Múzsák - Múzeumi Magazin 1976 (Budapest, 1976)

1976 / 1. szám

VAJDA PÁL SZABDAVÁRI FERENC A művészet alkotásainak megőrzését, múzeumi védelmét nagyon régóta szinte mindenki magától értetődő­nek tekinti. A tudományos és tech­nikai emlékek megőrzésének gondo­lata korántsem ilyen régi keletű. A mai értelemben vett első műszaki múzeum a francia felvilágosodás vív­mánya. Ugyancsak ebből a korból - a XVIII, század második feléből - származnak a még fokozottabban ipari-technikai jellegű angol tudo­mányos múzeumok. De újabb évszá­zadnak kellett eltelnie, hogy a tu­dományos-technikai múzeumok és gyűjtemények létesítésének gondola­ta a legfejlettebb államokban álta­lánossá váljék. Az ipari régészet főleg angol kuta­tók szorgalmazása nyomán alakult ki. Az elnevezésen általában a ter­melőmunka tárgyainak és dokumen­tumainak, mint a dolgozó osztályok jelképeinek és jellemzőinek átfogó tanulmányozását értik. Magyarországon a reformkortól sok­szor és sokan felvetették az ilyen gyűjtemények létrehozásának szük­ségességét, mégis, határozottabban csak a századforduló idején esett szó technikai múzeum alapításáról, megvalósítására pedig csak a fel- szabadulás után került sor. Ugyan­akkor a műszaki emlékek állami vé­delmének elrendelésében szinte min­den országot megelőztünk: az 1954. évi 4. sz. minisztertanácsi rendelet intézkedik erről. Ez a rendelet meg­teremtette az ipari régészet hazai kibontakozásának lehetőségeit. Magyarországon, ahol a legutóbbi évtizedekig a lakosság többsége a mezőgazdaságban dolgozott, ipari műemlékeknek elsősorban az állat- tenyésztés és növénytermesztés fel­dolgozói ágai, a vízi- és szélmalmok, a víztárolók gátrendszerei, töltések, hidak, úttartozékok, vasúti építmé­nyek, sző ő-, fonó-, kelmefestő-mű­helyek minősülnek. Hazánkban gaz­dag emlékanyag található még a bányászat, a kohászat és a fémfel­dolgozás terén. Ezek felkutatása és feldolgozása már eddig is jelentős eredményeket hozott. Ipari műemlékvédelemben azonban nem részesíthető minden emlék. A járható út az, hogy egyes létesítmé­nyeket megőrzünk, a még meglevők­ről pedig, amelyeknek fenntartására nincsen mód, alapos és részletes le­írást állítunk össze. Ám sem a Mű­szaki Múzeum, sem más intézmény nem képes csupán a maga erejére támaszkodva feldolgozni az ország területén fellelhető műszaki, ipartör­téneti emlékeket. A munkához érté­kes segítséget adhatnak a jól tájé­kozott érdeklődők, a történeti vagy honismereti szakkörök, klubok, és a múzeumok körül tevékenykedő ba­ráti körök. Feladat pedig akad ren­geteg. Hidak, gátak, zsilipek, régi és jellegzetes ipari építmények egész sora vár feltérképezésré, pontos le­írásra, megörökítésre. Amelyeknek a megőrzése pedig indokolatlannak vagy megoldhatatlannak bizonyul, azok is megérdemlik pusztulásuk előtt a részletes lefényképezést, do­kumentumaik összeállítását. Becses munka ez, annál is inkább, mert az ipari műemlékek a dolgozó emberek életének a régebbi korokból szár­mazó csaknem egyedül hiteles do­kumentumai. Erre a fontos tényre, sajnos, sokszor a történészek sem fordítanak kellő figyelmet. Az ipari régészet tárgyait nem sza­bad és tulajdonképpen hiteles for­mában nem is lehet környezetükből kiszakítva vizsgálni. A helyszínen, termelő együttesben, úgy és olyan körülmények között hasznos bemu­tatni őket, ahogyan eredetileg mű­ködtek, megőrizve az épületet és an­nak szűkebb környezetét is. Így tör­tént ez az ajkai Bányászati Múzeum, a salgótarjáni Föld alatti Bányamú­zeum, a régi manufaktúrát bemutató Kluge Kékfestő Múzeum, a korszerű iparágat szemléltető zalaegerszegi A RÉGI GANZ-ONTÖDE, MA ÖNTÖDEI MÚZEUM

Next

/
Thumbnails
Contents