Múzsák - Múzeumi Magazin 1978 (Budapest, 1978)
1978 / 3. szám
rokokó és biedermeier házak szegélyezik, s az Árpád-kori háromhajós bazilika helyéről az alig száz éve épült klasszicista székesegyház tekint a Dunára. A nagyarányú iparosítás nyomán már csak a Duna menti városnegyedekben hat elevenen a történelmi múlt. A régi Esztergom csendjét már csak a várost körítő szőlős dombokon találjuk, melyek pincékkel, nyárilakokkal teleszórva húzódnak a Pilis alján. Az egyik kis halmon, a lankás-lejtős Előhegyen, tornácos kerti hajlék búvik nagy lombú diófák alá. Homlokzatán Zrínyi-idézet halványul: ,,Adsz nyáron nyugovást és szép csendességet". Tizenhat nyarat tölt ebben az egyszerű hajlékban Babits Mihály. Középkori himnuszokat fordít, fát nyeseget, füvet nyírogat, s közben megfesti az esztergomi táj szinte minden vonalát. Itt, a város fölött éli legtermékenyebb éveit. Innen tekint alá a Dunára, amely fölé a „Bazilika gömbje keresztjét zord ökölbe szorítva emeli”. De nemcsak a várost meg a mögötte elúszó Dunát — egész Európát látja az Előhegyről a költő. Innen emeli föl szavát a Jónás könyvében az embertelenség ellen: legsúlyosabb mondani- valójú versei itt születnek. A Duna a Kárpát-medencébe lépve válik igazán hatalmas folyammá. Jó darabig síkföldi tájon, a Kisalföld ölén terebélyesedik, de Esztergom után hegyek tolulnak útjába. Balról a Börzsöny, jobbról a Pilis vulkáni vonulata szorítja össze, s partjain egyre változatosabb lesz a táj képe és története egyaránt. Sorsfolyó a Duna minden nép számára, amely melléje települt. A dunai limesen őrködő lándzsás római szentnek tartja, oltárt állít tiszteletére, hiszen ágbogas folyása védelmezi a barbároktól. Oltárt állítanak a Dunának a magyar költők is; nem faragott kőből ugyan, de a vén folyam ritmusára lejtő verssorokból: Janus Pannonius, Berzsenyi, Csokonai, Arany, Petőfi, Tompa, Ady, József Attila mind megállnak a folyamnál, hogy vallassák, titkait lessék, mormoló meséjét hallgassák. Kölcsey a Himnuszba foglalja, Vörösmarty „országos nagy folyam”- nak nevezi, megérezvén tájakat összekötő, egybefűző, kiegyenlítő szerepét. A nagyság, a tágasság, az erő, az európai távlat jelképe lesz a Duna a magyar költészetben. Gvadányi még csak a szépségét, gazdagságát, Pestet és Budát egyesítő szerepét látja, de Eötvös József már a mélyére néz, hullámai a haza végzetét redőzik lelkére: „Buda, Mohács, Nándornál elfutó/Tán honom könnye vagy te nagy folyó?” Ady, mikor sápadt, szürke vizébe nézve gyóntatja, „boldog, erős, kacagó népeket" szeretne látni partjain: neki már az egész Duna-völgy sorsa fáj. A feloldást József Attila adja meg aztán, a „rendezni végre közös dolgainkat” igéjével. Esztergom előtt még majd egy kilométer széles a folyam, nemsokára azonban fokozatosan keskenyedik, megkezdi ívét a hegyek közt. Az eddig kelet felé tartó folyam Zebe- génynél hirtelen derékszögben délre kanyarodik, majd hatalmas félkörívvel északnak fordul, megkerülve a Börzsöny legdélibb fokát, a Szent- mihály-hegy vulkáni kúpját. Medre Duna-kanyar itt már alig négyszáz méteres. Lenyűgöző látvány a hegyek közé szorított folyam kanyargása. A víz gigászi erejének megragadó példája az ősfolyam küzdelme az andezit hegyekkel, miközben maga is eltorzult, megcsavarodott, mint egy vo- nagló óriáskígyó. A Dunával párhuzamosan