Múzsák - Múzeumi Magazin 1977 (Budapest, 1977)

1977 / 2. szám

Pongrácz Károly, Szlányi Lajos és Vaszary János nevében — „terjedelmes memorandumot” nyújtott át Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi mi­niszternek, amelyben a szolnoki művésztelep lét­rehozására kérte föl a minisztert. Wlassics így válaszolt: „Hazai festőművészetünk magyar jel­lemvonásainak kifejlesztése érdekében hozzám intézett ama kérelmét, hogy Szolnokon, mint a magyarság egyik gócpontján, egy festőkolónia létesíttessék, pártolóra méltónak tartom. Fölhí­vom azonban tek. urat, hogy a tervezett festő­kolónia sikere érdekében nyújtson teljesebb biz­tosítékot arra, hogy azok a művészek, akik tek. uraságodat hivatkozása szerint kérelmében tá­mogatják, idővel tek. urat magára nem hagyják. Mielőtt tehát a település érdekében a várme­gyével érintkezésibe lépnek, szükségesnek tartom, hogy az ön beadványában fölsorolt művészek az itt visszamellékelt kérelmet személyesen írják alá, azzal a záradékkal, hogy amennyiben az óhaj­tott műtermek létesülnének, azok legalább há­rom nyári időszakon át való ihasználatára s a helyszínen évenkimt legalább egy-egy kiállítás rendezésére magukat, esetleg minden egyéb se­gélynyújtás nélkül is kötelezik...” A művészek kötelezték magukat évente legalább egy szol­noki kiállítás megrendezésére, valamint arra, hogy három évig a nyári hónapokat a kolónián töltik. 1901. április 28-án létrejött a Szolnoki Művésze­ti Egyesület, amelynek alapszabályzata megha­tározta mindazokat a feladatokat, amelyek a művésztelepi alkotómunka folyamatosságát, ha­tékonyságát biztosították. Tevékenységük köréhez tartozott a műtermek karbantartásától, fűtésé­től, világításától kezdve az ehhez szükséges költ­ségek megteremtéséig, a telep épületeivel, a művészek érkezésével és távozásával, különféle kérelmeivel, a kiállításokkal kapcsolatos minden­nemű adminisztráció, felelősségvállalás kötele­zettsége. A mindenre kiterjedő figyelemmel ké­szített szabályzat meghatározta a művészek jo­gait és kötelezettségeit a műtermek használa­tától kezdődően a létesítendő múzeum és kép­tár számára évente átadandó műalkotásig. A Szolnoki Művészeti Egyesület első feladata volt a műtermek felépíttetése a Tisza és Zagyva ta­lálkozásánál, a régi szolnoki vár helyén fekvő hatalmas park ölében. A városközpont közeli, öles fák közé rejtett terület kitűnőnek bizonyult az alkotó munkáihoz. Az építkezés jól haladt, s 1902. június 29-én átadhatták a honfoglalók­nak; Bihari Sándor. Fényes Adolf, Hegedűs László, Mihalik Dániel, Olgyay Ferenc, Pongrácz Károly, Szlányi Lajos és Zombory Lajos festő­művészeknek. Hogy több más sikeres és sikertelen századvé­gi kísérlet után Szolnokon is felmerült a mű­vésztelep létesítésének gondolata — nem volt előzmények nélkül való. A két folyó tájára tele­pült alföldi város évszázadok óta jelentős vízi átkelőhely volt, ill. fontos szerepet vitt a köz­lekedésben, kereskedelemben. A művésztelep tu­lajdonképpeni előtörténete a szabadságharcnál kezdődik. Az osztrák hadakkal járta ugyanis ha­zánkat egy katonatiszt festőművész, August von Pettenkofen. A hadjáratnak rajzokban való megörökítése volt a feladata. A szolnoki csata alkalmával 1849-ben került először Szolnokra, s olyan hatást tett rá a vidék, a falusi köntösét még éppen csak lazítgató város, a két folyó faunája, a puszta szépsége, az emberek ruháza­ta, a cigányok egzotikus szokásai, hogy elhatá­rozta: feltétlen visszatér ide festeni. 