Múzsák - Múzeumi Magazin 1977 (Budapest, 1977)
1977 / 1. szám
kl ÁLLHATATOS KÖPENYEGFORGATÓ kalandor zsoldosvezérek véres torzsalkodásai közt egész Itália könnyű és csábító prédája lehet a mindenfelől fenyegető világuralmi törekvéseiknek: német császárnak, francia királynak, spanyol generálisoknak. A legfőbb belső veszély Rómából fenyeget: Cesare Borgia le akarja igázni egész Itáliát. Mögötte áll apja, a pápa, a hajdani spanyol kalandor, Rodrigo Borgia, aki VI. Sándor néven cselezte fel magát az egyház élére: lángeszű moral insanity. Fia igazi hadvezért és uralkodói nagytehetség, s egyben a megtestesült gátlástalanság, az alakoskodás és hitszegés nagymestere, művészetekért és költészetért rajongó tömeggyilkos. El akarja nyelni Firenzét is, ahogy már számos városállamot elnyelt. Machiavelli személyesen akarja felvenni vele a küzdelmet. Hivatalosan elküldeti magát Cesaréhoz. Életveszélyes feladatot vállal: akit a Borgiák ellenfelüknek érzenek, azt szeretik gyorsan elintézni. Tőr, méreg, vagy egy ablakból fej - reeső kődarab... és azután akár díszes temetést is rendeznek a tisztelt halottnak. Jól tudja ezt Machiavelli — önszántából mégis bemegy az oroszlánbarlangba. És szemközt az okos fenevaddal, kigyullad a remény: ez a zseniális bűnöző képes lehet valóban egyesíteni Itáliát, ez a vérben tobzódó szörnyeteg visszaállíthatja a hajdani római birodalom nagyszerű egységét és erejét, biztosíthatja az olaszokat az éhes nagyhatalmak ellen. Cesarét pedig egyszeriben elragadja a firenzei diplomata, hiszen ez erkölcsi alapot, Világpolitikai indokot, filozófiai igazolást ad az ő hatalmi mindentákarásánalk. Miért is támadná meg Firenzét, ha Firenze mellette áll? Machiavelli megmentette városát, és szolgálja a Borgiákat. Csakhogy semmi sem úgy történik, ahogy elképzelték. Sándor pápát megmérgezik, Cesare menekül, francia szolgálatba áll, hogy a segítségükkel szerezze vissza hatalmát, de egy ütközetben elesik. Jaj azoknak, akik a Borgiákat pártolták! És a pápai trónon nemsokára a Borgiák legelszántabb ellensége, Giutiano della Roveré tábornok ül, aki egyszerre volt tudós bíboros és nagy tehetségű hadvezér. Ö lesz Jl. Gyula pápa, aki a reneszánsz művészek legbőkezűbb és legszakértőbb pártolója, s ugyanakkor az egyház hatalmát akarja kiterjeszteni egész Itáliára. Machiavellit fő ellenségei közt tartja számon, hiszen ő volt a Borgia-politika esze. Machiavelli azonban nem menekül előle, hanem elébe járul és egyetlen beszélgetéssel meghódítja. Hiszen most éppen ő az a hatalmas, aki megvalósíthatja az egységet és a békét. Ha egyházi köntösben, hát egyházi köntösben. Az egység és a béke a fontos. A firenzei diplomata most már egyben a pápai politika támasza. De a már idős pápa hamarabb hal meg, mintsem terveit megvalósíthatná. És a Firenzéből rég száműzött Medicik kerülnek az élre. Medici a pápa és a Mediciek pártja Firenzében megdönti a köztársaságot. Ezeknek azután nem kell sem a köztársaság főtisztviselője, sem a hol Borgiákat, hol Gyula pápát szolgáló diplomata. Machiavelli börtönbe kerül, egy ízben meg is kínozzák. Azután kiengedik, csak éppen kegy- vesztetten. Éljen meg, ahogy tud. Márpedig meg kell élni, mert nagy a család, és az életerős, vérbő tudós-politikus egyszerre tud jó férj és szépasszonyok, főleg színésznők szeretője lenni. Ehhez az élethez pénz