Múzsák - Múzeumi Magazin 1979 (Budapest, 1979)

1979 / 4. szám

URC HS-páros, 1939 Orca és hozzá a test, 1939

vallja erről ő maga. A rajzok többsége nem a szokásos skicc, előtanulmány, a ,,nagy mű” alkotói problémáinak megközelítése. Már csak azért sem, mert Klee, korunkra vonatkoztatva nemigen Hisz a nagy formátum lehetőségében. Sokkal inkább azt mondhatnánk, hogy egy grafikai napló lapjait csemegézzük. A hangvétel a legközvetlenebbül intim, ugyanakkor szemérmesen rejtőzködő. Mintha e „feljegyzéseket” Klee óvni szeretné az illetéktelen szemektől: nem olvasásra, hanem megfejtésre szánva őket. Nem véletlenül nevezi módszerét „titkosírásnak". Ügy érezzük, hogy e megejtő személyesség kifejezésére valóban csak a ceruzarajz képes. Talán mert a legközelebb áll az írás kézvonásához. Ez teszi lehetővé azt az epigrammatikus szűkszavúságot, ami Klee-nek pályaindulásától eszménye. Másrészt kétségtelen, hogy ezek a szemnek szóló aforizmák, önvallomás-csillámok, groteszk humorral palástolt lírai rácsodálkozá- sok csak a rajzpapíron méretarányosak.

Az anyag elrendezésében a kiállítók nem követik a szigorú időrendet, hanem igyekeznek felhívni a figyelmet a formai és tematikai párhuzamokra, a motívum-variációkra. A rajzok java része kínálja magát ehhez a módszerhez. A sorozatok a Klee fantáziája teremtette autonóm csodavilág lakóinak nagyon is evilági megpróbáltatásai köré rendeződnek. A legféltettebb minden bizonnyal az Angyal, akit a művész asszonyi valójától kezdve megörökít (Engel, noch Weiblich 1939.),