Múzsák - Múzeumi Magazin 1976 (Budapest, 1976)
1976 / 3. szám
világossága kedvéért Sorsrombolónak nevezném. Az alaphangot Noszty Pál szerepében üti le 1926-ban. (Érdemes a dátumra figyelni: két évvel előzi meg ez a kifogástalan modorú, de ordas természetű magyar úr virtuális áldozatát: Szakhmáry Zoltánt.) De az igazi remeklések a felszabadulás utáni évekre esnek. 1945-ben játsz- sza el von Wehrhahnt, Hauptmann vitriolos szatírájában, a Bundában. A teljhatalmú, A kor nézője jobban szeretett volna eg'f sematikusabb, és ezzel könnyebben legyőzhető gonosszal szembenézni. De Somlay, makacsul, egyre életszerűbb kihívásnak érzékeltette az embertelenséget, talán hogy az emberség minden sematizmustól mentes kibontására riadóztasson. És ki a harmadik szereplő? Ennek megértéséhez forduljunk megint a jegyzetfüzethez. „Voltam Rómeó ifjúságom darabjában (1944). „Hogy én mi vagyok ebben a darabban? - írja Somlay. - A költő szeme vagyok, amely szem fölülről nézi az emberek dolgát. És a költő szeme egy kicsit isten szeme is! Ha rajtam állt volna, talán nem azt írtam volna a színlapra, hogy A rendező — Somlay Artur, de taián ezt: A vezető. Mert a költő vezetni akarná az embert, mint jóangyala. Én így látom, így érzem a költőt. Isten szemű jó JEGOR BULICSOV ÉS NOSZTY PÁL SZEREPÉBEN öntelt főbíró Somlay megfogalmazásában nemcsak a háború szörnyűségeiért felelős porosz'junker prototípusa, de veszedelmesen ismerős a magyar közigazgatás berkeiből is. És sorra következnek a nagy „negatív” szerepek: Macpherson, a sajtókirály Szimonov, Orosz kérdés című publicisztikai drámájában; Karenin tanácsos a Karenina Annában; a fajgyűlölő Clarck szenátor Sartre Tisztességtudó utcalány-ában; s talán a legemlékezetesebb: a kancellár Schiller Ármány és szerelem című tragédiájában. Somlay zsenialitása teljes életet ad a gonoszságnak. A következmény szemet szúr a színház szakembereinek: a darabok egyensúlya megbomlik, a gazságnak nincs méltó ellenfele, mint az Ármány és szerelem egyik kritikusa észreveszi, mindenütt neki volt igaza: „egyszerre igazsággá válik az a hamisság, amit ez a hatalmas férfi képvisel”. kezdetén, Antonius nagykorúságom napjaiban, és a világháború értelmetlen, véres szörnyűségein értem Hamlettá. így hágva fel értelmem emelkedő grádicsain, egyre világosabban látva az ember sötét lelke belsejébe, lettem Athéni Timon. Most itt állok, mint Lear király, e mélységek sötétjében és megpróbálom napvilágra tépni az ember belsejét... Aztán — mint Prosperó- nak — már csak egy vágyam lesz, boldogságot látni magam körül." Igen, Prosperónak, a sorsnak parancsolni tudó művésznek alakjába is sokszor beköltözött. Az életbölcsességnek ez a derűje ragyogja be már Sári bíró alakítását 1909- ben. (A szerepet eszményképétől, Újházi Edétől örökölte.) Felbukkan a figura később is, mint a Kassai polgárok (Márai) János mestere (1942), vagy mint a Rendező Thornton Wilder A mi kis városunk című angyal közöttünk. Én tárt karokkal futok eléje, mert tudom, hogy egy jobb világ felé vezet." És még tisztábban cseng ki a prosperói üzenet nagyszerű filmszerepéből. A Valahol Európában öreg muzsikusa valóban képes bölcsességének varázspálcájával lecsendesíteni és megbabonázni az embertelenséget. 1951 februárjában holtan találják lakásán Bajor Gizit. Szeptember 18-án meghal Rát- kai Márton. Állítólag egy ostoba tréfacsináló feltelefonálta Somlayt: „Itt Rátkai Márton, Te következel.” Somlay búcsúlevelet ír - és 1951 novemberében, 25 esztendővel ezelőtt, az életművé magasodó háromszög drámában, ijesztő váratlansággal mondatik ki a végszó. Árgyél király - ahogy barátai hívták —az önsorsrombolás iszonyú éjszakáján, elmegy örökre.
