Múzsák - Múzeumi Magazin 1977 (Budapest, 1977)
1977 / 1. szám
A SZÍNJÁTÉK HÁZA Az épületek közül, amelyek végigkísérték az emberiség kultúrtörténetét, a színház rendkívül változatos formai megoldásokat mutat. A színház funkcionális jellegzetességeinél fogva nem áll közvetlen viszonyban az ideológiával, következésképp az adott kor világképével sem. Nem kell több, mint egy nagy hatású drámaíró, akár új színházépítési forma születhet. Maguk az épületek, a tervrajzok, mivel a kultúra sajátos termékei, csaknem minden korszakban rendelkeznek olyan „jelentésekkel”, amelyek ma is értelmezhetők és amelyek részben repre- rezentálják a kor szellemi életét, világképét. A színház, mint a művészetek általában — kezdetben kultikus funkciót töltött be, ezért feltételezhető, hogy a természeti népeknél még nem létezett épület, mivel magában a cselekvésben nem lehetett elkülöníteni a művészi elemeket a rituális színjátéktól. Az elkülönülés csak később és lassan ment végbe. Egyiptomban még minden a vallás szellemi birodalmán belül történt, vagyis az esemény színhelye a templom volt, szervezői pedig a papok. A hellén vallás antropomorfiz- musa kellett ahhoz, hogy a kultikus jelleg fokozatos eljelentéktelenedése által - megteremtődjék az állandó színház. Tény azonban, hogy még sokáig a virágkorában is kísérték a színházat olyan „parateátrális” építmények, mint a buleu- térion, a telesterion, vagy az odeon. Az első színházaknál még nem vált el egymástól a későbbi két alapelem: a színpad és a nézőtér. A vallásos cselekmény követelményeinek megfelelően volt egy kör alakú térrész, az orchésztra, amely összefüggő egységet alkotott a színpaddal. Ennek a közepén állt az oltár, a nyilvánvaló eszmei központ. Egy idő után a kórus egyik szereplője önálló feladatot kapott a játékban és a többiektől távolra, a proszcéniumra került. Az orchésztra ezáltal másodlagos jelentőségűvé vált, a színpadi építmények (szkéné, proszkénion) jelentősége pedig megnőtt. így teremtődött meg a nagy, klasszikus drámaírók műveinek előadásához a megfelelő építészeti környezet (igaz, jóval ezek működése után). Ennek egyik legszebb példája, a már akkor híres epidauroszi színház. Az ókorból ránk maradt építészeti traktátus, amit Vitruvius írt Augustus századában, betekintést enged az antik színházépítés elméleti problémáiba. Leírásában a görög és a római színház egyaránt szerepel, az alábbiakban mégis csupán az utóbbival foglalkozunk részletesebben, mert a római színházról adott vitruviusi leírás lett a kiindulópontja minden későbbi (vagyis középkor utáni színházépítési koncepciónak), Vitruvius szerint a legfontosabb, hogy a nézőtéren mindenkihez jól hallható hang jusson el, ezért javasolja, hogy az ülőhelyeket ereszkedő sorban tervezzék, mivel az felel meg a legjobban az akusztika törvényeinek. A későbbiekben a tervezők képzeletére sokkal inkább hatott Vitruvi usnak a színház formájáról alkotott elképzelése. Ez a kissé nehezen értelmezhető útmutatás a színházat kör formájúnak mondja. Ebben az egyes részeket úgy kell kijelölni, hogy a körbe négy egyenlő oldalú háromszöget szerkesztünk. (A geometriai szerkesztés hátterében asztrológiai gondolattársítások is rejlenek, a tizenkét szög modellje ugyanis az állatégöv tizenkét ábrájához kapcsolódik. Vitruvius kijelenti, hogy ebben követni kell az asztrológusok útmutatását, akik a csillagok _zenei harmóniája alapján gondolkodnak.) Fontos tényezője a vitruviusi tervnek a hét nézőtéri és az öt elülső bejárat. Ez a későbbiek szempontjából fontos, akárcsak a színpadtípusok meghatározása (tragikus, komikus és szatirikus). Vitruvius tanai a reneszánsz idején kelnek új életre. Jóllehet, ismerték őket a középkorban is, azonban a színjátszás természete nem igényelte az ókorihoz fogható színház megteremtését, ezért eszméi sem tudtak hatni. Barbaro színházának alaprajza Albertival aztán több szempontból is új fejezet kezdődött. Először is megkülönböztette az amfiteátrumot, a cirkuszt és a színházat. Színháznak csak a „fogyó hold" formájú épületet tartja, az amfiteátrumot pedig két fél „teátrum” összeillesztésének fogja fel. Nagyon érdekes továbbá, hogy a színházat a templomhoz hasonlítja. Ez a gondolata hamar elterjedt. Amikor például Leonardo az akusztika problémáival foglalkozott, azt tanulmányozta többek között: hogyan lehet jól hallani egy szabályos, vagyis kör alaprajzú Az epidauroszi színház 18