évezredes országút fut a part szegélyén, s mindig a történelem járt-kélt rajta. A vén folyam fel-felfénylő, el-elho- mályosodó tükre előtt zajlottak le a táj eseményei, s közülük sok a visegrádi várhoz kapcsolódott. A nagy kanyart koronázó, csorbult falszegélyű fellegvár látványa borongó érzést kelt Kazinczyban: „A román- tos táj egyezésben áll lelkem bu- songásával. — írja útinaplójába 1831 tavaszán, Esztergomból Vác felé szekerezvén. — Beértem a csavargó Duna szűk völgyébe, melynek bokros hegyei olyan meredek eséssel a víz szélén zöldelni kezdenek . . . Most feltűne előttem Visegrád, szomorú romjaival. Királyok lakhelye egykor; most baglyoké!” Ugyanez a mélabú árad Arany János kesergő soraiból: Vizsegrád, Vizsegrád! hol hajdani fényed? / Magas fellegvárad? parti építményed? / Dunapart hosszában kerti ékességed? / Mérföldekre nyúló, párduclakta nyéked? / Ott, hol négy királynak azon idő tájba, / Megfért volna minden udvari pompája, / Meg se töltve bizony negyed- félszáz termét: / Most rókafi sunnyog, ássa kicsi vermét . . .” Mi mindent pusztított el a történelem a Duna-völgy e kis szakaszán! A visegrádi vár A parti hadiutat őrző, hatszögletes Zsigmond-torony szomszédságában áll kibontakozva a IV. századbeli római kőerőd alapfala. A legyező formájú, tornyokkal és patkó alakú bástyákkal megerősített táborhely gerendákból ácsolt mellvédjén állt őrt jó másfélezer évvel ezelőtt a Duna-kanyart védő aquincumi II. tartalék légió katonája, figyelve a túlparti barbárokat. A latin romok fölött magasló kúphegy tetején a fellegvár, az 1300-as években az ország központja, káprázatos lovagi tornák, „jeles öklelések" színhelye, a magyar Duna-völgy legfőbb őrzője. A vár alatt, Dunára néző főbejárattal épül meg az Anjouk királyi palotája, melyet Mátyás gótikus és reneszánsz stílusban fényes rezidenciává épített át. A korabeli történetíró feljegyzi, hogy a párizsi parlament házát kivéve nincs még egy olyan nagyszerű palota, mint a visegrádi. Falai tündökölnek az aranydíszektől, függőkertjei, márványszobrai, alabástrom szökőkútjai bámulatot váltanak ki a király vendégeiből. Mátyás palotáját a török égeti föl, a bérei fellegvárat a német rombolja le. Faragott köveik jórészét az 1700-as évek elején Vi- segrádra hozott sváb telepesek hordják el építőanyagnak. Ami megmaradt a visegrádi palotából, azt most bontja ki a tudományos módszerességgel és művészi gondossággal folyó feltárás. Mátyás Duna-parti rezidenciájának jelentős része már napvilágra került. A bensőséges hatású díszudvar szépségesen kibontakozott; közepén vörös márvány reneszánsz szökőkút pompázik. Az eredeti állapotába visszaállított késő-gótikus, hálóboltozatos folyosó, s fölötte a reneszánsz bábos-korlátos terasz úgy fogadja be a látogatók ezreit, mint hajdan Mátyás vendégeit. Feltárták a lakótermek egész sorát, a palota gőzfürdőjét, s annak a kápolnának az alapfalait, amelyről Bonfini följegyezte, hogy falait vörös márvány kockákból illesztették össze, oltárait alabástromból faragták, orgonájának sípjait pedig színezüstből készítették. Visegrád után a Duna egy darabig északnak tart, aztán ismét keletnek fordul, majd újabb hatalmas íveléssel végleg déli irányt vesz. így jut ki a hegyek szorításából, s indul le az Alföldre, hogy síkvidéki folyammá váljék. ANTALFFY GYULA 8
