Múzsák - Múzeumi Magazin 1977 (Budapest, 1977)
1977 / 4. szám
S zathmáry József nagyváradi fiatalember 1834. augusztus 15-én theatristának jelentkezik, a budai színház igazgatójánál, Fáy Andrásnál. Fáy mindent elkövet, hogy a láthatóan idealista lángolású ifjoncot szándékáról lebeszélje, nem érti, hogy tisztességes szülők gyermeke (apja ügyvéd), akinek jól jövedelmező polgári foglalkozása akadt (mérnök a vízszabályozási munkálatoknál), miért csatlakozna Thália nincstelenjeihez. A bölcs szavak eredménytelenségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy nappal később az ifjú, Magyarország helységnévtárának egyik lapjára bökve, fölveszi a Szigligeti művésznevet, és három nappal ezután az új név már ott büszkélkedik a színlapon. Negyven szavas szerepet tanult be az István, a magyarok első királya című történelmi drámában, melyet németből Katona József magyarított. Szövegéből azonban azon az előadáson egyetlen szó sem hangzik el. Szigligeti olyan lámpalázas, hogy csak tátogni tud, és segítőkész kollégái átugorják jelenetét. Három nap múlva az eset megismétlődik: reszkető katonát alakít, akit gúzsba kötve hurcolnak a zsarnok elé. Az izgalomtól megint képtelen megmukkanni - és óriási elismerést arat, alakítását meg- rendítőnek találják. Az efféle pályakezdés korántsem ritka a reformkor éveiben. Petőfi, Arany, Jókai, a fiatal magyar értelmiség színe-java tekinti a színházat alma materének, ahonnan a tanulóévek elteltével szellemiekben meggazdagodva indulhat a Parnasszus más tájairo. Szigligeti is ennek a generációnak a tagja - kilenc évvel idősebb Petőfinél - de társaitól eltérően, őt a színház élete végéig bűvkörében tartja. A színészeten kívül nincs más ambíciója, ez az egyoldalúság azonban bámulatos sokoldalúsággal párosult. Színházi pályafutása során volt táncos, kardalnok, ügyelő, színész, próza- és operarendező, műfordító, író, színházi titkár, dramaturg, kritikus, igazgató, színháztudor — a puszta felsorolás is hosszadalmas. Manapság - száz évvel halála után — hajlamosak vagyunk életművét, „az írás megmarad” önkényének engedve, írói munkásságára szűkíteni. Pedig az összteljesítmény a lenyűgöző, amit szerteágazó tevékenységével, a legkülönbözőbb művészi és hivatali pozícióban, a működtetés és irányítás legváltozatosabb igényeinek megfelelve, a magyar színházi élet fellendítéséért tett. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy életműve a Nemzeti Színház volt. Szigligeti színészként az elsők közt szegődik a kapuit hosszú várakozás után végre megnyitó Pesti Magyar Színház, a nemzet első színháza társulatához. Tisztában van a színházalapítás jelentőségével. A nemzet-ébresztő és társadalomjobbító indulatok már ott parázslónak a fővárosi közönség lelkében, és a színház feladata a tüzet fellobbantani. A legelső feltétel, az épület íme áll, színész és közönség várja az eggyéol- vasztó nagy találkozás élményét — de erre a repertoár alkalmatlan. Jobbára német fércművek álinak rendelkezésre, Kotzebue és társainak gyenge, szirupos tákolmányai. A feladat tehát világos: olyan repertoárt kell teremteni, amely estéről estére felforrósítja a nézőteret. Ennek érdekében Garay Jánossal és Vajda Péterrel megalakítja a Magyar Drámaírói Egyesületet, és maga is nagy buzgalommal lát az írói munkához. A Nemzeti Színház, nyitó évadjában már meg is tartja az első Szigligeti bemutatót. A Vazul szép sikert arat, ráadásul nyomban be is tiltják. A bécsi titkosrendőrség ugyanis beszámolót kap az eseményekről: ,,..a darabban főleg a németeket teszik gyűlöletesekké, sőt, egyszer nyíltan kimondják, hogy az idegeneket mind ki kell kergetni az országból, ha a magyar nemzet virágozni és függetlenné lenni akar. Ez az alapelv viharos tetszéssel fogadtatott. Ha sokszor adják majd elő, félő, hogy a szerző még merészebb darabokat fog írni, mert úgy látszik, fokozatosan halad írói arcátlansága. Ennek az embernek személye is gyanús . . . Szükséges, hogy a cenzúra a jövőben különösen szigorú figyelmet fordítson darabjaira". A feljelentő: Munkácsy János, maga is író, számos irodalmi társaság tagja — spicliként élete végéig nem lepleződött le —, kitű lő jósnak bizonyult. Szigligeti valóban egyre merészebb darabokat írt. Két év alatt öt drámáját mutatják be. A siker alapja mindig az időszerűség, a probléma-érzékenység. A Nemzeti Színház egyszeriben politikai intézménnyé válik, ahol a tetszés vagy nemtetszés nyilvánítása egyben politikai tüntetés is. Jellemző például, hogy a Pó- kaiak bemutatóján a kulcsjelenetet a közönség a börtönéből frissen szabadult Wesselényi páholya felé fordulva tapsolta meg, azonosítva őt a színpadi börtönjelenet ártatlanul sínylődő áldozatával. Hasonló ovációval ünnepelte a közönség az Aba nemzeti hevülettől izzó dialógusait. Az egyre erőteljesebb közönségvisszhang még termékenyebbé teszi Szigligetit. Valósággal futószalagon készülnek darabjai. Van olyan év - például az 1841-es —, amikor négy történelmi drámát- tesz le a Nemzeti asztalára. A színvonal persze nem egyenletes, ami kiváltja a hírlapi kritikusok, többek között Vörösmarty bírálatát. Szigligeti körül afféle színházi vita kerekedik. Mi a fontosabb a színházban: az esztétikai becs, vagy a színi hatás? Szigligeti — a nagy tekintélyű Bajza Józseffel a háta mögött — a színi hatás elsőbbségének híve, nem tagadva, hogy nem árt az elmélyült jellemábrázolás, vagy a dialógusok 28
