Múzsák - Múzeumi Magazin 1976 (Budapest, 1976)
1976 / 4. szám
MINEKUTÁNA MEGPRÓBÁLJÁK Brassói ötvösjegy. Mattes Schuller (1597-1610) Brassói ötvösjegy. Grúz Simon jegye (1610-1611) Budai városjegyek Pesti városjegy (1756) O. P. mester, Zápolyai István díszserlege, 1500 körül Az anyagukat tekintve is óriási értékeket képviselő drágakövekkel kirakott, remekbe készült koronák, gyűrűk, nyakláncok, tálak, csészék, kancsák készítői, az ötvösök minden korban a legmegbecsültebb kézművesek közé tartoztak. Műveik minőségéért, annak arany- vagy ezüsttartalmáért feleíniök kellett. Elsősorban erre szolgáltak az arany és ezüst tárgyakon látható jelzések. A jelek, pecsétek használatát legtöbbször különféle császári, királyi rendeletek szabályozták. Az ötvösök gyakran kézjegyeiket is beütötték, ritkábban nevüket is bevésték műveikbe. Egyes tárgyakon kettő, három, nemegyszer négy, öt bélyegzővel beütött apró jelzés található; legtöbbször a tárgyak peremén, vagy — fülés edényeken — a fül mellett, esetleg a fülön. A nagyítóval jól látható jelzések megfejtése, magyarázata nagy szakmai hozzáértést, türelmet igényel. Megállapítható általuk az ötvöstárgy valódisága, alkotója, készítésének helye és nem ritkán egy-két évnyi pontossággal, elkészültének ideje. A nemesfém tárgyakat már a római birodalomban is jellel látták el, szélesebb körű gyakorlattá azonban csak az európai kultúrákban, a céhszervezetek megalakulásával vált. A korai középkorban a kolostorok és apátságok voltak a művészi alkotótevékenység központjai, itt dolgoztak az ötvösök is. Nevezetes ötvösközpontok alakultak ki például Reichenauban, Fuldában és Hildesheimben. A királyok és a feudális főurak a maguk szolgálatára külön ötvösöket alkalmaztak, ötvösműhelyeket tartottak fenn. Az első európai ötvöscéh Párizsban 1202- ben alakult. Angliában 1300 körül, Magyarországon Nagy Lajos király korában kezdődött a céhszerveződés. Az arany- és ezüstmíves céh mindenütt a legelőkelőbb céhek közé tartozott, nagyon megválasztotta tanulóit is. A céhekbe általában 14 évesen vették fel a tanulót. A kiképzés idejét, 3—4 esztendőt az inasnak a mestere házában kellett eltöltenie. A tandíjat magasra szabták. Felszabadulása után a fiatalembernek 5 évig vándorolnia kellett, más városokban, más ötvösöknél dolgozott. A vándorút nálunk a XVIII—XIV. században Ausztriára, Csehországra, Németországra terjedt ki. A vándorlás voltaképpen kötelező tanulmányút volt, mely alatt a legény a különböző országok forma- és mintakincsét, szakmai gyakorlatát sajátította el. A vándorlásból hazatért legény, ha anyagi körülményei megengedték, mestervizsgát tehetett, anélkül önálló iparűzést nem folytathatott. Általában évekig dolgoznia kellett, hogy a mestervizsga és a kötelező vizsgatárgy — a mesterremek — árát előteremtse. A mesterremek a remeklőtől Pesti városjegy (XVIII. sz. vége) Pesti városjegy (1842) Debreceni városjegy (XVIII. sz. második fele) Debreceni városjegy (XIX. sz. első fele) Pesti kiegészítő bélyegek (1839-1844) QSQ Kecskeméti W. Péter: „Szclyőfő” pohár (Kassa, 1664) Nagyszeben, Helwig Albert jegye (1554) A brassói ötvöscéh behívó táblája. I. E. mester (1546) Brassó P. Perelhafter jegye (1600-1655)
