Múzsák - Múzeumi Magazin 1980 (Budapest, 1980)
1980 / 3. szám
Dr. Caligari, 1919 Nosferatu. 1921 A film művészetté válása, formanyelvének megteremtése szempontjából döntő fontosságú volt az az időszak, mely körülbelül az első világháború végétől a harmincas évek elejéig tartott. A szovjet, az amerikai, a francia filmalkotók legjobbjai újszerű megoldásokkal, jelentős művészi alkotásokkal bizonyították a film szerepét az emberiség kultúrájában. A német filmművészek is velük egyenrangúan, valóban világszínvonalon dolgoztak. Az első világháborút követő gazdasági nehézségek, érdekes ellentmondásként, nem nehezítették, hanem épp segítették a német filmművészet kibontakozását. Néhány filmproducer rájött, hogy különösebb kockázat nélkül fektetheti tőkéjét művészi értékű filmekbe. A húszas években kibontakozó német film többféle irányzata ért el eredményeket, így a látványos történelmi film, az úgynevezett expresszionizmus, a kamarajáték és a szociális mondanivalójú film. A látványos történelmi filmek elsősorban az 1917-ben alapított Ufa filmvállalatnál készültek. Példájuk és előzményük az 1910-es évek első felében készült olasz történelmi filmek sora volt. A német filmnek azonban ezen a téren volt hazai példaképe is, a világhírű színházi rendező, Max Reinhardt. Az ő társulatának színészeként kezdte pályafutását e műfaj egyik jeles rendezője, Ernst Lubitsch is. Legjelentősebb filmjei ebben az időszakban a Madame Dubarry (1919), a Boleyn Anna (1920) és A fáraó hitvese (1922). Lubitsch ezekben a műveiben nemcsak a hatásos történelmi környezetet teremti meg, hanem esendő emberi mozzanatok, szerelmi intrikák bemutatásával megalkotja a „történelem papucsban” jellegű filmműfajt, melyet a harmincas évek elején, éppen ezeknek a filmeknek a hatására Korda Sándor visz majd diadalra Angliában. Lubitsch később elhagyta Németországot és Amerikában a vígjátékok nagymestereként dolgozott 1947-ben bekövetkezett haláláig. Ennek a korszaknak legendás sikere volt a kalandos, romantikus filmek egyik iskolapéldája, A hindu síremlék (1921). Thea von Harbou regénye nyomán Joe May rendezte, és Conrad Veidt nyújtott benne emlékezetes alakítást az esnapuri fejedelem szerepében. „A német filmművészetben már a legkorábbi művészi próbálkozások is hajlanak a lélek mélyén végbemenő folyamatoknak és ezek szimbolikus tárgyiasításának ábrázolására" - írja Ulrich Gregor és Enno Patalas német filmtörténész. Ez a szemlélet azután a húszas évek expresszionista filmjeiben bontakozott ki igazán. Ennek a korszaknak egyik legjelentősebb, legnagyobb hatású egyénisége Karl Mayer, forgatókönyvíró volt. Érdekes módon ennek a kornak formanyelvi, filmtechnikai újdonságai is az ő fáradhatatlan kereső, kutató inspirációi nyomán születtek. Már első munkája is, melyet Hans Janowitz társaságában írt, a Dr. Caligari (1919) filmtörténeti jelentőségű munka. Dr. Caligari és kiszolgáltatott médiuma, Cesare története nemcsak borzongatóan érdekes események sora, hanem egyben a zsarnoki önkény, a kiszolgáltatottság szimbolikus leleplezése is, ami ugyancsak időszerű téma volt Németországban. A filmet Robert Wiene rendezte, de hangulatának megteremtéséhez döntően hozzájárult három képzőművész díszlettervező, Warm, Röhring és Reimann munkája. Háromszögformában kicsúcsosodó, lidércnyomásos álmot idéző díszleteik félelmetes hatást értek el. A „caligarizmus" valóságos iskolát teremtett a húszas évek német film- művészetében. Hatása olyan bűnügyi filmeken is érződött, mint Fritz Lang Dr. Mabuse, a játékos (1922) című műve. A rejtélyes bűnöző története 18
