Múzsák - Múzeumi Magazin 1978 (Budapest, 1978)
1978 / 1. szám
szovjet állam születésével szinte egyidőben fiatal művészek egész gárdája munkálkodott azon, hogy a film ne csak vásári látványosság, szórakoztató ipar legyen, hanem magasrendű eszméket közvetítő, a valóság új összefüggéseit feltáró művészet. A kezdet kezdetén, a nehézségek közepette, az ifjú művészek hallatlan energiával, addig nem hallott új hangon az életöröm, a munka, a harci kedv diadalát hirdették. Tatlin, az építész, Majakovszkij, a költő, Mejerhold, a színházi újító, csak néhány név a korszak kiemelkedői tehetségei közül; melléjük zárkózik fel a filmművészet nagy lángelméje, Eizenstein. Mérnöki, képzőművészeti tanulmányai után vöröskatona, védelmi berendezések építésén dolgozik, majd dekoratőr és propagandista. A japán nyelv és a színház mindig foglalkoztatja. A Proletkult Színháznál díszlet- és jelmeztervező, majd rendező. A színháztól jutott el a filmhez; 1923-ban, egyik rendezésében a főhős belső monológjának illusztrálására filmvetítést alkalmaz. Ez a kis filmrészlet azután örökre eljegyzi a filmművészettel. Egy év múlva, 1924-ben készül el a Sztrájk, mely nemcsak a szovjet, de a nemzetközi filmvilágban is érdeklődést kelt. 1925-ben, alkalmi filmnek készült el a Patyomkin páncélos, az 1905-ös forradalom évfordulójára. Rövidesen kiderült, hogy maradandó remekmű született. Eizenstein ezzel a filmjével megújította az egyetemes filmművészetet. A Patyomkin páncélos szenvedélyes viták középpontjába került, a reakció dühödten üldözte, a dogmatikus szemléletűek is acsarkodtak ellene. A film kiállta az idők próbáját. 1968-ban, a nevezetes brüsszeli filmversenyen a „brüsszeli 12” között nemcsak az első helyet, hanem a „minden idők legjobb filmje" címet is elnyerte. Eizenstein a forradalmi harc témáját vitte filmre, elsőnek, a szükséges tapasztalatok nélkül. Zsenialitása abban rejlik, hogy felismerte a tartalomhoz legjobban illő kifejezési formát. A tartalom és forma egysége teszi kiemelkedő alkotássá Eizenstein művét, hiszen a forradalmi mondanivaló önmagában még kevés lenne, annak feladatát egy jól megírt brossára is elvégezhetné. Eizenstein azonban művészi színvonalon, a műfaj sajátos nyelvén jeleníti meg mondanivalóját. Felfedezte, hogy a forradalmi harc legfőbb jellemzőinek, a tömegek szerepének, a résztvevők tudatosságának és a küzdelem rendkívüli lendületének leginkább megfelelő művészi kifejezési formát kell találnia. így született meg Eizenstein három legjelentősebb felfedezése: a kollektív hős szerepeltetése, az intellektuális film és a montázs sokoldalú felhasználása. A filmnek nincs hőse. Főszereplője: a páncélhajó egész legénysége. A tömegek erkölcsi, politikai erejének bemutatása volt ezzel a rendező célja. A kollektív hős a kor egyik művészi irányzata, a proletkult egyik követelménye volt. Ezt az elvet rövidesen meghaladta az idő, ebben az esetben mégis a legmegfelelőbb ábrázolási lehetőségnek bizonyult. Ugyanakkor termékenyítőleg hatott a további fejlődésre is. Eizenstein a forradalmi tudatosságot fejezte ki filmjeiben. Az értelemre a képek nyelvén, a fo1 . ţ i 1, 9
