Múzsák - Múzeumi Magazin 1976 (Budapest, 1976)
1976 / 3. szám
Paul Cezanne festészete kerek hét évtizeddel a halála után is elevenen hat. És nem csak azáltal, hogy minden jelentős, a XX. század festészetét bemutató múzeum joggal büszkélkedik a birtokában lévő képeivel, fő helyen állítva ki azokat. Hatása közvetlenül és számtalan áttételen keresztül is alakította, befolyásolta századunk festészetét. Követője, stiláris utánzója sok festőnek akadt, az ő munkássága azonban nemcsak epigonokat szült, hanem kiinduló bázist is jelentett. Festészeti felismeréseinek, gondolkodásmódjának a formáról, a térről, a színről kimunkált felfedezéseinek, sőt alkotói ellentmondásaiból fakadó, önemésztő szenvedéseinek, kétségeinek is megtermékenyítő hatása volt a XX. századi festészetnek leginkább az első felére. Ez az életében olyan magányos óriás tudatában volt eredetiségének, jelentőségének. „Én az általam felfedezett út primitívje maradok" - vallotta élete vége felé. Elsősorban a kubisták és az absztrakt festők, de a fauvok és más irányzatok képviselői is joggal láthatták benne a kezdeményezőt, az elődöt, az , őst”. „Valamennyien Cézanne-ból indultunk ki” - vallotta Braque, Léger és Jacques Villon 1953 decemberében egy kérdésre válaszolva. Miben áll Cézanne forradalmisága? Mi a „titka” annak, hogy az utána következő jelentős festők egész sora építhette rá munkásságát? Az, hogy bár festészete teljes és lezárt önmagában, de egyszersmind megelőlegezése is századunk festészete jó néhány irányzatának. Nem az egyszeri látvány rögzítése, vagy valamely jelenet ábrázolása a festői célja. A dolgok mélyére kíván látni és láttatni. Nem imitálni akarja a valóságot, hanem azt új meg új összefüggésben felmutatni, törvényszerűségét kitapintani. Az első határozott, tudatos lépéseket ő tette ebCSAK FESTŐ AKART LENNI TAMÁS ERVIN ben az irányban, a képszerkesztés és komponálás, a forma, a tér, a szín, a látvány újszerű festői értelmezésével. A természet előtt festve, azt odaadó elmélyültséggel tanulmányozva — ez benne a csodálatos - saját megítélése szerint alkotta újra, anélkül - újabb csoda —, hogy a természetet elárulta volna. Éppen ellenkezőleg, hiteles valóságélményt tudott nyújtani előd nélküli, önálló, sajátos képi megfogalmazása által. Mik voltak a cézanne-i felfedezés indítékai, kifejező eszközei? Az indítékot ő fogalmazta meg, amikor célul tűzte maga elé, hogy túllép „a kis élményeken”, az érzékek közvetlen tapasztalatán, valami állandóság, teljesség igényével. Nem elégítette ki a látvány impresszionisztikus visszaadása. Az impresszionisták fényt, atmoszférát varázsoltak színeikkel a vászonra, ő duzzadó formát mintázott a színeivel. Amazok egyszerű képkivágással dolgoztak, ő tudatosan szerkesztve komponált. Az impresszionistáknál minden kontúrt, anyagszerűséget feloldott a szín, nála minden határozott körvonalúvá, hegy, ég, fa, víz egyszerűen szilárddá vált. Nem törekedett anyagszerűségre, mégis szuggesztíven valóságélményt nyújtottak a művei. Nem tartotta be a perspektíva addig kialakított szabályait, mégis térélményt nyújtanak a képei. Az impresszionisták által felfedezett színlátást Cézanne nemcsak a formák kifejezésére használta, gyakran és szívesen élt a lokálszínek alkalmazásával. Az egyes felületek hideg-meleg színfoltokban való felbontásával rendkívül árnyalt és gazdag, életteljes részleteket teremtett. Az apró és változatos színfoltok ellenére művei egységesek, nagyvonalúak. Festészetében így a formának, színnek, rajznak egymást feltételező, kiegészítő, harmonikus összhatása van. Egyik sem emelkedik a másik fölé vagy hanyagolódik el. Egy-egy művét hosszasan fejlesztette, az összhatás mégis friss. Rétegesen építi föl a teret úgy, hogy sem a túl közelit, sem a túl messzit nem jelöli. „Képi tér” ez, amely tiszteletben tartja egyszersmind a vászon síkját is. Több látószöget is alkalmaz egy-egy tájképén vagy csendéletén, az erőtől duzzadó formák szabatos ábrázolása érdekében. Ezt a hatást azzal is fokozza, hogy olyan tárgyakat választ képeihez, amelyekben benne lappangónak az úgynevezett „alapformák”: a gömb, a henger, a kocka stb. Lehánt az ábrázolt tárgyakról minden véletlen- szerűséget. A világ ilyen módon való szemléletében a természettudományok eredményeinek legalább olyan szerepe van, mint festészete belső törvényszerűségeinek. Kompozícióiban nagyszerűen egyezteti a látottakat a képi szerkesztés törvényszerűségeivel. A függőleges és vízszintes, az ellentétes ferde, merev és ívelt vonalak egyszerre sugallónak nyugalmat, erőt, biztonságot és feszültséget. Az effajta ellentétesség ütköztetése máig tartó küzdelme a különböző festészeti irányzatoknak és sok festő egyéni munkásságának. Cézanne festészete különböző periódusaiban hol az egyik, hol a másik elem kerül némiképp előtérbe. „Csak festő” akart lenni. Kerülte az irodalmi tartalmat, az illusztrativitást. Képei érzelemmentesek, de nem üresek. Humánus tartalmat elmélyült- ségük, koncentráltságuk, tisztaságot sugárzó voltuk ad. Csaknem minden olyan elem benne var a festészetében, amely aztán a keresés, kísérletezés, kutatás jegyében oly sokágú útba és néha öncélú zsákutcába torkollott a halála óta eltelt hetven év alatt. Egyéniségében nagy ellentétek munkáltak. Kiegyensúlyozottságát ellentmondásoktól gyötörve
