Múzsák - Múzeumi Magazin 1978 (Budapest, 1978)
1978 / 1. szám
AZ ELSŐ HAJNAL A mai Ausztrália lakói a világ minden tájáról hozták magukkal hagyományaikat, s e változatos kultúrkincsbe szervesen beépülhetett az egyre fogyatkozó számú, de ma is törzsi közösségben élő bennszülött lakosság hitvilága, Ainslie Roberts ausztrál festő is ezt a sokszínű kultúrát képviseli - ősi ausztrál mítoszokat jelenít meg képein. E mítoszok egyik csoportja az életritmust meghatározó természeti jelenségekre vonatkozik, mint a nappalok és éjszakák, az évszakok és az apálydagály váltakozása. A másik csoportot képzeletbeli lényekhez fűződő történetek alkotják. Az ausztrál bennszülött lakosság az ember megjelentése előtti, még lakatlan földet öröktől fogva létezőnek véli: hatalmas tagolatlan síkságnak, mely úszott a világűrben. Teljes sötétség uralkodott, s csak a felszín alatt szunnyadtak azok a lények, melyek később a földi élet első képviselőivé váltak. Az Első Napfelkeltekor egy vak öregasszony, az ősanya emelkedett ki a földből, karján fiát és két leányát tartotta. Botorkált, tapogatózott a földön, s nyomában víz fakadt. így vált termékennyé a talaj, így biztosított fényt, vizet és élelmet gyermekeinek és azok utódainak. Azután a szunnyadó lények a felszínre jöttek, s hasonlatosakká váltak az ismert világ növényeihez és állataihoz. Ám emberi tulajdonságokkal bírtak, emberként cselekedtek, megvívtak egymással — ők formálták a világot olyanná, amilyennek a bennszülöttek látják. E korszak végén - nem tudni, miért - az őslények egycsapásra elpusztultak. Tetteik nyomán alakultak ki a természeti képződmények és jelenségek. Az emberek önmagukat e lények közvetlen leszármazottainak tartják, de arra nem tudnak választ adni, hogyan lett élet a pusztulás után. Ügy mondják, talán az öreg bölcsek még emlékeznek rá. Hagyományaik szerint a világ négy részre tagolódik. A föld alatti világ: Ilara az örök sötétség birodalma, ide tér meg a Nap és a Hold, egymást váltogatva. A Föld az emberek lakóhelye; az égbolt: Yuwuku a Nap, a Hold és a csillagok otthona. A felső világot: Tunirunát a viharokat, villámlást, mennydörgést és a monszun esőzést előidéző lényekkel népesítik be. Ezek az esős évszak végén tovább vándorolnak, s a következő évben térnek vissza. Ausztrália egyes vidékein úgy tartják, hogy az Witana Krokodilember esős évszak viharfelhőivel hatalmas kígyók vándorolnak, és esőcseppekbe ágyazva küldik a földre a születendő gyermekek lelkét. A lélek-mag azután az őt megszülni méltó asszonyba költözik, aki majd életet ad neki. A Napot asszonynak tekintik, aki reggelente azért kel föl, hogy fényt és meleget adjon az embereknek. Éjszaka a föld alatti világban vándorol Keletre. A Hold férfi, aki a Napot váltogatva ugyanezt az utat járja be, s minden hónapban három napra meghal. A Napasszony és a Holdember egy-egy égő faágat tart a kezében. Fáklyájukat a nyugati horizonthoz érve eloltják, s annak parazsával világítják meg föld alatti útjukat. A hajnal első fénysugarai akkor keletkeznek, amikor a Napasszony újra lángra lobbantja fáklyáját. Hajnalban és napnyugtakor vörös festékkel ékesíti testét, s ez adja a hajnali égbolt és a napnyugta színeit. Valamikor a Hold és a papagájból ember volt, s örökké perlekedtek. Egy alkalommal súlyosan megsebesítették egymást, s mindketten meghaltak. A Holdember szelleme az égbe szállt, s ő akadályozza meg, hogy a holtak újra életre keljenek. A papagájhal a tenger mélyére menekült, és azóta él ott. A bennszülöttek csillagászati ismeretei rendkívül magas szintűek. Pontos naptár szerint .élnek, szigorú rendben követik egymást élelemszerző útjaik és rituális szertartásaik. Szinte minden csillagképhez fűződik mítosz. Egy törzsfőnöknek négy lánya volt, akiket nagyon szeretett. Halála közeledtét érezve aggódott, hogy fiútestvérük nem lévén, nem lesz, aki megóvja őket. Arra kérte lányait, hogy kövessék őt. Szakállóból ezüstszínű kötelet font, a lányok ezen kapaszkodtak föl apjukhoz, s azóta vesz körül négy halvány csillag egy fényeset. Witanának, a mitikus óriásnak tulajdonítják a dél-ausztrál törzsek vidékük természeti szépségeit, a patakok, hegyek és sziklák szín- és formagazdagságát. Witana egyszer mindkét karján sebet vágott, hogy az ő vérével ékesíthessék azokat az ifjakat, akiket a törzs teljes jogú tagjaivá fogadott. Egyik karjának vére lett a vörös, a másiké a fekete festék. A beiktatási szertartások során a bőrbe égetett sebeket Ausztrália e déli részén található festékanyaggal színezik.