1851-ben vissza is jött, s ezután vagy harminc esztendőn keresztül téli párizsi tartózkodását szolnoki nya­rakkal váltogatta. Pettenkofen nyomában előbb osztrák művészek keresték fel Szolnokot, majd felébredt iránta a Münchenben, Párizsban dol­gozó magyar művészek érdeklődése is. A múlt századi Szolnok jó témát nyújtott az ak­kor divatos plein-air és zsáner festészet művelői számára. A tájban rejlő festőiséget, a szabad levegő atmoszférikus hatásának hangulatait ke­resők mindent megtalálhattak itt a sík pusztá­tól a poros országútokig, párás-ködös folyópar­toktól a drámai naplementékig, viharos felhő- szakadásoktól szelíd pipacsos, vadvirágos réte­kig. A népi életkép kedvelőit pedig a pásztor­élet, a cigánykaravánok, vásárok eleven kaval- kádja, a parasztszöbák berendezése, a mázas cserépedények, hímzett kendők, különféle mun­kafolyamatok jelenetté formálható témája von­zotta ide. Pettenkofent követte Johann Gaulbert Raffaít, Leopold Carl Müller, Otto von Thoren, Pettenkofen: Magyar lóitató Tina Blau. Az osztrákok mellett német festők is dolgoztak Szolnokon, többek között Heinrich Lang, Tina Blau férje is. A magyar művészek között említsük Sterio Károlyt, akiről a nemrégen megjelent monográfiáig alig tudtunk, meg Bőhm Pált, akinek Münchenben kiteljesedő művészetére nagy hatással volt a Tisza partján töltött időszak, majd Aggházy Gyulát, Deák-Éb- ner Lajost és Bihari Sándort. Deák-Ébner ugyan­úgy váltogatta párizsi tartózkodását a szolnoki­val, mint Pettenkofen. Szolnokhoz kötődése nem szűnt meg a múlt század második felének pá­rizsi korszakával, az 1900-as évek elején újra visszatér Szolnokra, fiatalkori vásári témáiért friss alföldi impressziókért. Bihari Sándort vi­szont első látogatása egész életére eljegyezte Szolnokkal, a telepnek alapító tagja, tevékeny művésze haláláig. A század végén, s az 1900-as évek elejétől több olyan művész dolgozott Szol­nokon, akinek tevékenysége több-kevesebb szál­lal kapcsolódik a művésztelep történetéhez. Szol­nok közel fekszik a fővároshoz, a Művész Egye­sület a meghívottaknak jó munkalehetőséget biztosított, a művészbarátok között kellemesen tölthető néhány hét vagy hónap vonzotta a művészeket. Szolnok máig nem adott olyan jellegzetes mű­vészi vonásokat, mint Nagybánya, vagy újab­ban Pécs, Hódmezővásárhely. Minden alkotó egyénisége szerint alakította témáját. Nincs mó­dunk itt arra, hogy minden Szolnokhoz kötő­dő művészről említést tegyünk, így csak azokról emlékezünk meg, akik hosszabb ideig dolgoz­tak a telepen, s munkásságuk jelentős hatással volt az ottani művészekre. A művésztelep első éveiben Fényes Adolf jelentős „Szegény embe­rek” című, napszámosok, parasztok életével fog­lalkozó realista sorozatának utolsó remekeit festi itt, s később nyaranta igen gyakran járt Szol­nokra. Szlányi Lajos, Olgyay Ferenc és az igen korán, 1910-ben elhalt Mihalik Dániel a szolno­ki táj következetes vallatói. Képeiken a két fo­lyó költői hangulatai, párás reggelek, vörös nap­lementék, a vízi élet, halászat, faúsztatás, a zagyva-parti Tabán aprócska házsorai jelennek Zombory Lajos: Vártemplom télen 3

Next

/
Thumbnails
Contents