Múzsák - Múzeumi Magazin 1977 (Budapest, 1977)
1977 / 1. szám
PALÓCFÖLD Palie nik turistaszállás lett. A kétablakos, zsindelytetős pa- raszházak között úgy áll a kicsiny fatemplom, akár a mesében. A Cserhát belsejében, a nehezen megközelíthető palóc községek még élő, színpompás népviselettel büszkélkednek. Hollókőn, Rimócan, Bujákon, Nagylócan, Sipeken meg Varsányban nag/ élmény a vasárnap délelőtt, ütemesen ringó, sokszínű, tulipánforma kásmirszoknyákban lépdelnek a lányok a főutcán, mintha a mezők vadvirágai kelték volna szárnyra, s libbentek volna be a faluiba. Aranysárga brokátselyem, rózsaszín, égszínkék meg égőpiros atlaszselyem, a fehértől a sötétbarnáig terjedő árnyalatokban megjelenő gyolcs az anyaga ezeknek a ruha- virágoknak, ezeknek a csípőre kötött, térdig érő, harang alakú szoknyáknak, amelyekből tízet is felöltenek egymásra. Legalul van a pendely, fölötte két páncélszerűvé keményített fehér gyolcs alsószoknya; ezek adják a tartást, hogy „a szoknya úgy álljon, mint a tulipán". A kemény vászonból így kialakuló harangocskára kerülnek a színes, szegett felsőszoknyák. A ráncba szedett, bő ingváll fölé ujjatlan, hímes „melles”, tündöklő virág- és harasztdíszekkel ékeskedő prusz- lik kerül. A szoknyát színes hímzésű kötényke takarja. A palóc női viselet elmaradhatatlan darabja a főkötő, amely sokféle változatban készül. A gyöngyökkel díszített, arany és ezüst csipkékkel szegett ékes főkötők keleties jelleget adnak az amúgy is mongolos arcú palóc menyecskéknek. Különösen Dejtár, örhalom és Ludány volt híres a palóc nők gyöngyös, pántii'kás főkötőiről, „Útba esett Ludány helység, ahol a legszebb parasztfejkötőket láttam életemben — írja Petőfi 1845 tavaszán Losoncról Balassagyarmatra utaztában. - Ha megházasodom, onnan hozatok fejkötőket a feleségem számárai" Ez a hagyományőrző nép történelmi tájban él. A nógrádi sziklaszirteken várromok sorakoznak, egymástól alig félnapi járóföldre. Valóságos erdőöv húzódott végig hajdan a Cserháton; egy erős védvonal, amely Nógrád, Csóvák, Szonda, Buják, Ecseg, Hollókő, Salgó és Somoskő várából alakult ki. Az Ipoly mentén Ság, Gyarmat, Szécsény és Fülek bástyái adták a második védelmi vonalat, míg a Börzsöny felől Drégely, a Mátra oldaláról pedig Eger egészítette ki a Fel- ső-Magyararszágot őrző vársorozatot. Ezek a várak megállították Nógrád földjén a történelem viharait, állandósították a háborús vészt. A török hódoltság idején a táj nemzedékek során valóságos sen'kíföldje volt, várait váltakozva birtokolták törökök és magyarok, a görbe vármegye szüntelen csatározások, lesvetések, prédálások színhelyévé vált. A Cserhát népe hol északra, a nagy hegyek közé menekült, hol a várvédök sorába állt: a végzet szárnycsapásait így is, úgy is állandóan a feje fölött érezhette. Azok az „árnyékos, borzalmas dolgok", azok a rémlátások, amelyekkel Mikszáth jellemzi a palócot, ennek a gyötrelmes kornak emlékmaradványai: „ A palóc nép babonás, szereti a misztériumokat, hisz az ördögben és a rémlátásokban. Egy sötét holló röpdös fölötte, a végzet. Szárnya suhogását találgatja. Titkos, homályos köd veszi körül, s hova el nem lát a szem, benépesíti a hegyeket árnyékkal, borzalmas, csodálatos dolgokkal. Fantasztikus népmesék elhullatott morzsáit ösz- szegyúrja, s azok hitté keményednek a lelkében ..." Mikor csak egy félkör alakú, keskeny sávot hagy meg hazának a török, ez a dombos-lankás, erdős-ligetes táj a végbeliek „dicsiretes seregeinek" harci tere, vitézi próbák helye. A másfél százados védelmi harcokban elhullt a nógrádi nép színe-jdva, s összeomlottak sorban a büszke várak is. Jórészt még a XIII. században telepedték rá a hegycsúcsokra, s a XVII. század döntötte romba őket. A 900 éves nógrádi
