Múzsák - Múzeumi Magazin 1976 (Budapest, 1976)
1976 / 1. szám
A PUSKA A KARD EDESTESNEIE MOLNÁR AURÉL 1 Itt fegyver fegyverrel találkozik öszve, Vitéz is vitézzel kapcsolódik közbe. Vér, jajgatás és por megy égben keverve, Törik dárda, kopja, szablya elegyedve. (Szjgeti Veszedelem, 15. ének) A kardforgatás divatja már régen letűnt. E nyugállományba vonult múzeumi tárgyak ma már nem harcra — a múlton merengő emlékezésre, és tanulásra szolgálnak. Milyen fegyverekkel harcoltak a honfoglaló ősök? Bölcs Leó bizánci császár, Árpád vezér kortársa, Taktika című művében, ha nem is nagy ro- konszenvvel, de tagadhatatlan elismeréssel ír az ősmagyarok harcmodoráról. Idézzük: „ügyesen kilesik a kedvező alkalmakat, és ellenségeiket nem annyira karjukkal és haderejükkel igyekeznek leverni, mint inkább csel, rajtaütés és a szükségesekben való megszorítás útján. Fegyverzetük kard, bőrpáncél, íj és kopja, s így a harcokban a legtöbbjük kétféle fegyvert visel, vállukon kopját hordanak, kezükben íjat tartanak, és amint a szükség megkívánja, hol az egyiket, hol a másikat használják.” „Nem annyira a karjukkal ...” — írja a bölcs császár. Vajon mit szól ehhez haló porában ama Botond vezér, aki — Kézai Simon Gestá-ja szerint - Konstantinápoly érckapuját, a görög császár és annak hitvese, valamint az udvarhölgyek szemeláttára, egyetlen csákányütéssel beszakította. Őseink íjait - fáját és feszítőhúrjait — elporlasztotta az idő. A Hadtörténeti Múzeum gyűjteményében is csupán a török harcokból származó íjak és nyilak - amely fegyverek alig változhattak a honfoglalás kora óta -, valamint ugyancsak a török hódolt- sán koráhál ţrnrmazâ számszerűnk láthatók. De a lándzsafélék száma — a magyar kopja is e fegyvercsaládba tartozik - szinte megszámlálhatatlan. És kardféle fegyver is megannyi van a múzeumban; joggal hihetnénk, hogy csupán egyetlen kard hiányzik, Attila legendás fegyvere, az isten kardja. A fegyvertörténészek szerint a kard szónak a magyar nyelvben két alapjelentése van. Egyrészt általában értjük alatta a kardféléket, vagyis a hosszú pengéből, markolatból, esetleg keresztvassal is ellátott, vágásra, szúrásra alkalmas fegyvereket. Másrészt érthetjük alatta azt a fajtát is, amelynek kétélű pengéje is, meg a markolata is egyenes. A kard születésének ideje az i. e. 3000-es esztendőkre tehető. A leghosszabb életű fegyver, hiszen még ma is él . . . Az egyik legkedveltebb kardtípus, a szablya. Pengéje ívelt, és eqyélű, ferdén álló markolatvasa az él felé hajlik. Ilyen, úgynevezett nomád szablyát használtak az avarok és a honfoglaló magyarok is. A szablya ugyanis a könnyű lovasság fegyvere volt. A nyílzáporral megbomlasztott ellenfél sorait az ilyen könnyű kardot forgató lovasok rohama szórta szét. Ezt a harcmodort Nyugat-Európa nehéz lovassága változtatta meg. A lovagok, miként a lovuk is, páncélt viseltek. Olyan súlyos páncélzatot, hogy a lovast valósággal föl kellett támogatni a lovára. A korábban olyan könnyű kopják súlyos kelevé- zekké változtak. A könnyű szablyát pedig a jóval hosszabb, egyenes, kétélű, rendszerint markolatgombbal díszített lovagkard váltotta föl. E korszak csatáiban a szemben álló sorok rendszerint gyorsan fölbomlottak, a csaták sorsát a lovagok pári/ínrJnln rlrrntnftű al A puskagolyó ellen a páncél nem nyújtott védelmet, így a lovagkornak a lőpor alkalmazása vetett véget. A XVI. század harcosai ismét a szab- lyákat vették elő. A kard végigkísérte az emberiséget történelme útján. Már a bibliában lángpallosú angyalok űzték ki ősszü- leinket az édenkertből. Nagy Sándor karddal oldotta meg a gordiusi csomót. „Vae victis!”, Jaj a legyőzőiteknek! — oktatta ki Brennus gall vezér a rómaiakat, miközben súlyos kardját az aranyat mérő mérleg serpenyőjébe vetette. A kelta mondákban kardot fektettek a nászágyra a boldogtalan szerelmespár, Trisztán és Izolda közé, s a lovagkor hőseit karddal ütötték lovaggá. A tábortüzek körül vigadó katonák kardtáncot jártak; Balassa Bálint „vérrel festett" szablyáról, a névtelen kuruc költők „gyönggyel füdzött csontos kalabér- ról" s „aranyos szablyáról" énekeltek. Arest, a görög hitvilág hadistenét is kezében karddal szokták ábrázolni. Pedig, bár késő szülötteként, a puska is e mord isten gyermeke. Ily módon a puska a kard édestestvére. Ki találta föl a puskaport? A szakemberek a mai napig nem tudtak válaszolni e kérdésre. Még azt sem tudni, hogy az első, puskaporral működő, lőfegyvert ki találta föl. A történészek úgy vélik, hogy a puskapor bölcsője Kínában ringott, míg az első tűzfegyvert Európában készítették, a XIV. század elején. A puska őse egy rövid tűzeső volt. Afféle nagy hangú fegyver, amelynek ereje nem a kiköpött golyóbis rombolásában, sokkal inkább hatalmas döreje, lángcsóvája és füstfelhője révén keltett erkölcsi hatásában rejlőit Dp hnnv nnnvon feilódőkéoes
