Múzsák - Múzeumi Magazin 1977 (Budapest, 1977)
1977 / 2. szám
A Móramarosi havasokban eredő Tisza mintegy 200 kilométernyi utat tesz meg, amíg forrásától északkeleti határunkra érkezik. Hazánkba az Alföld peremén lép be, amely itt még nem tengersík vidék, hanem hullámos lapály, néhol apró hegység-szigetek, alacsonyra pusztult vulkán-rögök is kiemelkednek belőle. Ha a táj még nem is, a Tiszabecsnél Magyarországra lépő Tisza már alföldies. A Kárpátokban hagyta acélos zöld színét, fickándozó kedvét, kavicsokat görgető erejét; a szatmárberegi síkon ellustul, elcsönde- sedik és megkezdi méla kanyargásait. Bal partjához a Szatmári-Tiszahát, a jobbhoz a BeregiA TISZÁNAK PÁRTJÁN Tiszahát simul. Jellegzetes alföldperemi vidékek, sok erdővel, gyümölcsös ligettel, harsogó zöld rétekkel, legelőkkel. A hegyek közül kiszabadult folyó itt kezdi erőteljesen formálni a tájat, hogy aztán csaknem 600 kilométer hosszúságban megadja legsajátosabb jegyét a síkságnak. A Tisza az ország nagyobbik felében a tájjelleg hű kifejezője, hogyne volna hát a legkedvesebb fo- lyónk, népünk nótafája, költőink ihletője? Juhász Gyula a magyarság szent folyójának nevezi, és valósággal szerelmi vallomást rebeg hozzá: „Te vagy szívemnek legrégibb szerelme, — Szép, szőke tündér, édesbús Tiszánk, — Hányszor álltam partodnál énekelve, - Míg benned ringott a magyar világ . . . Kölcsey ezt az érzést így fogalmazza meg: „Elhagytam partját a Tiszának, - De visszavágyott kebelem, — Bennem borongva hajnallának — Vérző honvágy s bús szerelem ..." A felvilágosodás bölcselő poétája, a tiszaberceli Bessenyei a bécsi testőrpalotában reméli ábrándozó vággyal: „A Tiszának partján virradok meg egyszer, - Hol ifjú éltemben jártam sok ezerszer.. Kölcseynek az a szatmári Tiszatáj ad otthont, ahonnan magyarországi útjára elindul a folyó. Itt él „hű fedél alatt, zöld partján a Tiszának". Szatmárcsekét — ahol a költő a világtól elvo- nultan gazdálkodott — körülöleli a Tisza meg a Túr, s a táj képét így festi le Kölcsey, egyik 1815-ben írt levelében: „A körny, melyben lakom, el van dugva szem elől, szép, de vad s felette magányos. Egyfelől a Tisza foly, másfelől a Túr, mely itt amabba szakad, s minket a torkolatban hagy laknunk. Egyfelől nagy erdők kö- rítenek, másfelől nyílás esik, s láthatárainkat a mármarosi hóbércek határozzák. Nem poétái hely-e édes barátom?" A csekei kúria, amely 23 évig adott menedéket a Himnusz költőjének, rég összeomlott, a község művelődési háza áll a helyén, benne szerény gyűjteményt őrző emlékszoba. A költő síremléke az ország egyik legszebb temetőjének dombocskáján emelkedik, hatalmas szál, csónakalakú, ember arcú fejfák között, karcsú görög oszlopoktól körülvett amfora és lant. Nyolc évvel Kölcsey halála után, amikor 1846 őszén Petőfi elzarándokolt a sírhoz, még jeltelennek találja: „ . . . meglátogattam a szent sírt, melyben a legnemesebb szívek egyike hamvad. Halmánál nincs kőszobor, még csak fejfa sincs, melyre neve volna felírva; de nincs is rá szükség, mert az odalépő vándornak szívdobogása megmondja, ki van ott eltemetve." 1854- ben állítottak a sírra egy kettétört oszlopot, az elnyomatás ellen ezzel az emlékezéssel is tüntető hazafiak; a klasszicizáló márvány emlékmű 1938-ban, a költő halálának századik évfordulója alkalmával került a sírra. Ez a szatmári Tiszatáj Móricz Zsigmond bölcsőhelye. Tiszacsécse galériás, fatornyú temploma közelében áll az az alacsony falú, de aránytalanul magas és meredek nádtetejű kis vályogház, amelyben az író megszületett, s amely ma emlékmúzeum. Móricz hamar elkerül a Felső-Tisza mentéről, de újra és újra fellelkesül, ha viszontlátja a folyót. „Gyönyörű, gyönyörű a Tisza! — sóhajt emlékezve. - Egyet kanyarodik, olyan mint a selyemszalagos csokor egyik fodra.” A Tiszát itt hatalmas szilvások, almások, diósok szegélyezik, néhol valóságos gyümölcsös-dzsungel kíséri a folyó két partját. E tájnak alig van olyan része, amely ne lett volna valamikor folyóágy. Csupa holtmeder, halaványnak nevezett morotva, árterület és töltés ez a lapos vidék. A A tokaji Tisza-híd
