolására helyezi a hangsúlyt. Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben című 1864-ben készült képét, a kitűnő pszichológiai érzék és jellemábrázoló készség emeli ki többi műve közül. Az előtérben ülő két halálraítélt, két különböző jellem: a fiatalabb Frangepán szomorúan, csüggedten hajtja le fejét. Az idősebb Zrínyi nyugodtabb, kezét vígasztalban helyezi társa karjára. Az ablakon beáradó fény körülöleli alakjukat, ugyanakkor élerokk és a klasszicista festészetben kedvelt háromnegyedalakos portrétípust. A háttérben elhelyezett könyvek az ábrázolt foglalkozására utalnak. A tartás, a kezek mozdulata, az arckifejezés, határozottságot és szellemi érzékenységet sugároz. Arcképei közül itt sikerül legjobban megragadnia a modell jellemének leglényegesebb vonásait. Már a Hunyadi László siratása is szemléletesen bizonyítja a fény-árnyék hatások ellentétének drámai feszültségteremtő erejét. Ezt a hatást, a Dózsa népe című képén az eddigieknél mozgalmasabb kompozícióval még sikerült tovább fokoztörténelmi festőinknek. A festő a halál előtti pillanatot, az üldözők és üldözöttek kegyetlen vágtájával, a menekülés mozzanatának ábrázolásával kapcsolja össze. Sodró lendület, szabad, merész fes- tőiség jellemzi a kép minden apró részletét, s ez arra enged következtetni, hogy Delacroix művészetének tanulságait is hasznosította. 1870-ben hazatért Magyarországra, de az 1848-as eszmékhez való ragaszkodása miatt nem találta meg helyét a kiegyezés-kori magyar társadalomban. Nem vonták be képzőművészeti életünk irányításába, Dobozi kétségbeesést és szomorú belenyugvást tükröző arcát. A harmonikusan kiegyenlített és gondosan szerkesztett kép kompozíciós kulcsa a fény, mely kiemel és alárendel, megkülönbözteti a lényegest a lényegtelentől. Megrázó erejű drámai vallomás ez a festmény, mely a hazai és a külföldi közönség számára egyaránt közérthetően szimbolizálta a levert szabadságharcot gyászoló magyar nemzetet. A történeti témák mellett Madarász Viktor munkásságának értékes darabjait képezik arcképei. 1863- ban készült önarcképe határozott, sen világítja meg a sarokban álló katonák és papok csoportját is. Tartásuk, arcuk egyaránt ellenszenvet kelt a nézőben. A két csoport közötti jellembeli ellentéttel fogalmazza meg a festő az elítéltek iránti együttérzését. Madarász Viktor a romantika gyermeke, de néhány művén, főleg portrékon, még érezhető a kötődés a klasszicista hagyományokhoz. Ezeknek a hagyományoknak és a romantika eredményeinek szerencsés ötvöződése látható Thierry Amadé francia történetíró arcképén. A beállításnál átveszi a bania. A holdas éj leple alatt felfegyverzett katonák sietős mozdulatokkal, lopva szedik le halott bajtársukat a bitófáról, hogy eltemessék, megadják neki a végtisztességet. A Dózsa-parasztfelkelés témájának felidézésével Madarász nemcsak a forradalom leverését követő megtorlásra utal, hanem kifejezésre juttatja a felkelők iránti ro- konszenvét is. A romantika iránti vonzódásának egyik legérzékletesebb kifejezője Dobozi című festménye. A törökök elől öngyilkosságba menekülő házaspár története kedvelt témája volt és itthon készült műveit - részben jogosan — elmarasztaló kritika fogadta. A Petőfi halála, az Önodi országgyűlés, vagy a Zápolya Izabella valóban fáradt, az akadémikus kötöttségekhez ragaszkodó alkotás. A sikertelenségektől elkedvetlenedve 1880-ban abbahagyja a festést, és csak húsz év elteltével fog ismét ecsetet a kezébe, azonban ekkor készült művei már nem érik el a korábbiak művészi színvonalát. BAKÓ ZSUZSANNA
