Múzsák - Múzeumi Magazin 1976 (Budapest, 1976)
1976 / 1. szám
majd a lisztet gyanta, viasz és fagy- gyú keverékébe dolgozták bele. A tömeget langyos vízben hosszan gyúrták, eközben a finom ultramarin szemek a tál aljára hullottak. Az egyre durvább részeket elkülönítették. (A végső, már csak kevés ultra- marint tartalmazó, ultramarin hamu volt a szegényebb festők kék festőanyaga.) Dürer feljegyezte, hogy abban a korban az ultramarin fontját száz forintért árulták. Érthető, hogy a festők nagyon gondosan bántak e festékkel. A megrendelők néha szerződésben kötötték ki, mennyi legyen a „kékarany” képükön. A győztes seregek a meghódított ellenség freskóiról levakarták az értékes ült ramarinkéket. A kékek és zöldek sorában találjuk az azuritot (hegyikék) és malachitot (hegyizöld) is. Sok olasz képtárban őriznek olyan képeket, amelyeken már csupán az arc és a kéz látszik, minden más fekete az elbomlott azu- rittól és malachittól. Leonardo ismerte e festék állhatatfanságát, ezért két firniszréteg közé zárta mindig azurit kékjét vagy malachit zöldjét, a levegőtől megóvandó. Hasonló óvatossággal kellett bánni az arzén szulfidjaival, az auripigmenttel (arany) és realgárral (piros-narancs). Ezek rézfestékekkel keveredve feketédnek meg. Óvatosan kezelték a szeszélyes cinó- bert is. Ha lehetett, kerülték. Dürer például optikai úton állította elő tüzespirosát; a Négy evangélista című képén János apostol köpenyét úgy festette meg, hogy ólomfehérrel és nápolyi sárgával végzett aláfestésre vörös-okker lazúrréteget terített. A cinóbernek fekete és piros változata ismeretes. A külső körülmények változásával sokszor indokolatlannak látszó módon alakul az egyik módosulat a másikba. Egy Brueghel-kép cinóber foltjával fordult elő, hogy megfeketedett, majd ismét megvörö- södött. A feketék sorában, a mesterséges szenek és a grafit mellett, az aszfaltot is megtaláljuk. Rossz tulajdonságai ellenére (olajokban oldódó, átütő, „átvérző") gyakran használták. Munkácsy is előszeretettel alkalmazta. Vastagabb felhordás esetén, melegebb környezetben a kép aszfalt- rétege meglágyulhat és a fölébe festett kép megcsúszhat. Mednyánszky „Őszi táj” című képét tette tönkre az ilyen ráncosodás. Doeruernek, a müncheni festőakadémia tanárának könyvében olvasható; Egy kiállításon BARLANGRAJZ: SEBESOLT HARCOS faltréteggel gazdagon alapozott kép, s a festékréteg olyannyira megcsúszott, ráncosodott, hogy a rendezőség első riadalmában (menteni a menthetőt) megfordította a képet, fejjel lefelé akasztotta a helyére. Hogy ebből a közönség észrevett-e valamit. . .? A fekete festékek között különleges származásúakat is találunk. Ilyen a rozmáragyarból vagy elefántagyarból égetett szén, a szőlővesszőből nyert venyigefekete, a mandula maghéjá- bóH égetett fekete festék. A korom ebben a sorban a közönségesebbek kaié számít. A nem alapozásra használt fehérek között nagy fedőképességű a cinkfehér. Az ólomfehér használata nagyon régi időkbe nyúlik vissza, már Pliniusnál megtalálhatjuk készítésének leírását. A növényi és állati eredetű festékek sokkal népesebb családjának felsorolása is hosszadalmas lenne. A mangólevelekkel etetett tehenek vizeletéből készült indiai sárga, vagy a tintahal festékanyaga, a szépia, a kermestetű, a bíborcsiga-félék, a lak- musz-zuzmó vagy az áfonya színezőanyagai ma már csak kuriózumok. A XX. század vegyipara az olcsó és jó tulajdonságokkal rendelkező szintetikus festékek szinte beláthatatlan sorával háttérbe szorítja a sokszor nagyon költséges és nehézkes technológiákkal készülő természetes színezőanyagokat. Az alkotó ember nemcsak birtokba vette a természettől a megismert színeket, hanem örök kísérletező kedvével a természetieket túlharsogó új színek sorát alkotta meg, és vitte szövetre, vászonra, üvegre, műanyagSZKIEK ES FESTEKEK
