Múzsák - Múzeumi Magazin 1978 (Budapest, 1978)
1978 / 4. szám
FEHÉRPÉKEK MESTERSÉGE Temetési jelvény A céh ládája, 1777 Sopronban, ebben a műemléképületben rendkívül gazdag városban három évvel ezelőtt figyelemre méltó, sajátos múzeum nyílt: a Pók Múzeum. A Bécsi utca 5. szám alatti régi pékházban, az 1950-es évektől már nem működő pékség teljes berendezése érintetlen maradt. A műhely, az üzlet és a lakás a jellegzetes iparos-gazdapolgár réteg életformáját tükrözi. A kézművesek a város polgárságának középrétegéhez tartoztak. Közülük többen a gazdag városi polgárok soraiba emelkedtek, mások szőlő- műveléssel, borméréssel foglalkozva, bizonyos mértékig a gazdapolgársághoz kapcsolódtak. Az iparosok többsége a külvárosokban, különösen az észak-északnyugati városrészben telepedett meg már a középkor végén, s számuk a következő századokban tovább gyarapodott. A Balfi, Bécsi, Fövényverem, Halász és Szent Mihály utcák lakói között pékek, szíjgyártók, tímárok, kőfaragók, fazekasok, kádárok mindig is szép számmal voltak. Ebben a városnegyedben áll a Pék Múzeum védett műemléképülete. A telek a középkor óta beépített volt. Kőépület a XVI. század vége, a XVII. század eleje óta áll rajta. A XVIII, század közepén átalakították, ekkor kapta a mai formáját. Az utcai homlokzaton egy 1666-os évszámos kőcímer látható, perecet tartó két oroszlánnal. A háztulajdonos pékmesterek nevét egészen 1686-tól megszakítás nélküli sorban, napjainkig ismerjük. A XVIII, század elejétől valamennyien „Weissbeck"-ek, úgynevezett fehérpékek, finompékek voltak, vagyis készítményeik többségét a zsemlye, kifli, perec, fonottkalács, vajaskifli tette ki. Kenyérsütéssel is foglalkoztak, de jobbára csak ínséges időkben. Az utolsó mester néytáblája is Sever Mihály „finom- pókség"-ét hirdette. Az épület jobbszárnyán működött a pékség, balszárnyán a lakrész. A jobbszárnyon az üzlethelyiség, onnan nyílik a konyha. Itt fűtötték a kemencét, s itt melegítették a dagasztáshoz a vizet. Mellette találhatjuk a sütőszobát, melynek egyharmadát a hatalmas kemence foglalja el, a többi részében áll a nagy dagasztóteknő, a zsemlék, kiflik, kenyerek kelesztéséhez szükséges állványok, ládák, szakajtók. A következő a lisztraktár, amely a múlt század 80-as éveitől több célt is szolgált. Itt volt a megosztott munkaidőben dolgozó legények és inasok deszkafallal elválasztott szállása, valamint a cukrászműhely is. E helyiség fölött van a „magazin", az aratás után megvásárolt gabona tárolóhelye, alatta pedig a pince, a szőlőpréssel és a hordókkal, a saját termés befogadására. A „magazin" ma a soproni pékek történetét bemutató kiállítás helyisége. Az érdekességek között látható itt a pékek céhlevele 1658-ból (első, később elveszett céhlevelük 1582-ben kelt); a legények mulatságán használatos ónkancsó, ugyancsak 1658-as évszámmal: a céh 1642-ből származó dísztelen és az 1777-es intarziás, díszes ládája; az 1689-ből származó céhpecsét; a mesterré avatáskor szokásos lakoma habántányérjai közül három, a temetési jelvények, a céhzászló fényképe, valamint a legények szállását is jelző cégér a XVIII, század végéről. A pékház balszárnyán, az itt működő legutolsó pékmester, Sever Mihály és családja lakása látható, az eredeti berendezési tárgyakkal. A soproni Pék Múzeum egy ősi mesterségnek és művelőinek hagyományos világába enged bepillantást. DOMONKOS OTTÓ A céh pecsétjének lenyomata 39
