Múzsák - Múzeumi Magazin 1978 (Budapest, 1978)
1978 / 1. szám
( SZABAD N em volt könnyű helyzetben az, aki az 1840-es években Magyarországon nyomdát akart alapítani. Az engedélyező „szabadalom-levelet" a kancellár ellen- jegyzése után minden esetben maga a király írta alá. Még akkor is, ha az a nyomda csak egyszerű falusi műhely volt. S mert ilyen magas helyre ment fel a kérvény, a közbülső hivatalok töviről-hegyire átvizsgálták az ügyet: megbízható-e a folyamodó, milyen az előélete, van-e elegendő vagyona, üzeme nem sérti-e mások érdekét. Kérdés kérdést követett, amelyekre alapos választ kerestek. így aztán nem csoda, hogy alig akadt folyamodó, aki a kérelmére végül is — esetleg évek, évtizedek múlva — igenlő választ kapott. Ezekben a rebellisgyanús időkben sokan a legcsekélyebb eséllyel sem kérelmezhették volna a saját nyomdát. Heckenast Gusztáv is ezek közé tartozott. Roppant arányú regény a magyar könyv útja, sorsfordulókkal, derűs és tragikus epizódokkal, érdekes személyiségekkel, családokkal, legendás alakokkal. Az ilyen családok egyike a Heckenast família, amelynek legtehetségesebb tagja, Gusztáv. Kezdetben csak szerencsés, sokak szerint mindenre elszánt üzletember volt. Alig 22 éves - 1833-at írunk —, s már önálló könyvkereskedő. Sógora, Wigand Ottó pesti könyv- kereskedő Váci utcai csodálatos üzletét veszi át, mert a rokonnak a fenyegető letartóztatás elől menekülnie kell, kiadni merészelte ugyanis Wesselényi Miklós forradalmi munkáját, a Balítéleteket. A menekülő sógortól nemcsak a hat teremből álló fényes üzlethelyiséget, hanem azt a titkos különszo- bát is örökölte, amelybe egy könyvespolcnak álcázott ajtón át -lehetett bejutni. Az íróbarátok, a forradalomra készülő értelmiség találkozóhelye volt. ez, itt olvasgatták a betiltott külföldi újságokat, könyveket. Heckenast ellenzéki volt, haladó gondolkodású. Sikeres üzletember és korával lépést tartó irodalmár. Igen rövid idő alatt óriási üzleteket kötött. Minden jelentékenyebb városban volt egy megbízottja, aki megrendelőket toborzott, árusította a Heckenast-kiadványokat. Az 1838- as pesti árvíz majdnem tönkretette, de szerencséje, rátermettsége most is megmentette. Megszárítgatta a szétázott könyvek ezreit s kölcsönző könyvtárat nyitott belőlük. Mások is segítségére siettek: báró Eötvös József kezdeményezésére a magyar írók Budapesti árvízkönyv címmel antológiát adtak ki, s ezt baráti ajándékul ajánlották a kiadónak. Heckenast végül is nyereséggel „úszta meg" az árvizet. Länderer Lajos egy akkor már 130 éves nyomda tulajdonosa. Kitűnő szakember, közismert pesti figura, nagy térfamester, költekező életmódot folytató gavallér, akit nyomdájának nemrégiben befejezett korszerűsítése nehéz anyagi helyzetbe sodort. Az eladósodott Länderer tőkeerős társat keres, Heckenast pedig saját nyomdára vágyik, de önálló szabadalomról nem is álmodhat. Az egyesülés mindkettőjük érdeke. A közös cím használatát is kérvényezniük kellett, de már az engedély megérkezte előtt, 1841-ben megindult közös összefogással a munka. A konkurrencia nem nézte jó szemmel a nagyszabású terveket. A Trattner Nyomda akkori tulajdonosa, Károlyi István, valamint az Eitzenberger-Patzkó Nyomda vezetője Beimel József, támadást indít. Mindenféle kifogást emelnek, s kifejezésre juttatják óhajukat, hogy Heckenast a „typographiába való befolyástól eltiltassék”. Länderer és Heckenast beadványában kenyéririgységgel vádolja a két támadót, akik nem szégyellik kifogásaikkal veszélyeztetni a becsületes versengést. A városi tanács enged, a helytartó tanács azonban 1845. szeptember 22-én elutasítja a kérelmet. De Länderer addig folytatja a küzdelmet, míg 1846. március 21-én megszületik az engedély. Most már csak a Hatvani utcai - ma Kossuth Lajos utca - Horváth-ház szomszédait kell meggyőzniük, akik hangosnak találják a zakatoló gyorssajtókat. A nyomtatványokat védő szabadalmak okozta bonyodalmakról, s a kiadókra váró rettegett, piros ceruzás cenzorokról már ne is beszéljünk, így is belátható, milyen hosszú utat tett meg egy kiadvány, míg végre rápecsételték az „Admittitur”-t. A Länderer és Heckenast Könyvnyomtató Intézet néhány éven belül Európa egyik legkorszerűbb nyomdája lett. A két tulajdonos külföldi tanulmányútra utazik. Londonból Columbian-sajtót, ólomvetőgépet, szép angol betűmintákat hoznak. Bécsből gyorssajtókat, egész sorozat betűkészletet. A „fölfrissítés" 40 ezer forintba kerül. Igazi sikert a kiadónak Kossuth Lajos lapja, a Pesti Hírlap hoz. Länderer járt Bécsben az engedélyért, s szinte hihetetlen, de megkapta. „Ott fent" ugyanis azt remélték: Kossuth így jobban ellenőrizhető lesz. Tévedtek. Az ellenzék vezérét a cenzúra sem tudta elhallgattatni. A helyzet éleződött. Hogyan lehetne eltávolítani Kossuthot a Pesti Hírlaptól? - ez foglalkoztatta a bécsi kancelláriát. Kossuth végül is megvált a laptól, utódja a jogtudós, történész, publicista Szalay László lett, akinek irányítása alatt azonban a hírlap elvesztette varázsát: az előfizetők száma ötezerről igen hamar ötszázra csökkent. Ám ez a cég hírnevén mit sem változtatott. 1848. tavaszán
