Múzsák - Múzeumi Magazin 1976 (Budapest, 1976)
1976 / 1. szám
JÓFAJTA DISZNÓTOROK NYOMÁSÁN DANKO IMRE RÉSZLETEK A BAYEUIX-I HÍMZETT FALIKARPITROL Régi szokás szerint a szegény ember március, április tájt vett két kismalacot. Odahaza - óva esőtől, széltől, hidegtől, melegtől - fölnevelte. Gyenge ivóssal etette, amibe kenyérhéjat áztatott, kevéske árpadarát, esetleg kukoricadarát is kevert, de a lényeget a kimaradt krumpli, esetleg néhány répa képezte. Naponta friss füve) is kapott. Ha tehette, a mezőről hazafelé tartó családfő hozott egy kis csalamádét is. Ho lehetett, legeltették is oz útszéli árokban, a falualján, kertek köziben. Csürhére csak a továbbtartásra szántat csapták ki. Július végétől már tököt is-kapott,' és több darát kevertek az ivósba. Hogy minél több vizet igyon, hogy jobban bendősödjön, cjz ivósba sót is tettek. Augusztus derekán, ha egészséges, jó étvágyú, 70-80 kilós disznóvá növekedtek a malackák, hízóba fogták őket. Az ivóst fokozatosan darával váltották fel, s az adagokat növelték. Hogy pedig felesleges szaladgálással le ne dolgozzák kilóikat a jószágok, bezárták őket az ólba, ahol éppen csak arra yolt helyük, hogy megforduljanak, kijöjjenek inni, enni. A jó disznó hálás természetű: falánk, jól szaporít, gyorsan hízik, mígnem az egész állat egy nagy zsírtömeggé válik. November elejére már alig bírják a lábai, egész nap csak fekszik, alszik. Amikor megérik, s eléri a súlyát, csökken az étvágya, fogyni kezd. A jó gazda nem várja meg ezt, hanem idejében, amikor még szaporít, levágja. A szegény ember nem mindig vágta le mindkét disznaját, az egyiket esetleg még hízóba fogas előtt eladta. Az árából került új malacok vételére. Akinek tellett az erejéből, felhizlalta a másodikat is, mert úgy jobban járt, nemcsak az új malacok órát adta ki, hanem még ruhára is tellett belőle. Néha szegény udvaron is előfordult, hogy két disznót vágtak, ha a disznótort összekapcsolták eljegyzéssel, lakodalommal, keresztelővel. A disznót kevés ember vágta le maga. Legtöbb helyen a böllér végezte a „szakmunkát”, amihez mellesleg mindenki értett. A böllért jó előre felfogadták (1939-ben kb. 1 kg hús, 1 kg szalonna, vagy 1 liter pálinka, meg 3 pengő volt a fizetsége a koszton kívül). Ahhoz, hogy a böllért — aki a disznótorok idején nagyon keresett ember volt — fel tudják fogadni, előre kellett tudni a disznóölés napját. Már szeptember közepe, október eleje óta a nézegetésnek, mázsálásnak, a disznó minden megnyilvánulása gondos tanulmányozásának az volt egyik legfontosabb célja, hogy a vágás időpontját meghatározzák. A disznóvágás előtti napon mindent elő kellett készíteni. Sorra vették a sok vödröt, lábast, tálat, teknöt, mindent, ami szükséges a feldolgozáshoz, megélesítették a késeket, előkészítették a pálinkát, a bort, a kását (újabban rizskását), a fűszereket, a vörös- és fokhagymát, a sót. És megszervezték a segítőket is. A disznótor napján már hajnalban talpon volt a család. Mindenkinek akadt mit tennie. A gazda először is begyújtott. A gazdasszony hatalmas edényekben vizet tett a tűzhelyre melegedni a tisztálláshoz, meg egy fazékba bort forralni (ízesítőül szegfűszeget, borsot, tört fahéjat, mézet, esetleg egy kis paprikát is tett bele). A nagyobb gyerekek előkészítették az udvart. Elseperték a havat, a kutyát bezárták az ólba, vizet, tüzelőt hordtak. A böllér négy óra felé érkezett. A vállára vetve hozta a pernyéző villát, amelyen egy gyékényszatyor lógott, benne kések, fenőacél, esetleg hurkatöltő. Amikor már együtt volt mindenki, ittak a meleg forraltborból, vagy a pálinkából. Aztán a gazda vezetésével kivonultak o disznóólhoz. Az egyik férfisegítség bemegy az ólba és felveri a disznót, kihajtja a karámba, onnan meg az udvarra. A másik segítség, esetleg a gazda vagy éppen a böllér, ott várja az ajtónál, és ahogy kilép, ráugrik, elkapja a két fülét, az pedig, aki kihajtotta, a farkát kapja el. Erős kézzel tartják és a kívánt helyre vonszolják a disznót. Ember kell ide, mert ha most elvétik a dolgukat, könnyen baj lehet, a felbőszült, erejét megfeszítő disznó lerázza magáról az embereket, és képes árkon, bokron, kerítésen át kitörni. A szúrás jól összeszokott mozdulatok láncolata. A kimúlt disznót hasára fordítják, lábait kifelé feszítik, téglával feltámasztják a fejét, a füle mögé, a lábai alá, a tokájához, a farkához egy- egy szalmacsóvát tesznek, majd az egész állatot lazán befedik szalmával. Amikor ezzel készen vannak, a széljárásnak megfelelően meggyújtják. A böllér a hosszú nyelű pernyézőjével elkezdi forgatni a disznón a szalmát, hogy mindenütt jól per- zselődjön. Amikor az első tűz leégett, a pernyét seprűvel leseprik a disznóról, és megnézik, maBRUEGHEL: KÖZMONDÁSOK (RÉSZLET) >PERZSEI ÉS
