Múzsák - Múzeumi Magazin 1976 (Budapest, 1976)
1976 / 2. szám
Lila kockák. 1969. Kompozíció. 1945. az egyének kulturális és társadalmi értelemben is közelebb kerültek egymáshoz. A társadalmak demokratizálódása megállíthatatlan folyamat. A megváltozott világban a művészetek funkciója is átalakult. A régi kifejezési formák helyébe újak lépnek, a hagyományos művészetet új művészet váltja föl. Vége a régi szépségideáloknak. ,,Az új élmények kifejezési formája már nem az ábrázolás, hanem az érzékeltetés, egy áttett analógia révén" — mondja Vasarely. A konvencionális, leíró jelle; gű, hangulatokat visszaadó, tájképeket festegető művészetet szükségszerűen követi a konstruktivizmus. Megszűnt a művész hagyományos szerepe. A festő a mérnökhöz, a tudóshoz, a kutatóhoz, a kézműveshez vált hasonlóvá. A műterem romantikus, atelier-világát a laboratóriumok, a műhelyek, a kutatóintézetek szervezettsége váltotta föl. A festőnek az ecset mellett a logarléc, az elektronikus számítógép vált a munkaeszközévé. Az alkotók intézetekbe tömörültek. Megnyílt a művészet és a tudomány társulásának és egységének a lehetősége — véli Vasarelyi. Lemond az ábrázoló festészet eszközeiről. A természethű képet o fotó- és a filmtechnikára bízza. Képeit absztrakt elemekből, geometriai formákból, jelekből rakja össze. Építőkövei a kör, a négyzet, a háromszög, a fekete-fehér, a pozitív-negatív formák. Szerkesztő elve a növekedéscsökkenés, a sűrűsödés-ritkulás, a nyugalom-mozgás. Magáévá teszi a modern fizika tér-idő fogalmát, s a mozgást, mint a negyedik dimenzió kifejeződését is bevonja a kép alkotóelemei közé. Képeit szín- és formatanulmányoknak mondja. Művészetét kinetikus absztrakciónak, más esetben optikai művészetnek (op-art-nak) nevezi. Az egyedi kép, a „páratlan műalkotás” helyett a sokszorosíthatóság és az újraalkotható kép híve, a szoba falára akasztható alkotás helyett a városnyi méretben megalkotott esztétikai látvány barátja. Vasarelyt prófétikus hit fűti. „A művészetnek közkinccsé kell válnia" — mondja. A modern urbanizációban látja a lehetőséget, amely kaput nyit a művészet demokratizálódása felé. Várostervezőkből, urbanisztikai szakemberekből, mérnökökből, festőkből, szobrászokból, építészekből jöhetnek létre azok a kollektívák, amelyek megalkotják a jövő emberének a mesterséges elemekből létrehozott, humanizált környezetét. A művészetek testvériíénér e r»lecTtíV,,c — <"...„ szetek szintézisét hirdeti. Vasarely művészete korszakot, „iskolát" nyitott a század képzőművészetében. Elveinek megvalósítására társakat és szövetségeseket talált. Teóriája nemcsak a Bauhausból eredeztethető, hanem részben az építész Le Corbusier-vel - az ugyancsak magyar származású - kinetikus Nicolas Schöfferrel és a szobrász Kemény Zoltánnal is rokonítható. „Fölfedezéseit" világszerte tanítványok, kismesterek, utánzók és divattervezők váltják aprópénzre, de művészetének eredetisége, hatása és népszerűsége ma is változatlan és vitathatatlan. Kérdés, kétkedés csak akkor támad a szemlélőben, ha arra a lendületre gondol, amellyel Vasarely a maga művészetének kizárólagosságát hirdeti. Valóban igaz volna, hogy a modern művészet egyetlen járható útja az érzéki, konkrét szféra elvetése? A konstruktivizmus az építészetben és az alkalmazott művészetek területén nagy eredményeket hozott, de általánosítása, kizárólagossá tétele — vitatható. Túlzást gyanít a néző akkor is, amikor Vasarely a múltról, a művészeti hagyományokról beszél. Elszakadása a hagyományoktól — egyoldalú. Amikor pedig harmóniavágya egy képzeletbeli jövőt vetít előre, megfeledkezni látszik a jelen harcáról, valamint arról, hogy a művészettörténetnek már a múltban is voltak olyan korszakai, amikor a művészeti stílus az egész társadalmat átfogta. Vasarely túlzott szerepet szán a tudományos eredmények hasznosításának, a kibernetika felhasználhatóságának a művészetben. Hiszen éppen a tudományok bizonyítják, hogy a legtökéletesebb számítógépek és elektronikus agyak sem lépnek nyomába annak a variációs képességnek, amivel az emberi elme rendelkezik. Néhány képcím — Tolna, Bihar, Ze- begény, Kalota, Matyó stb. — mutatja, hogy Vasarely Párizsban sem szakadt el a hazai inspirációktól, bár a magyar folklórnak csak nagyon áttételes fölszívódásáról beszélhetünk művészetében. Személyesen először 1968 májusában látogatott Magyarországra. A margitszigeti Nagyszállóban baráti összejövetelen találkozott barátaival, tisztelőivel, múzeumi és kiadói szakemberekkel. Azóta kapcsolatai szorosabbra fonódtak az „óhazával”, ahogy Magyarországot nevezi. Még 1968-ban a multiplikák negyvenkét lapból álló sorozatát ajándékozta
