Múzsák - Múzeumi Magazin 1976 (Budapest, 1976)
1976 / 4. szám
DAINKU IMKt Irodalmunkban emlékezetesen Csokonai írt a farsangról. Híres Dorottyájában nemcsak a farsangról emlékezett meg, hanem egy azóta is élő típust teremtett, az ádáz vénlányét, aki mindenáron, ördögi praktikák segítségével is férjhez akar menni. Terve véghez vitelére legjobb alkalomnak a farsangot vélte. Mi is a farsang, ez a csodálatos karnevál, ami Csokonai szavaival „kiindult Budáról, Tudósítást venni a magyar hazáról, S laistromba szedni az új menyecskéket, öszvejárt sorjába minden vármegyéket"? A farsang nevezetes, hol rövidebb, hol hosszabb időszak, amelynek mindenütt az utolja, a farsang vége, a farsang farka, a farsangvasárnaptól húshagyó keddig terjedő része a legnevezetesebb. Az elnevezés német eredetű, a faseln igéből (mesélni, pajkosságot űzni) származik. A Fasching a középkorban azoknak a „bolondosán beszélőknek" volt az összefoglaló neve, akik ilyenkor szabadon megmondhatták a nem tetsző igazságot. A farsang voltaképpen karácsony után kezdődik és húsvét előtt hat héttel végződik. Minthogy a farsang az új év ünnepköréhez tartozik, kezdete bizonytalan, hiszen maga az új év kezdete is nehezen, sok változat után állandósult. A vége pedig azért változhat, mert a húsvét mozgó ünnep, s a farsangvasárnap hozzá igazodik. De bármikor kezdődik és végződik, lényege a megújuló természet, a tavasz, a tenyészet ünneplése. Elődjét az etnográfusok a görög Dio- nizosz (latin Bacchus — Liberalia, márc. 17-én) és a latin Saturnalia ünnepségekben, illetve ezek keveredésében jelölik meg. Ezt bizonyítja, hogy a farsang a latin népek életébe ivódott bele leginkább, itt mentődött át a legtöbb régi, pogány motívum az újba, a keresztény szokásvilágba. Ez magyarázza, hogy a legnagyobb farsangok Velencében, Nápolyban, Nizzában, Párizsban, Madridban, Rio de Janeiróban vannak, gazdag, sokszor féktelenkedő, az ókori termékenység és tenyészet ünnepének, valamint a déli népek heves vérmérsékletére jellemző jókedvnek, esetenként nem is leplezett pajzánságnak a hagyományaival. Különben a farsangot mindenütt, az északi népeknél is, ismerik. Sőt, legszebben, eredeti tartalmának megfelelően talán éppen a norvégoknál fejlődött ki. Norvégiában, ahol az ország egy részében hat hónapon át sötét, sarki éjszaka uralkodik, a farsangban a kivilágoso- dást, a tavaszt, az életet adó fényt, a napot ünnepük, s ez kifejeződik abban is, hogy felvonulásaikon jelképes Napot hordoznak körül. A farsangi szokások, különösen rendkívüli bőségükkel tűnnek ki a néphagyományok közül. A farsang egyetemes ünnepi alkalom, minden nép kultúrájában megtalálható, természetesen a nép kultúrájának földrajzi, gazdasági, társadalmi és művelődési körülményeinek megfelelő változatokkal, módosulásokkal. A középkorban a farsangot a felvonulás, a népünnepély jellemezte. Az újkorban, a polgári fejlődés körülményei között előtérbe kerültek a bálok, de mellettük tovább éltek s mindinkább A FARSANG MIVOLTARUL