kell. Filozófiából, történettudományból, költészetből nem lehet megélni, ha nincs az embernek főúri vagy uralkodói pártfogója. Machiavelli néhány évig mindenfélével próbálkozik. Egy ideig még fakereskedő is volt, de a kereskedéshez nemcsak kedve nem volt, hanem hiányzott a tehetsége is. Megpróbálta tehát a színházat. Vígjátékénak, a Mandra- górának a mintája ugyan az ókori latin komédia volt, de mégsem hasonlított mintáihoz, kitalált valami merőben újat: a kortársi Firenze pólgá- rait mutatta be bűneikkel, léhaságaikkal és ostobaságaikkal. Megteremtette az újkori vígjátékot. És sikere támadt. Népszerű komédiaíró lett. És akkor megírta nagy elméleti művét az uralkodás technikájáról. Ezt A fejedelem című elmélkedést pedig ellenségének, az uralkodó Medreinek küldötte és ajánlotta. A fejedelem — aki igen korlátolt férfiú volt — valószínűleg el sem olvasta. Az ajánlásért hálából két palack bort küldött a szerzőnek. A szerző pedig várt, és nem hiába. A fejedelem meghalt és utóda egy értelmesebb Medici, egy bíboros lett. Ehhez már személyesen ment el. Firenze új ura elképedt a már rég oly jellemtelen hírű komédiaíró pimaszságán, hogy elébe merészkedik. De neki mégis eszébe jutott, hogy elolvassa az elődjének ajánlott művet, és akkor már kíváncsi volt az írójára. Azt azonban maga sem gondolta, hogy a kihallgatás azzal fog végződni, amivel végződött. Machiavelli újra diplomata lett: a Mediciek diplomatája. Hiszen most Medici a pápa, Medici a fejedelem - hátha általuk lehet megvalósítani a nagy célt! De nem lehetett. Az éhes német és az éhes francia hatalom Itáíiáért Itáliában ütközött ösz- sze. A Páviai csata 1526-ban volt. A francia hadakat megverték, Ferenc király V. Károly hadifogságába esett, a német zsoldosok feldúlták az országot, kifosztották Rómát. Machiavelli álmai háromszáz évre elvesztették időszerűségüket. Senkinek sem volt többé szüksége rá. A következő évben meg is halt, 58 éves korában. Az elárvult Firenze akkor már tudta, milyen nagy fia volt a köpenyegforgató, aki oly állhatatosan tartott ki szülővárosa és tágabb hazája igazi érdekei mellett. Most már azt is sejtették, milyen nagy tudós és milyen kitűnő író volt. A legnagyobbaknak kijáró sírhelyet és sírfeliratot kapott. És habár a félreértések mindmáig kísérik emlékezetét, évszázadról évszázadra világosabb, hogy milyen sok minden kezdődik vele a gondolkodásban is, a valóság megértésében is, az irodalmi ábrázolásban is. Az idő nem múlik művei fölött: ezek nemcsak okos, de felettébb érdekes, nemegyszer igen mulatságos művek. Többek közt a stílus varázslója is. A fejedelem egyben élvezetes olvasmány is, történelmi művei izgalmasan érdékesek, a Mandragora pedig ma is mulatságos komédia, amelyet újra meg újra műsorra tűznek világszerte; nálunk az utóbbi évtizedekben többször is felújították. 450 évvel halála után már vitathatatlanul odatartozik ama reneszánsz óriások első sorához, annak ellenére is, hogy Ariosto meg sem említette a kortársi írók között. Ez az Ariosto nagyon nagy költő volt, de manapság Machiavellit jobban ismerik és többen olvassák, mint Ariostót. Akit jó sorsa Firenzébe vezet, a város csodalátványai közt ne felejtsen el kilátogatni a Santa Croce székesegyházba, és a gyönyörűségek közt megállni az ő sírja előtt, megértvén a latin feliratot Tanto nomini nullum par elogium. HEGEDŰS GÉZA 21
